A belső békéről!

Egyedül, magányosan, nyomorultúl meghalni. Azt hittem ez a rossz emberek sorsa. Pedig ha ezen az éjszakán érne véget az életem akkor ilyen lenne az én végem is. Lassan nyugovóra kellene térni, megtalálni a békét mit a világ ellop magának amikor ébred. Én mégis mint egy magzat összegörnyedve a fájfalomtól és ürességtől fekszem az ágyon és azon gondolkodom, hogy jutottam el idáig. A minap említettem édesanyámnak, hogy ezen gondolkodom. Hogyan juthattam el idáig, pedig olyan aranyos kisgyerek voltam. Ő csak mosolygott. Tudom, hogy nem gondolta, hogy valóban ezen jár az eszem sok-sok órája. Fiatal vagyok még vígasztalnak, jobbat érdemelsz érvelnek. Tudom. Már oly régen megvilágosodott az elmém az Élet kegyetlen játékairól. Az eszem tudja. Mégis oly érthetetlen a szívemnek, miért érzek iszonyú űrt, fájdalmat éshiányt ott, ahol eddig mérhetetlen szeretett lakozott. Olyan különös fájdalom ez, mintha valaki annyira szorosan ölelne, hogy az már fájdalmassá válik. Nem kapsz levegőt, nem tudsz mozdulni csak egyet tehetsz gondolkodsz. Hogy min? Mondanám, hogy a miérteken, de akkor elveszíteném a józan eszemet. Kibogozni, szavakba önteni és megérteni egy másik ember érzéseit és gondolatait olyan, mint orosz rulettet játszani, előbb utóbb belehalsz, de még mielőtt megtörténne szembesül az élet kegyetlenül reális valóságával. Talán az élet a legfájdalmasabb és legtovább tartó haláltusa? Csak a gyáváknak adatik meg a gyors halál, az erőseknek küzdeni kell. Megküzdeni minden perccel, órával, nappal és évvel. Megküzdeni a világgal, önmagaddal és az ürességgel.
Furcsa, hogy vannak akik fájdalom helyett csak űrt hagynak bennünk. Sokkal borzalmasabb, mintha egy gyorsan múló sebet szereznénk, mely bár idő kell hozzá és bár soha nem lesz a régi mégis újra működni fog a testünk. De még senki nem tudott beforrott szívvel élni. A szív sebeit az idő nem tudja begyógyítani. Lehetne filozófiai vitát nyitni arról, hogy sebzett szívvel élni vagy meghalni a fájdalmasabb, de nincs olyan ember aki mindkettőt kipróbálta volna, és a filozófia arra való, hogy megvakítsa az elmét, mely látja, a világ milyenségét, de túl vagyis éppen elég homályosan ahhoz, hogy mindenféle bölcselettel magyarázza a megdönthetetlen és szívünk álltal gyakran elfogadhatatlan tényeket.
Félre minden filozófiával mi megvakít. Szembenézve a tényekkel és érzésekkel késő van, ideje aludni. A holnap mindig szebb nap mint a ma. Mert reményt ad. Hisz mindenki azzal a reménnyel tér nyugovóra, hogy felkel holnap reggel. Vannak napok, amikor úgy alszom el, hogy nem szeretnék reggel felébredni, azt hiszem sok ilyen napom lesz. De ez nem azt jelenti, hogy nem szeretek élni, csupán békére vágyom. A gyávák keresik a békét a halálban, nekem erősnek kell lennem. Nem tudom hány ilyen éjszaka jön még amikor úgy érzem én vagyok a legnyomorultabb ember a világon, de kivárom. Egyszer én is megtalálom a békémet.