A dunai stégről
Van egy stég valahol a Dunán. Rozsdás hordók és gumiabroncsok tartotta. Ma újra kijöttem ide. Távolról láttam a madarak hadát akik bekésen telepedtek meg ezen az ócska fatakolmányon. Sziklába vésett lepcsők és egy palló vezetett ide. Ez az a hely melyet annyira szeretek. Most mégis madárülülék fedte részeg suhancok által festékkel összefirkált kietlen pont melyel szemben néhány luxushajó áll.
Van itt egy rozsdás ajtófélfához hasonó tákolmany a stég Margit-híd felőli oldalán. Ma itt találtam menedéket a posvány ezen aprócska szegletén.
A nap melegítí arcomat, miközben kezeim lefagynaknaz írástól. Saját árnyékomat látom a bal oldalamon, miközben cikáznak az emlékképek a fejemben. Szebb idóket is megélt már ez a stég.
A Duna apró hullámai úgy fodrozódnak körötte, akasrcsak egy gyönyörű kék bársonyruha amikor a szellő meglegyinti. Gyönyörű a látvány még így is. Tél közepén, elhagyatottan, mocskosan és madárürüléktől bűzlik egy stég valahol a Dunán. Én is itt vagyok. Itt ülök és mesélek róla, hogy aki erre jàr emlekezzen erre a stégre.
Nem tudom mióta áll itt vagy meddig fogja még elviselni a rá nehezedő súlyos lábnyomokat. Azt sem tudom ki építette és ki lesz az aki egyszer vagy megsemmisíti vagy egy aprócska mozdulattal elengedi hadd keresse meg helyét a Dunán.
Emlékszem nyáron itt próbáltuk az első színdarabom nagy jeleneteit. Egyszer csúnyán bőrig áztunk, de a mai napig nem éreztem csodalatosabb érzest mint amikor ezen a stégen állva bőrig ázva álltam és csak engedtem, hogy a stég kiadjon magából minden lökést, melyet a víz árjától kapott.
Ősszel ide jöttem ki annyi év után egy fiúval. Együtt hallgattuk a villamos kerekek hangját, amint átrobognak a Margit-híd kibetonozott felszínén. Együtt néztük, hogyan áll meg körülöttünk az idő, miközben pesti oldalon a szokásos hétköznap esti dugón derültünk.
Elmúlt a nyár is. Az őszön keresztül megérkezett a tél. A stég magányossá vált. Én is egyedül maradtam. Rajtam nyomott hagyott az idő, miként a részeg suhancok összefestették szeretett stégemet. Bántottak emberek, miként ezen a helyen madarak hagytak büdös nyomot néhány itt töltött óra után.
Most egy hajó ment el a stég előtt. Lassan értek ide hideg hullámai, mit az öreg stég méltóságteljesen vissza ad.
Már kényelmetlen ülni. Nem csak szívem tört darabokra, de már a csonjaimban sincs erő. A nap nyugovóra tér lassan. És én várok. Csak várok... Egy stégen valahol a Dunan, mert még reméljük, hogy jön a tavasz.