Egy borderlineos nap. Avagy, sosem tudod mi van mögötte.

2017.05.30 19:13

 

02:30 Megint felkeltem. Talán a gyógyszer hatása múlt el. Mindegy. Megnézem mi van Aladárral (az állat a legjobb terápia), eszem egy kis műzlit, mert ha jóllakott vagyott akkor jobb a kedvem s nézek egy kis Jóbarátokat, mert nevetni mindig kell. Majd újra elalszom.

09:00 Szúr a szívem mert valami baromságot álmodtam, sajnos emlékszem rá. Vagy megint későn feküdtem le, vagy megint felzaklatot valami előző nap. Nagy levegő, néhány perc és elmúlik a heves szívdobogás és én felkelek. Ha hallom a madarak csiripelését boldog vagyok,ha zuhog az eső szomorú leszek. Kifelé menete a tükörbe nézek. Ha boldog vagyok akkor semmi gond, ha szomorú akkor jön az úr isten undorító vagyok érzés. Ha boldog vagyok odamegyek a szekrényhez és kiveszem a mai hangulatomhoz illő ruhát, reggelizek és suhanok a dolgomra. Ha szomorú akkor hosszú percekig mérgelődök, hogy nincs egy ruhám, amit fel tudnék venni. Nem reggelizem hanem idegesen elrohanok itthonról. Majd szétvet az ideg, hogy egy kisbaba előttem totyog és az anyja nem képes rászólni, legszívesebben jól beolvasnék neki, ahogy mindenkinek aki körülöttem van. A szívem újra kalapál, éhes vagyok és rettentően ingerült és szomorú. A buszon találkozom a másik felemmel, akinek máshogy indult a napja.

11:00 Üzenet X.Y. Szomorúságom egycsapásra szertefoszlik. Egész úton chatelünk. Mire a Határ úthoz érünk szétvet a boldogság.

11:00 Üzenet X.Y. Most boldog vagyok, nem nagyon érdekel. de folyamatosan csak ír. Hagyjon már békén. Kezdek dügös lenni. MIre a Határ úthoz érünk szétvet az ideg. A mtrónál álló ellenőr vicces beszólásáért cserébe úhgy nézek rá, mint aki ölni tudna. Egy rikácsoló kiskölyök egész úton ordít, s a banyatankoktól alig kapok levegőt. Büdös emberek, sehol sincs levegő. Útálom ezeket az embereket. Semmi értelme az életüknek, búvalbélelt arccal robotolnak, bárcsak ne lennének itt. Bemegyek melózni, majd szétvet az ideg. A kolleganőm beszól valamit, de én csendben tűröm, nem beszélgetünk egymással, csak s leülök a székemre megnyugodni.

A Határúton most száll fel a boldog énem. X.Y elköszönt. Nosztalgiázni kezdek. Rámosolygok egy kisbabára s átadom a helyemet. Kacagok az embereken s hallgatom a beszélgetésüket. MIre a munkahelyemre érek lepörgött előttem az egész vidám életem. Szerettem élni. Mosolyogva nyitom ki az ajtót s kezdenék a munkához, elmesélem a kolleganőmnek, mit csináltam mire a kolleganőm odaszól: A tegnapi munkádban volt pár helyesírási hiba, gondoltam ma átnézhetnéd. A szívem közepébe talált. Nem válaszolok, csak leülök a székre és magamban szidom az egész világot.

Egy borderlineos világa az ő szemében annyit ér, mint annak a legkisebb elleme. Ha egyetlen kis rossz dolgot tapasztalok s az a fejemben elkezdem görgetni mint a ganajtúróbogár a cuccosát, akkor a végén egy lábra lépésből az következik, hogy engem nem szeret senki, undorító vagyok, és meg akarok hallni. Nem túlzás. A másik oldal is így van. Ha valaki rám mosolyog akkor enyém az egész világ, én vagyok a "leg" mindenben és örökké akarok élni.

A székemben ülve s vicces videókat nézve, azon gondolkodom milyen idióta voltam, hogy reggel...fogalmam sincs hogy indult a reggelem, annyiszor változott már meg körülöttem a világ. De ilyenkor mindenkitől bocsánatot kérek, akit úgy gondoltam megbántottam a tegnap esti viselkedésemmel. Aztán egy klassz munkanap veszi kezdetét. Nevetek az idióta vevőkön, nevettetek mindenkit az irodában és a kis bunkeremben szövöm a nagy világmegváltó terveimet. Egy csomó pályázatra jelentkezem, leirom a fejemben lévő kósza sorokat verseknek, szervez és tervezek, beszélgetek és élek. Közben kapom a cuki és jópofa képeket amit magam is tuvoábbküldök feldobva mások napját. Érzem az életet magamban. Szépnek látom magamat és a egész világot.

A székemben ülve dühöngök...van nagyobb gondom is a helyesírásnál, amúgy is mit pattog nekem itt ez a szerencsétlenség ( aki elviekben a barátnőm), elegem van, bejön a főnök és felmondok. Velem így nem lehet viselkedni. Sőt fel is jelentem mindaért a szabálytalanságért amit láttam, hogy elkövet...Böngészem a netet..undorító..mindenki férjhez ment, gyereke lesz s erről képet posztol, pedig én tudom jól, hogy csak azért házasodtak össze, mert féltek, hogy jobbat sose találnak. Képmutatók, s ezek még a barátaimnak nevezik magukat...Folyamatosan zaklatnak a barom jópofa és cuki képekkel...Istenem de utálom ezeket az embereket.

