A színház öröm. A színház szeretet. A színház több, mint az élet.

2016.12.15 17:03

Amikor öreg leszek, fáradt és gyenge, nem kérek majd mást csak, hogy valaki értem és nekem játsszon a színpadon.

A színpad előtt álltam és körbe-körbe néztem, hol akad nekem egy hely. Akármerre néztem tisztességben megőszült embereket láttam, majd azt vettem észre, hogy ők is forgolódni kezdenek. Amint észrevették, hogy helyet keresek, ők is elkezdtek kutatni maguk körül. Nem telt bele néhány pillanatba egy idős úr máris szólt.

-          Itt van egy szabad hely kisasszony.

S ekkor olyat éreztem, mit hosszú évekkel ezelőtt. Most álljunk meg egy pillanatra….

Egy Szabolcs megyei kis faluban, Gégényben nőttem fel. Első színházi élményem, ami nyomot hagyott bennem a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Valahol Európában című darabja volt. Emlékszem a piros üléshuzatok selymes tapintására, a korlátok arany csillogására, s az érzésre, mit akkor éreztem, amikor az erkélyen ültem, ahogyan a régi filmekben a kisasszonyok. Akkor éreztem először, hogy a színház egy másik világba tud repíteni...

Mindent megadtam volna, ha a gégényi kis kultúrházba egy napon megérkezett volna egy utazószínház, ami az én kicsi világomba is behozta volna a csodát. Sajnos akkoriban még nem volt lehetőség arra, hogy szegény, elhagyatott, aprócska falvakba színi előadásokat nézhessenek az ott élő emberek. Így alakult, hogy a magam pár megnézett eladásával a nagyon szerencsések közé tartozhatom. Akárhogy is történt szívemnek legkedvesebb intézményei a –mondjuk úgy- utazó színházak lettek, melyek munkáját immár belső szemszögből is látom.

Vannak társulatok, akik lehetőséget adnak mindenkinek, hogy néhány óráig kiszakadva a valóságból, egy másik, egy szebb világban élhessenek, azáltal, hogy oda mennek, ahol fogékony szíveket találnak. Minden tiszteletem azoknak a színészeknek és színésznőknek, akik akár több órás utazást vállalnak azért, hogy másoknak örömet szerezzenek. Tudják jól, hogy a minimális eszköztárból gazdálkodhatnak, pontosan annyiból, amit magukkal tudtak hozni. S bevállalják azt, hogy mindig és minden körülmények között a tőlük telhető legtöbbet adják. Így kerülnek elő csomagtartókból báli ruhák, melyek az előadás alatt úgy állnak a színésznőkön, mintha egy kőszínház selyemruhatárolózsákjából kerültek volna ki….

 

-          Itt van egy szabad hely kisasszony.

Helyet foglaltam s végig doboltam a lábammal Kálmán Imre Cirkuszhercegnőjét, miközben a szívem is énekelt egy kicsit. Halkan dúdoltam az előadás után a dallamot miközben csak ültem s néztem körbe- körbe. Úgy éreztem, mintha a világ össze bölcsessége körbe venne és tanítani akarna valamit. Mindenütt ráncos, vidám arcokat láttam. Mellettem egy idő úr elegánsan felöltözve ült. Nyakkendőt s öltönyt vett a mai előadás tiszteletére. Rám mosolygot. Bicegve, de lassan elindult mindenki hazafelé. Nehéz volt felállni néhol a székről, s nehéz volt kilépni az ajtón, talán fizikai fájdalmak is voltak, mégis minden arcon mosoly volt… A függöny már legördült, így a művészek nem láthatták azt, amit maguk alkottak. A tapsot hallották, de azt hiszem csak én, a terem közepén, érezhettem azt a ki nem mondott köszönetet, melyet az idős emberek mondtak, azért, mert szürke s nehéz idős koruk napjaiba valaki színt s boldogságot hozott törődéssel.

Talán durvának hangzik, de sok idős ember említi meg félig humorosan, sajnos félig komolyan, hogy ők már csak a halált várják. Ők azok, akik nem igazán jutnak el egy-egy kőszínházba, mert nem vesznek hónapokkal előre jegyet. S egyszerű, de szomorú indoklással, nem tudják, hogy élnek-e még addig. S az otthonuktól távol se nagyon szeretnek sok időt tölteni, főleg több száz ismeretlen között.

Tisztességben megőszült embereknek néhány boldog órát szerezni, nincs ennél nemesebb feladat. Olyan gyermekek előtt játszani, akik életükben talán először látnak színdarabot, szegény sorban s hátrányos helyzetben lévő családokat egy pillanatra kiszakítani az élet küzdelméből, ez a valódi cél, melyért megéri küzdeni.

S talán vannak, akiknek ez túl szentimentálisnak tűnik, de a színház is művészet, tele érzelmekkel, sorsokkal és elvállalt küldetésekkel. A színház öröm. A színház szeretet. A színház több, mint az élet.

Ajánlom e cikket a Pesti Művész Színház tagjainak és minden művésznek, aki másokért s nem magáért játszik.



Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/news/a-szinhaz-orom-a-szinhaz-szeretet-a-szinhaz-tobb-mint-az-elet/