A szeretet ott kezdődik, mikor az ego véget ér! Portré Gábor Péterről, a Yetiről.

2016.05.26 08:33

Ha kapna egy üres papírt, akkor gondolkodás nélkül, benyomás alapján rajzolna. Egy ajándék nélküli családnapot vezetne be, amikor anyának nem kell főzni, apának nem kell dolgozni, a gyerekeknek nem kell iskolába menni csak egymással kell foglalkozni és beszélgetni, de nem vehetnek ajándékot. Ugyanezt barátokkal is lehetne.

Mindig ugyanannak öltözik a jelmezbálokban, legalábbis mindig ugyanazt a tunéziai ruháját veszi fel, egybe lenvászonruhát, amiben halálnak, yedi-lovagnak, óriás óvszernek is lehet nézni, mert mindenki mást lát bele. Kiskorában egyszer kért egy fekete harisnyát a nővérétől, felöltözött fekete ruhába és egy fekete bilit húzott a fejére, mindezt azért, mert kapott egy filmet külföldről, amiben látta ezt a karaktert. Akkor senki nem ismerte fel Dart Wedert.

Ha titkosügynök lenne, a Yeti fedőnevet választaná. Ha törpapát, Yetit a Szörny Rt.-ből, és egy harmadik figurát összegyúrnánk, akkor megkapnánk az ő személyiségét. Számára a legviccesebb egy definícióban használni az igaz és a politikus, valamint a pontosság és az időjós kifejezést. Ha állat lenne, akkor sárkány; egy ősöreg, sokáig élő és gondolkodó sárkány. Tárgyként lehetne kard, lehetne pajzs, lehetne könyv, lehetne füzet, amit tele lehet írni.  Minden embernek egy magához illő társat adna. A Guinness-rekordok könyvébe pedig már benne van. „2011-ben csináltuk a leghosszabb éneklést. Akkor volt 1011 éves Magyarország és ennek örömére csináltunk egy röpke 1011 órás, vagyis 42 napos éneklést a csoportommal.” Belső vágya víz alatt levegőt venni, láthatatlanná válni és repülni; az élet pedig azt hozta, hogy a gyógyítást is szuperképességként választana. Egy lakatlan szigetre egy katonai ásót, valamilyen tűzszerszámot, egy fegyvert, sok csokit és egy tükröt vinne. Az általa írt mese utolsó mondata, az és még mindig tart lenne. Élete filmjének egyszerű címet adna: Életem filmje, avagy egy yeti viszontagságai a humanoidok között.

„Leghálásabb a tanítványaimért vagyok, akikkel dolgozhattam. Többet tanultam tőlük, mint ők tőlem. Azokat, akikkel dolgozom, a gyerekeimnek hívom. Volt, aki idősebb volt nálam, de ugyanúgy a gyerekeim közé tartozott. Olyan nincs, ami mindenben tud inspirálni. Sikernek tartom azt, amikor egy kitűzött célt mindenki megelégedésére tudok teljesíteni. Kiskoromban kukásautó sofőr, igazságos király, szakács, de kimondottan szendvicskészítő akartam leni. Csináltam is egy szakácskönyvet 100 különböző szendvics címmel, amit valamilyen ok miatt nem adott ki senki. Lehet, hogy nem tudták elolvasni az írásomat. Aztán író, színész, énekes még rabbi is akartam lenni.”

Egy kicsit próbálj önmagad lenni és nem másoknak megfelelni. Ezt üzenné a jövő generációjának. A múltban hős, megmentő lovag lenne. Hobbija az éneklés, rendezés, írás és minden, ami művészettel kapcsolatos, kivéve a rajzot és a táncot.

 „Vicces, mert türelmes és hirtelen is vagyok. Mindig csinálnom kell valamit. Eredetei Star Wars fan vagyok….Megfogantam, megszülettem majdnem meghaltam egyszer, kétszer, háromszor. Embereket ismertem meg, és emberek hagytak itt. Ezek meghatároznak. Félelmetesen őszinte vagyok. Rászólok az emberekre, hogy a hallod az nem kötőszó. Képes vagyok rászólni valakire az utcán, aki hamisan énekel, hogy hagyja abba, mert mindenkinek rossz, csak ezt ő nem veszi észre. Saját testi épségemre káros és veszélyes vagyok.”

Fedettpályás ki néz magasabbra, véraláfutás; légifolyosó tisztogató sportágakban világbajnok lenne. Számára a bátorság nagyon relatív fogalom. Tériszonyosan átment egy függőhídon. Hiszi, hogy a legnagyobb szüksége az emberiségnek arra lenne, hogy a gazdaság ne hatalmasodjon el a szükségek fölött; hogy az emberiség ténylegesen úgy tudjon élni, hogy ne a pénz mozgasson mindent, hanem a szükség.

„Boldogság úgy eltöltenem az időt valakivel, hogy semmi elvásár nincsen. A legnagyobb félelmem, hogy elfelejtenek. Hogy úgy múlik el, ez az egész, hogy nem marad utánam semmi. Nagymamámtól tanultam meg, hogy milyen embernek lenni. Az én nagymamám, olyan nagyon igazi ember volt. Jelenleg a fő cél megteremteni azt a stabilitás, amiben a fejlődés lehetséges.”

Egy tökéletes napon találkozna azokkal, akikkel már nem lehet. Úszna velük és elmesélné, mi minden történt azóta, hogy ők elmentek. „Ha pedig ezt nem lehet, akkor olyanokkal lennék, akik elviselnek, és akik iránt érzelmeim vannak. A víz az fontos, mert szeretek úszni. Ne legyünk éhesek, ne legyünk szomjasak, legyen mit enni és inni és ne legyenek kötelezettségek.”

Izgága, hangos, irányító és kezelhetetlen gyerek volt. Ami érdekelte, az nagyon érdekelte. Azóta a máltai lovagrend lovagja lett. Most is tanít, utazik, megismer és tanul. „Egy ember egyszer azt mondta rólam ha egyszál alsóban ki dobnak egy mobillal a kezemben a sivatagban távirányítással el foglalom akár Szibériat is.”

„Mindig lesz olyan dolog, ami fontosabb lesz, mint tenmagad. Mindig köszönök, megköszönök és elköszönök! Egy mellé ülés, egy buta elszólás, egy beszédhiba, mások és önmagam is megnevettetnek.  Az egyetlen magyar szó, ami jellemez engem az összetett.”

S hogy milyen egy Yeti? „Udvarias, akaratos, céltudatos, érzelmes, gondolkodó, szereti a zenét. Ahhoz, hogy egy yeti örökre megharagudjon rád, nagyon sokszor kell elgurítanod azt a bizonyos labdát. Jó a memóriája, nem bosszúálló, de isten ments a haragjától. Áldozatkész, önfeláldozó, bátor és félős, régimódi, több jelző már nem jutott eszembe.”  Ő volt, teljes nevén Sir Grünberger/Gábor Péter Sándor Ábrahám Mózesizrael a Yeti.