Hogy jutottunk el idáig? (Egy igaz történet színházigazgatókról, dramaturgokról, a színházi élet figuráiról, ahogyan velem történt)

Elkövetkezendő soraimban nem a magyarországi megosztó rendezők, dramaturgok modorát megkérdőjelezni, csupán leírni azt, hogy hogyan került egy szabolcsi kislány Budapestre, és hogyan váltam a színház rajongójává.
2011-tavasza
A szakközépiskola második osztályát jártam, és a Kelet-Magyarország napilap diákújságírója voltam. Egy Gégény nevű kis faluban éltünk Szabolcs megyébe. A Nemzeti Színház dokumentumdráma pályázatot hirdetett Romagyilkosságok jeligével.
Az én pályázatom:
Cím: Miért?- Életek darabokra hullásának története.
Főbb jellemzők: visszaugrik a 19.századba, mindenkinek javarészt héber eredtű neve van, a főhős leginkább Shakespeare szonetteket szaval.
2011- ősze: Megvolt az eredményhirdetés díjkiosztás, sajnos lemaradtam róla, sem tudomások sem elég pénzem nem volt akkor, hogy részt vegyek ezen az eseményen.
A 168 óra egy újságírója fel hív, hogy szeretne velem interjút csinálni a pályázatról. Kicsit vonakodva de beleegyeztem. Életem legkínosabb (persze jó értelemben) pillanata volt, amikor lefelé tartva az iskola lépcsőjén az újság fotósa sorozatfelvételt csinált rólam.
2011- karácsonya: Megjelent a cikk. A puszta tényeket olvasva elsőre sokkoló volt. Az internetet mindenféle kommentek árasztották el, a legkedvesebb az volt, hogy „de hisz ez is putriban lakik”. Ezúton is üzenném azoknak a kedves embereknek akik akkor így nyilatkoznak, hogy lehet, hogy szegények voltunk, de kulturáltabb voltam már akkor 16 évesen, mint ő. Végtére is a cikk rólam szóló fele és a kommentek lekerültek az internetről.
A Nemzeti Színház által kiállított oklevelet és színházjegyeket is a 168 óra újságírója hozta el nekem. Annyi időn vizsgálgatva az oklevelet rájöttem, hogy mit is akar jelenteni a „dokumentudmráma” kifejezés. De helyesírási hiba ide vagy oda, az akkori igazgató aláírása sokat jelentett nekem. Egy névtelen adományozó a cikk hatására 80.000 forintot juttatott el hozzám, amit még egyszer szeretnék neki megköszönni.
2012-tavasza: jutalomként Az ember tragédiáját nézem a Nemzetiben
2014 karácsonya- elkezdem életem második színdarabját írni és be is fejezem. Már Pesten lakunk.
A Nemzeti Színház egykori dramaturgja, akitől a jutalomjegyeket kaptam egy másik kollégájához irányít, hogy ő a segítségemre lehet, amennyiben nem nagyon elfoglalt.
2015 január 15- Gondolva arra, hogy emlékeznek még rám, egyeztetés után eljuttattam a színdarabot két példányban a Vígszinház portájára, egyet a dramaturgnak akivel egyeztettem, egyet pedig a Nemzeti akkori igazgatójának, a tőlük kapott oklevéllel együtt. A dramaturg rövid de határozott válaszában 1 hónapot kér, de megígéri ha hamarabb elolvassa jelentkezik.
2015 február 7- Minden negatív kritika ellenére én még kedvelem a nemzeti volt igazgatójának stílusát, ezért elmentem az általa rendezett kicsit olvasópróba beütésű darabra a MüPá-ba, és a portán, ahol távozni vélik majd, hagytam egy rövid üzenetet, jelezve, hogy közeli ismerőse és dramaturgja fog neki adni egy színdarabot, amit szeretném ha értékelne.
2015 február 20- A kollegájától megkapott telefonszámon felhívom a dramaturgot, aki közli, hogy még nem olvasta, majd küld egy sms-t hogy a továbbiakban szorítkozzunk az email használatára.
2015 március 5- titkos másolatban ugyanettől a dramaturgtól kapok egy meghívót az általa rendezett előadásra.
2015 február vége: Diákújságírói tapasztalatomat felhasználva percek alatt kiderítettem, hol lakik a Nemzeti volt igazgatója, küldtem neki egy levelet (mely személyesebb hangulatú volt, nem csak szakmai dolgok voltak benne: konkrétan a róla és nemi identitásáról szóló bizonyos pletykák alaptalanságáról is írtam, és megemlítettem, hogy egy darabjában a karaktere túl pocakos volt).
2015 március 1 : Emailt kapok a volt igazgató sajtósától, hogy ha még egyszer bármilyen módon keresem őket, akkor feljelentenek zaklatásért.
Még ugyanezen este válaszomban bocsánatot kértem, bemásoltam a BTK zaklatásról szóló törvény cikkejét, és kértem, hogy a számomra kedves oklevelet juttassa vissza. A sajtóreferens megígérte, hogy intézkedik, de később csak annyi válasz jött, hogy megadja annak a dramaturgnak az emailcímét és telefonszámát amit már alapból tudok, és hogy egyeztessem le vele.
2015 március : A darabomról egy szót sem hallottam senkitől. Úgy éreztem végképp csalódtam a színházban. Végső megoldásként emailt írtam a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának. A válasz nagy meglepetésemre azonnal érkezett, kedves hangnemben egy kedves hölgytől, az asszisztenstől, hogy a drámát továbbítja a dramaturgnak, és hogy szívesen körbevezetne a színházon. A körbevezetés alatt minden kérdést fel tudtam tenni amit szerettem volna, a korábbi vezetésről és a korábbi színházról. Elmondtam, hogy milyen élményekkel „gazdagodtam” amióta újra Pesten vagyok. Ő kedvesen meghívott színházi előadásokra és biztatott. Egyik hétvégéjén még a honlapomra is ellátogatott, amiért nagyon hálás voltam, és biztatott, hogy kezdjek színikritikákat írni. Azon a délutánon egy másik színhát ajtajai tárultak elém.
2015 április: összeszedve minden bátorságom személyesen kerestem fel a dramaturgot, akinek mintegy 3 hónapja adtam oda a darabomat és semmiféle választ nem kaptam rá, még azt sem írta, hogy nem szeretne vele foglalkozni. A Bábszínház 5. emeleti folyosójának végén meg is találtam a számítógépnél ülve éppen kártyázott. Olyan 10 perc beszélgetés után, ami néhol kicsit nagyobb hangerőt vett, megkaptam, hogy kellemetlen helyzetbe hozom őt a kérésemmel, hogy olvassam el a darabomat, és hogy beleolvasott s vannak benne érdekes párbeszédek…….. Szóval miközben a színház visszhangzott a főpróbától, melyet a Nemzeti egykori igazgatója vezetett, én megkaptam, hogy nem értem a magyar nyelvet, mert ha valaki nem válaszol egy kérdésre az márpedig nemet jelent, és amikor mondtam, hogy nálunk ez bunkóság, csak egy viszont látásra elköszönést kaptam.
Azóta rendszeresen járok színházba és írok a darabokról. A kedves asszisztenssel azóta is gyakran beszélgetünk, és most várok, egy kedves dramaturg válaszára aki türelmet kért, de viselkedésével beigazolta, hogy milyen az igazi színház, az a színház, ahová én 2011 tavaszán elküldtem életem első drámáját.