A bizalomról

Az élethez bizalom kell. Ülök az ágyamon és hallgatom a gyógyszerek jellegzetes hangját, amikor kinyomják őket a levélről s a tálkába esnek s rájövök, hogy az élethez bizalom kell. Bizalom, hogy a nővér nem hibázik. Ösztönösen bízunk abban, hogy mások nem hibáznak miközben mi magunk tudjuk, hogy néha becsúszik egy két hiba tökéletlenség miatt, mégis felszállunk a buszra és bízunk benne, hogy a sofőrje nem fog balesetet okozni. Minden nap elmegyünk dolgozni s bízunk benne, hogy a következő hónapban megkapjuk érte a fizetésünket. Megvesszük az egész évre szóló naptárt, mert bízunk benne, hogy még élni fogunk, ahogyan az ébresztőt is beállítjuk, mert abban bízunk, hogy másnap is felébredünk abban viszont nem, hogy ez magunktól sikerülni fog. Bizalom kell megvenni egy könyvet, mert szeretnénk azt érezni, hogy érdemes volt, hozzánk tett valamit. Bizalom kell adni magunkból, az időnkből és az energiánkból. Mondanám, hogy csak lélegezni nem kell bizalom, de reméljük, hogy oxigénhez jutunk a lélegzetvétel által, nem pedig mérgező gázokhoz. Bizalom kell egy köszönéshez, hogy a másik fogadja és viszonozza. Óriási bizalom, főleg ha az első köszönésről van szó.  Bizalom egy másik embernek kezet nyújtani és bemutatkozni, remélve, hogy egy jól működő emberi kapcsolatot építhetünk ki vele. (…) Az élethez bizalom kell, magunkban, másokban, s az odaföntiekben. Bizalom van de mindig csalódunk, így vette kézbe a dolgokat az agyunk helyett a szívünk, s egy újfajta bizalmat hozott létre. Ennek a bizalomnak a neve: remény.