Ajánlom magamat, Sára!

Új idők

2019.01.14 13:02

 

 

 

 

 

Szívszakadék

Egy szakadék tátong egy szívben, mi érzett;
Fejfájára írva: Pedig egykoron szerette az élet.
Egy szakadék szélén tapos egy láb,
Egy kézre, mely kínkeserves segítségért kiált.

Zuhan újra és újra, ezerszer a mélybe,
Az ember ki újra szeretett, mára csak kísértet.
Kínjában fogyott a könnye, ó de hiába,
Önmagát húzva, majd taszítva szívét a halálba.

Egy szakadék tátong csak egy szívben,
Ki küzdött felállt, hogy újra célját érje.
Éltében először látta meg a napvilágot,
Egy szív mélyéről jőve, mit a kín összerágott.

Látta a Holdat S meg akarta érteni,
Hogy lehet akarni azt, mikor olyan távoli.
Legyen bár a szakadék mélye vagy a széle,
Az ember mi a szívben lakik, feltekint az égre.

Ki küzdött untalan, feljutott a fényre,
A szakadék mélyéről, szélére egy szívnek.
Majd mikor a Hold neki erőt adott,
Látta, hogy a szív szakadékba dobva, már rég halott.

Egy szakadék tátong csak egy gyarló szívben,
E szívét találjuk egy szakadék mélyében.

Szerelem

Mint kövek, mit gyermekek dobálnak az égig,
S útjukat tágra nyílt szemmel követik végig,
Földre hullva két kő egymás mellé került,
S két gyermeki szempár egymásban elmerült.
Mostmár e két kő alkot egy egészet,
Jó s jobb részét egy szerető szívnek.
Viheti már tombóló óceán a köveket,
Örökre megmarad két "gyermek" s a szerelem.

 

 

 

 

Vissza

Keresés

© 2015 Minden jog fenntartva.