Hiszem, hogy az ember nem akkor magányos amikor szomorú bajban van vagy csalódott. Sokszor voltam már gödörben, sokféle segítő jobbot elfogadtam már, s a saját hajamnál fogva húztam ki magam néha a süllyesztőből….Mindig csak akkor vagyok magányos ha boldog vagyok. Van az a pillanat, amikor valami jó és örömteli történik az életben. Nem tudom, hogy ösztönös vagy tanult mechanizmmus-e, de az emberek egymásra néznek mielőtt mosolyognának. Akkor érezzük egy társ hiányát ha a szürke hétköznapok apró csodáit nincs kivel megosztanunk. A boldogság nagyobb teherré vállhat mint a szomorúság, ha nincs akivel megosszuk. Sokszor nyomta a vállam a szomorúság, a bánat súlyja de még nagyobb fájdalmat okoz neke ha nem tudom megosztani másokkal az örömömet….Talán mindenki aki ír, azért teszi, hogy megosszon egy olyan valamit mindenkivel, amit senkivel sem tud. Én is ezért írok. S talán mindenki, aki olvas átveszi a boldogság egy darabját, mely ráébreszti az embereket arra, hogy az egyedüllét magánya nem a szomorkás, esős vasárnapokon a legtorokszorítóbb, hanem a napsütéses szép napokon.
