„Vértestvérek, avagy segélyből él az egész szép új világ!”

Senki nem választhatja meg, hogy hova születik és hol nevelkedik. Bármilyen nehéz is kimondani, nem indulunk egyenlő eséllyel az életben. A legtöbb másság/különbség emelte falat soha nem leszünk képesek lebontani, de még csak átugrani sem. Ezért inkább nevet adtunk ennek a falnak: osztályharc. „Ilyen az emberfia; amit nem ért, annak legalább nevet kell adnia.” A Turay Ida Színház Vértestvérek című darabjáról Székely Sára tollából.

Létezik két különböző világ: gazdag és szegény. Talán egymással szemben lévő házban mégis áthidalhatatlan szakadékkal kettejük között. Egy világ, melyet behálóz a törvényszegés, a szegénység, a babonák, a trágárság, a kilátástalanság. Ahol szépen sorban mindenkinek felmondanak, legutoljára annak, aki a felmondó leveleket írta. Itt ismerik csak a kaszni rímet. Mégis itt él a remény és szeretet, s egy viszonylagos őszinte boldogság, melyet a másik világban csak megvásárolni tudnának ha lehetne. Ebben a másik világban tudja a hétéves gyermek, hogy mi az a csészealj és a szótár. Neki bőven van cukorkája s azt meg is osztja másokkal, mert még nem ölte ki belőle a pénz hatalma az emberséget, mert még gyerek.

Létezik két különböző világ: gyermeki és felnőtt. Egy világ, ahol jó érv a halál mellett, hogy ha meghalsz akkor nincs suli. A boldog gyermekkor. Fiatal vagy, ártatlan, gondtalan és védtelen. „Mondd utánam: Mindig megvédem a testvéremet és mellette állok, és megfelezem vele a cukromat.” Hangzik két gyermek vértestvéri esküje. Aztán ahogy telik az idő a cukorból cigaretta l, majd lakás és munka lesz...Aztán van egy pont, amikor az ember rájön, hogy a kölyökként szeretett mondóka hazug. „Ha ujjaiddal X-et mutatsz, és tízig számolsz győz az ész, felállsz a földről és újra élsz….játék az egész.” Mert felnőttként mindenki rájön, hogy nem áll fel a földről az, akit lelőttek. Jönnek a börtön évek, a gyógyszerek, s a széthulló családok. Egy mondóka hazugsága volt a mag, mely tragédiát, bánatot és halált hozott világra.

Ez a darab megmutat egy pénz mozgatta világot. Ahol egy család a szegénység írta sors miatt, átkozott lesz a szomszédok szemében. Ahol a tejes ember csak akkor beszél tisztelettel egy szegénnyel, amikor kifizette az összes tartozását; ahol a rendőr egy betört ablakért a szegény gyermeket majdnem bűnténnyel, míg a gazdagot csak egy csínnyel „vádol”. Aztán kimondja, amit valóban gondol: „jobb ha mindenki a magafélékkel barátkozik”.

Még meg sem született egy gyermek mégis előre látható milyen sorsa lesz. „Szeretettel nem lehet éhes szájakat jól lakatni.” Hangzik el a darabban ez a kegyetlen, de igaz mondat egy édesanya szájából, aki eladta egyik gyermekét. „Az örökbefogadott gyerek is lehet saját.” Mondja az a nő, aki megvette azt. Igaznak tűnő mondatok, mégis mindkettejüknek hatalmas árat kell fizetniük ezért, mert az Ördög semmit nem ad ingyen.

Maga a pénz hatalmas falként emelkedik emberek közé. Ezt nagyon jól szimbolizálja az egyszerű díszlet mögött megjelenő hatalmas téglafal, melyet nemhogy lebontani, de a darab tanulsága szerint még csak átugrani sem lehet. A gyermeki tisztaság, őszinteség és minden más gyermeki érzelem sikeresnek látszik az osztálykülönbségek (nevezzük így a pénz vagy annak hiánya alkotta másságot) leküzdésében. „Az üres ég alatt, a zsúfolt föld felett lebegve. Bárcsak ilyenek maradnának örökre!” Azonban a gyermekkor sem tart örökké. S míg talán egy gazdag családban élő gyermek megmarad a viszonylagos gondtalanságban, egy szegény gyorsan felnő pontosan akkor, amikor „senki nem néz oda”.

Vannak pontok az életben így a darabban is, amikor meglepő őszinteséggel vallanak a szereplők az életükről. Megható pillanat, amikor Mrs. Johstone bocsánatkérően a következőket mondja: „Mellettem felnőni nem lehetett Paradicsom.” Ekkor még Mickey erős tud maradni és vallja az életéről, hogy „nem valami elegáns élet, de az enyém.” Aztán minden megváltozik….

Mégis ott egy furcsa vágyakozás a „más” után, mert a másé mindig jobban tetszik. Megható a két teljesen különböző világban felnövő vértestvére egymásról szóló, mégis pont ugyanúgy hangzó véleménye: „Csak félig lennék olyan, nosza elviselném magam, csak félig lennék, olyan, mint Ő.”A legszörnyűbb az egészben, hogy ez nem csak egy színházi történet, hanem maga az élet, ahol „ az egyik csak kicsit boldog, a másik se nagyon”. Mégis történjen bármi, a jövőhét mindig ott marad reménynek!