Cikkek

2015.06.03 21:44

Amikor rajzolni kezd a Csodaceruza !

 

Egy ókori indiai bölcsesség szerint, ha az ember életében elültet egy fát, felnevel egy gyermeket vagy megír egy könyvet, már nem élt hiába. No de mit is jelent ez? Azt, hogy ha valaki egy könyv írójához hasonló munkát végez, például egy folyóiratot szerkeszt, mely segítségével oktatja, „csiszolgatja” a felnövő generációt, az egy nagyon-nagyon tiszteletre méltó ember!

 

Esős volt az idő odakint, de bent, mintha a napsugár simogatta volna az arcunkat, amint érdeklődéssel hallgattuk Wittmann Ildikó előadását, melyben mesélt a Csodaceruza folyóiratról. El sem tudtuk képzelni mennyi munka áll egy ilyen folyóirat készítésének hátterében, azt meg főleg nem, hogy ezt a sok munkát hogyan végezheti mindössze két ember. Ők azok, akik fáradhatatlanul minden nap azon dolgoznak, hogy azok az apró emberek, akit a jövő generációjának nevezünk, ugyanolyan meséket és verseket olvashasson, tanulhasson, és ugyanolyan élvezetes feladatokat csinálhassanak, mint mi, amikor gyermekek voltunk. Ők azok, akik „harcolnak” azért, hogy a most felnövő generációnak ne a tévé, számítógép és okos telefon határozza meg a gyerekkorát, hanem azok a varázslatos esték, melyre talán sokan emlékszünk gyermekkorunkból. Hiszen ki ne élvezte volna, amikor a szülei betakargatták, majd mielőtt jó éjt puszit nyomtak volna a fejére, olvastak egy esti mesét, mely egy csodálatos világba repített minket.

 

Valljuk be a mai világban nagyon ritka az ilyen fajta kezdeményezés. Amikor én voltam óvodás a Csiga-Biga magazin volt az elválaszthatatlan társam. Sosem felejtem el a frissen nyomtatott újság illatát, amit most, annyi év után újra érezhettem, amikor kezembe fogtam a gyermekeknek készült Csodaceruza folyóiratot.

 

Wittman Ildikó, a Petrik Lajos Szakközépiskola iskolaújság szerkesztőségének ülésén volt vendégelőadó, ezen az esős délutánon. Miután kifaggattuk a munkája minden részéről, élvezettel kezdtünk bele a feladatba, amivel készült számunkra. Bevallom én felnőtt fejjel is nagyon élveztem azt a segítőkészséget és kedvességet, mellyel Ildikó segítette a munkánkat. Minden negatív érzület nélkül mondhatjuk, hogy Ildikón látszik az, hogy gyermekekkel foglalkozik. Az anyai gondoskodás, mellyel ő és az iskolában tanító testvére, és az iskola közösségi vezetője vettek körbe minket, tiszteletre méltó volt. Miközben azon dolgoztunk, hogy megírjunk és megszerkesszünk egy papír formátumú iskolaújságot, ők amellett, hogy gondoskodtak arról, hogy legyen mit ennünk és innunk, hasznos tanácsokkal és segítséggel láttak el minket. Bár ezt a feladatot elsősorban gyermekek kreativitásának fejlesztésére használják, nekünk valóságos csapatépítés és tehetségkutató volt. Kiderült, ki miben ügyes és miben még ügyesebb. Úgy dolgoztunk a második emeleti tárgyalóban, mintha Csodaország polgármesteri hivatalában szorgoskodtunk volna. A Csodaceruza körénk rajzolta Csodaországot, három Tündérkeresztanyjával és minden finomságával együtt.

 

Szeretném megköszönni a Csodaceruza minden dolgozójának, hogy egy vidám napot tölthettünk a szerkesztővel Wittmann Ildikóval, hogy újra találkozhattunk gyermekkorunk csodálatos verseivel, és meséivel a folyóirat lapjain, és hogy egy példányt meg is tarthattam, melyet jól meg fogok őrizni.

 

Bátran ajánlom minden szülőnek, leendő szülőnek, felnőttnek, gyermeknek, egyszóval 0-100ig mindenkinek, aki szeret nosztalgiázni, találós kérdésekre válaszolni, játékos feladatot megoldani vagy csak egyszerűen szeretne néhány vidám pillanatot szerezni a családnak, hogy látogasson el a www.csodaceruza.hu oldalra, és hogy az élményt még erősebbé tegye, bátran fizessen elő a Csodaceruza folyóiratra, és a kezébe véve lássa, hogy mi történik, amikor rajzolni kezd a Csodaceruza.

 

Soraimat Carl Wiliam Buehner szavaival zárom, melyet ugyan a gyermekekről mondott, de ránk, felnőtt gyermekekre is ugyanúgy igaz:

 

Lehet, hogy elfelejtik, mit mondtál nekik, de soha nem fogják elfelejteni, hogy hogyan érezték magukat szavaidtól.”

