Egy jó kosaras bárhogyan, bárhonnan

2021.07.29 22:11


A lányok egyetlen edzésről sem hiányoznak, meg van bennük a harcos szellem.
„Egy jó kosaras bárhogyan bedobja a labdát: bal kézzel, jobb kézzel; piros mezben, kék mezben; 12-esben, 14-esben.” (Lakatos István edző.)
Végigjárta a kosarazás ranglétráját az NB II -NB I/A csoportig; 20 évet kosarazott összesen, abból 8 évig profi játékos volt. Pályafutása alatt hatalmas sikereket ért el, háromszor választották a megye legjobb kosarasának: 2005-ben, 2007-ben, 2009- ben. A nagykállói csapat, amiben akkor játszott, felkerült NB
I/B-be. Ez nagy dolognak számított, ugyanis ez 16 évig egyetlen csapatnak sem sikerült a megyében.
2003-ban visszatért a Vásárhelyi Pál Építőipari Környezet- védelmi- és Vízügyi Szakközép- iskolába (ÉVISZ) testnevelést tanítani, amit fiatalkori edzője által ismert meg, és ahol ő maga is tanult. 2009-ben játékosként letette a labdát. Röviden talán ennyit mondhatnánk el Lakatos István tanár úrról és edzőről, aki 6. éve tanít az iskolában. Edzette az ÉVISZ fiú kosárcsapatának tagjait, s ez a csapat szép eredményeket ért el.
A sikeren felbuzdulva és a szülők kérésére a 2009/2010-es tanévben megalakult az ÉVISZ amatőr
lány kosárlabdacsapata 13 taggal. Néhány meccsen már túl vannak a lányok, és a győzelem ízét is megismerhették. A lehető legjobb kezekben vannak, edzésről edzésre, meccsről meccsre látható a fejlődés, köszönhető ez a soksok türelemnek, a határozott, ám kedves inspirációnak, amelyet az edzőjüktől kaptak. No és a kitartásuknak, hiszen egyetlen edzésről sem hiányoznak. A lányokban megvan a jó, harcos szellem. A mostani lánycsapat még 2 évig biztosan együtt lesz, és ez alatt az idő alatt Lakatos tanár úr keze alatt dolgoznak majd. Szeretné a csapatot edzőtáborral és heti 3 edzéssel felkészíteni az országos döntőre.


„Pályafutásom során több mint kilencezer dobást elhibáztam, vesztettem csaknem háromszáz mérkőzésen. Huszonhatszor vétettem el a rám bízott, győzelemhez szükséges utolsó dobást. Újra és újra hibáztam az életemben. Ezért tudtam mindig előrelépni."
(Michael Jordan)

 
„A sport (a kosárlabda), mint munka anyagilag nem túl kifizetődő, emberileg azonban örökre meg tudja változtatni az embert. Átformálja, jobbá teszi a személyiséget; segíti az életben a beilleszkedést, és kitartást eredményez. Ezen felül a játék megtanítja az embert csapatban küzdeni. És úgy gondolom, hogy ez az, ami a legfontosabb." (Lakatos István)

 
 

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja szekelysara94@gmail.com