18:00 Boldogan kilépve a melóhelyről nyugtázom, hogy már este van. A mosoly lefagy az arcomról, mert semmi programom estére. Emlékszem régen mennyi programom volt, s mennyi embert ismertem meg akkor. Soha nem lesz olyan mint régen volt, nuygtázom magamban. Talán azok voltam életem legszebb napjai s már csak szenvedés vár rám. Egyedül vagyok megint. Mire a villamosmegállóhoz érek halálosan ideges vagyok és flegmán válazsolgatok mindenkinek. Elegem van az egészből. Nem hiszem el, hogy nem értik meg, hogy fáradt vagyok és csak aludni akarok. (Mostanában gyakran alszom. Azt hiszem az alvásba menekülök az élet elől.) A aluljáró tele hajléktalanokkal. Lehetőleg rájuk se nézek és befogom az orromat nehogy rosszullegyek a szaguktól. Undorodom az aluljáróktól.

18:00 Egész munkaidő alatt senkihez sem szóltam. Kilépve az ajtón megérzem a szabadság illatát. Gyönyörű a naplemente. Hazafelé beugrok egy finom almás fahéjas joghurtét majd leviszem Aladárt a parkba füvet enni. Aztán egy jó kis zuhany és alvás..holnap is izgalmas napunk lesz. Épp nagy terveket szövögetek, amikor is a villamosmegállóban meglátok egy hajléktalant. Elsírom magam, a sorsára gondolok és arra, hogy vajon ha egy gazdag családban jött volna a világra, akkor biztosan nem itt végezte volna. Kicsit érzékeny vagyok nyugtázom magamban, és igyekszem nem az utcaseprőt, a közmunkások és hajléktalanokon gondolkodni és elfelejteni azt a kérdést, hogy vajon mi szeretett volna lenni kiskorában. Igyekszem nem nyilvánosan sírni, de ha valami miatt elkezdenek potyogni a könnyeim, akkor már jönnek minden miatt.

19:00 Hazaérve fáj a vállam a hátizsákomtól. Kicsit megenyhült a hangulatom. A metróellenőr rámmosolygott amikor látta, hogy befogott orral szaladok a metró felé. A metróellenőr ugyancsak rámmosolygott, amikor látta, hogy sírok valami miatt. Valami vicceset is mondott. Szeretem a vicces ellenőröket. Hazafelé elővettem a könyvemet, amely igazán szórakoztat. A doki azt mondta, hogy ha rosszul érzem magam csináljam azt, ami javít a hangulatomon, ne pedig megvonjam magamtól. Nagyokat nevetek miközben a könyvet olvasom. A metróban tipikus karótnyelt magyarok. Mindig külföldinek néznek, mert állandóan vigyorgok ha jó kedvem van...Hazaérve nagy tervekkel teli a hátizsákom, pontosabban evésre szánt tervekkel. Arra gondoltam mirelitpizza legyen a vacsi. Aladárnak hoztam répát, amíg lemegyünk a parkba.

A mirelitpizza odaégett, Aladár megint összekakáltmindent s jól megégettem magam a zuhanyrózsával. Úgy érzem kezd fájni a fejem is. Csak a fájdalmat ne, azt nem bírom elviselni, mert ha fáj valamim, akko egyből a következtetésre jutok, hogy nem akarom a fájdalmat, jobb lenne a meghalnék. A halál gondolata ilyenkor nyugalommal tölt el. Befekszem az ágyamba s zokogok. Úgy érzem mindenem fáj. Azt érzem, hogy véget akarok vetni itt és most az egésznek. Bekapcsolok valami zenét és álomba sírom magam. Hajnali 3-kor ébredek….

A mirelitpizza odaégett, Aladár megint összekakáltmindent s jól megégettem magam a zuhanyrózsával. Szeretem az égett pizzát, mindig odaégetem és úgy eszem meg, miközben takarítom Aladár piszkát nagyban ecsetelem neki, hogy mennyire nem szép amit csinált de én ígyis szeretem. Lemegyünk a parkba. Már sötét van. Mire felérünk ideje lefeküdni. Bekapcsolom a zenémet, Aladár magam mellé teszem és simogatom. Próbálom rendezni a gondolataimat de nem megy. A napi stressz sírásban jön ki rajtam. Aztán kimegyek a konyhába iszok egy pohár vizet, pisilek és elmegyek aludni. Hajndali 3-kor ébredek.

 

Kedves Te, aki ezt végigolvastad. Szerettem volna megmutatni, hogyan harcolunk mi borderlineosok az események érzelmi hatásai ellen több kevesebb sikerrel. Örök harc az életünk azért, hogy valamilyen szinten érthetőek és elfogadhatóak legyünk mások előtt. Egymás után jönnek a napok, a hullámvölgyek gyakran percenként, amit szavak hoznak magukkal. S a tudomány értetlenül áll az agyunk előtt. Mert igenis van agyunk, és szívünk is mint mindenki másnak, de ez már egy másik történet.