A helység kalapácsa: az aranyos darab!

Hazafelé tartva nem igazán tudtam hova tenni ezt a darabot. Nem a tipikus színházi darab volt szünettel, bonyodalmakkal, fontos karakterekkel. Egy egyszerű Petőfi darab, a végére csempészett életfilozófiával. Sosem fogom megérteni, hogy miért csak a végére gyűjtött elég bátorságot az író ahhoz, hogy a valódi mondanivalóját közölje, ne pedig burkolt kritikát közvetítsen a szereplői által.
Rácz József karaktere erősen hatott a darabra. Bár eddig nem ejtettem szót a cikkeimben róla, a karakterével minden egyes darabot, melyben játszott emberközelivé tett. Jelen esetben karakán emberként mutatta be Petőfi Sándort.
A darab hozzávalója mint olyan a zene. Hihetetlen, hogy a zenészeknek akik karakterük szerint félszeműek, kancsalok és sánták voltak - persze ez nem mind egyszerre, hanem mindenkire jutott egy tulajdonság- amellett, hogy zenéltek mind szereplőkként sőt színészekkén is helyt kellett állniuk a közönség előtt.
A mai közönség javarész középkorú parokból állt. Az elején ugyan láttam egy busznyi kisdiákot, de mint kiderült ők egy másik előadásra jöttek. Szóval visszatérve, a közönséget néha elég nehéz elcsendesíteni. De a már bevált módszer ma is múködött. Ajtók zárása, egy gong, halk zeneszó, lámpák elhalvanyodása....és tessék. Néma csend lett ahhoz, hogy Petőfi hangos zajjal átszakíthassa a díszletet.
Voltak szép esések és vicces pillanatok. Ja és persze régies szavak például" a szivem műhelyének árendása" ( zárójelbe téve a szív és a műhely szavakat megértettem).
Aztán észbe se kaptam már vége is volt. Észre se vettem és nem gondolkodtam azon ami a mai nap történt, csak ültem akár egy néző. Én voltam az utolsó aki elhagyta a termet, így láthattam, amikor kisgyerekek odaszaladtak és benéztek a lyukon, mely a díszleten tátongott, ugyanis Petőfi ugyanúgy távozott ahogy bejött : a díszletet átszakítva. Láthattam amikor egy kisfiú a fejére tette a kellékkalodát, ez a gyerekkoromra emlékeztetett, amikor még nem értettem meg a darabokat, mégis szerettem őket, az élményért..hiszen hol máshol vehetne fel egy gyerek egy kalodát, ha nem a színházban!?
Végülis így ütöttem el az időt a helység kalapácsával... Aztán hazafelé a villamosmegállóban egy kedves hölgy kimondta azt amit addig én nem mertem: Aranyos darab volt! A cikket a kancsal hegedűsnek ajánlom szeretettel: Kiss B. Ádámnak :)