A cikk megtalálható:

  https://csodaceruza.hu/?p=12317

https://iskolaujsag.petrik.hu:85/?p=439

Könyv: a lélek hőmérője

Sajnos manapság már nem divat az olvasás. Szüleink, nagyszüleink a fáradtságos munka után, szabadnapokon gyakran éjszakákon át is falták a betűket, „kiolvasták” a kis falujuk könyvtárát. Az olvasás ma is élmény, csak sajnos nagyon kevés ember tudja ezt.

A fiatalok körében nem sikk olvasni, legyen szó kötelező olvasmányról, ifjúsági könyvről, újságról vagy csak egy egyszerű szórólapról.

Ezért van az, hogy a mai fiataloknak szegényes a szókincsük, zárkózottak és kimaradnak azokból a nagyszerű élményekből amit egy könyv elolvasása jelent. A legtöbb fiatal – tisztelet a kivételnek – nem tudja már, mit jelent könyvtárba járni, kutatni, vagy egy hideg téli éjszakán, pokróc alatt, meleg teával a kezükben jó könyvet olvasni.

Talán mert könnyebb hangoskönyvet hallgatni, internetes oldalakat böngészni, filmet nézni, a neten lógni és szórakozni menni. Ezek sem haszontalan dolgok, de amíg egy sokkal fontosabbtól veszik el az időt,inkább csak hátráltató tényezők!

A cikket megtalálod itt: https://www.szon.hu/nyiregyhaza/seta-konyv-a-lelek-homeroje/1954328

Találkozó, hogy ne feledjünk

Ha megkérnének minket, hogy tudsz-e minden általános és középiskolai osztálytársadról valamit, bizonyára a válasz az lenne: nem –
bár ballagásotok napján megfogadtátok egymásnak, hogy mindig tartjátok a kapcsolatot.

Sajnos az emberek az évek múlásával egyre többet felejtenek. Ezért van az, hogy elfelejtjük azokat az embereket, akikkel a fiatalkorunk

legjavát töltöttük. És ezért kell az, hogyévről-évre találkozzunk régi osztálytársakkal, barátokkal, ismerősökkel. Ennek érdekében szervezhetünk osztálytalálkozókat.


Ahogy lehetőség van rá évenként, esetleg több idő elteltével, egy mindenkinek alkalmas helyet kiválasztva. Néha nem elég az estére szervezett vacsora, jobb, ha egy kellemes napot eltöltünk a régiosztálytársakkal. Biztos, hogy egész napra elegendő mondanivaló lesz. Amikor azon gondolkodsz, hogy kit hívj meg az osztálytalálkozóra ne csak a jól megszokott „kis csapatra” gondolj. Minden osztálytársadat hívd meg. És persze az
osztályfőnököt is. Néha egy-egy személy felkutatása erőfeszítést igényel, de biztosan hálásak lesznek érte, hogy felkerested őket. Egy-egy
osztálytalálkozó végeztével ne felejtsd elkérni az osztálytársaid elérhetőségét, így  könnyen felveheted a későbbiekben a kapcsolatot velük. Ne felejts el egy „osztályképet” készíteni, amit odatehetsz a régi osztálykép mellé. Ha mindezt megtetted úgy érzed majd magad, mint a régi, szép időkben, amikor még egy osztály voltatok.

És ha később megkérdeznek mindenkiről, tudsz majd mondani valamit.

A cikket itt megtalálod: https://www.szon.hu/talalkozo-hogy-ne-feledj252nk/news-20100116-03400648

A gyűjtés szenvedélye

Mi lehet a közös a következő dolgokban? Plüssfigura, szalvéta, régi pénz, bélyeg, műanyag figurák, gombfocijátékosok, hűtőmágnes, kitűző, képeslap.

Többek között ezeket a dolgokat gyűjtjük szívesen össze az évek során. Először csak egy-két darabbal kezdődik, aztán már szenvedélyünkké válik a gyűjtésük, és amikor lomtalanításkor arra kerül a sor, hogy meg kellene tőlük szabadulni, az emberek nem szívesen, sőt egyátalán nem adnak túl rajtuk.

Vajon miért ragaszkodunk hozzájuk ennyire? Talán már megszoktuk, hogy vannak. Oly régen hozzánk tartoznak. Lehet, hogy a költözések során, amikor a szekrény tetejéről elővettük őket, szép emlékek jutottak az eszünkbe. Azt is mondhatnánk, hogy hozzánk tartoznak. És ez egyátalán nem baj. Talán mások kérdezgetik, hogy mikor dobod már ki őket, de biztos lehetsz benne, hogy nekik is van valami a szekrény tetején. Azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy nincs olyan ember, aki ne gyűjtene valamit, csak az a baj, hogy ezt nem mindenki ismeri el.

Nekünk, mint embernek kellenek olyan tárgyak, amik a régi szép időkre emlékeztetnek minket. Legyen ez bármi (plüssfigura, szalvéta, régi pénz, bélyeg, műanyag figurák, gombfocijátékosok, hűtőmágnes, kitűző, képeslap…) Minden apró dolog hatalmas örömet tud szerezni, amikor sok-sok év elteltével újra elővesszük és a régi szép dolgokra emlékezünk.

A cikket itt megtalálod: https://www.szon.hu/a-gyujtes-szenvedelye/news-20100125-05335663