A siker nem egyéb, mint a túlhaladott kudarcok sorozata. (Robert Merle)
Székesfehérváron bemutattak egyszer egy rettenetesen rossz darabot, melyben volt egy amerikai katona, aki szerelmes volt egy német lányba. Egy kecskeólban lakott a katona. A darab egy pontján a katonát játszó színésznek az volt a dolga, hogy kirohanjon a kecskeól ajtaján és arról beszéljen, hogy a háború után visszatér Németországban szerelméhez. Elméletileg minden működött, gyakorlatilag azonban az ajtó be volt szorulva. Így esett, hogy a színész emberfeletti erővel, melyet a színpadi jelenlét adott neki az egész díszletet kiemelte majd eldobta magától. Mindez annyira megérintette, hogy nem mert és nem is tudott megszólalni különben elkapta volna a röhögőgörcs. Így jobb híján kitámolygott az ügyelőfalig, ahol leguggolt és orr befogva röhögött. Aztán a szerelmes német lányt játszó kolléganő rákezdett a szövegkönyv szerint a dalra, mi szerint nagyon fáj neki a tudat, hogy el fogja veszíteni a katonát. Tette mindezt úgy, hogy látta, hogy ordítva röhögök. Zárta a történetet Buch Tibor. Félreértés ne essék a darabot nem én merészeltem rettenetesen rossznak nevezni. Túl azon, hogy játszott egyszer amerikai katonát milyen ember ő? Ezt próbáltam kideríteni.
Maga a megtestesült mosolygós problémamegoldás. A szavahihetőség egy férfi életében nagyon fontos. Wass Albert gondolataiból lett igazán férfivá. „ A férfi szava nem olyan mint a szellő, ami jön s megy.” Viszonylag későn harminc évesen került kapcsolatba Wass Albert írásaival. „Őszintének lenni nyáladzás nélkül nagyon nagy kihívás.-mondja. Türelmes vagyok, de ez nem igaz, de néha igaz. Vitatkozott magával aranyosan. Azt tanultam a gyermekeimtől és a tanítványaimtól, hogy türelemmel és megértéssel hamarabb célhoz lehet érni, mintha valaki erőszakkal meg akarná oldani a problémát. Folyamatosan időhiányban szenvedek, és ez valami tanulható dolognak a hiánya. Nagyon nagy a problémamegoldó képességem, de az időhiány az nagyon kínos. Fegyelmezett vagyok. Bizonyos helyzetekben nem tudom elengedni magamat. Azt szeretem ha mindennek megvan a maga rendje. Ez a nagyapám öröksége. Valamit nagyon könnyen megtanulok, valamit nagyon nehezen. Nem látom magamat kívülről. Szeretnék hasonlítani valami jóságos mesefigurához. Romantikus elképzeléseim vannak magamról, de múltkor egy táncos azt mondta, hogy komoly testképzavarom van. Olyan mesehős szeretnék lenni, mint Barátunk!”
S mielőtt bárki is az izgalom hevében elkeseredetten hívná a tudakozó, hogy megtudja ki is az a Barátunk, elárulom, hogy őt eddig csak Tibor és a gyermekei ismerték. Most mi is megismerhetjük Barátunkat, aki karakterét Tiborról kapta.
„Sok-sok este mesélek a gyermekeknek. Én úgy szoktam mesélni, hogy kitalálok egy mesét. Lassan egy éve van egy folytatásos mesénk. Egy ember univerzumhódítóval elindul, hogy olyan galaxisokat kutasson, ahol az emberiség el tud élni.” Mielőtt bárki is azt hinné, hogy a NASA legújabb űrkutatási programja a Buch családban az esti mese, hagy mondjam el, hogy ebben a mesében Barátunk mellet van Egyeske a kiskutya, Ketteske a kiscica akivel Barátunk és Egyeske összedokkoltak, és van az űrhajóban egy számítógép ami intelligens módon tud kommunikálni.
Ha az élete film lenne címe nem lenne más, mint: A szerencse fia. Miért? „Én azt gondolom, hogy szerencsés ember vagyok. Ahogy kezdtem az életemet és amilyen tudásom van, ahhoz képest borzasztóan szerencsés helyzetben vagyok.”
Ha bekerülne a Guinness-rekordok könyvébe akkor ő szeretne lenni, az akit a legtöbb ember szeret és akit a legtöbben pozitívan ismernek el. „Az ember arra vágyik a legjobban, hogy szeressék és elismerjék akár beismeri akár nem. Mindig rájövök, hogy a magány a legrosszabb dolog. Amikor az embernek nincs kivel megosztani az életét. Magányosnak lenni az élet végét jelenti.”
Fiatal színész korában nagyon szemtelen volt, legalábbis bevallása szerint, és nem volt senki, aki felvilágosítsa, hogy ez veszélyes dolog. Előfordult, hogy rossz helyen rosszul mondott dolgokat. Hisz abban, hogy minden okkal történik az életben. Nem akart színész lenni, meg minden, ahogy ő fogalmaz, csak egyszer látta, hogy ilyen is van, amikor valaki elvitte a Független Színpad egyik előadására. Akkor a társulat rajongójává vált. Klubnapokra járt, hogy találkozhasson a színészekkel. Aztán egy szempillantás alatt Kaszás Géza kollégájává vált. De ne szaladjunk annyira előre.
A szülők meghatározó szerepet töltenek be egy gyermek életében Tibor mosollyal az arcán mesélt az édesapjáról. Felidéződött benne a pillanat, amikor birkóztak az édesapjával, vagy amikor úgy érezte, hogy repül édesapja kinyújtott lábain hasalva. Persze, mint minden fiú életében, neki is meghatározó volt édesanyja, akiről annyi szeretettel mesélt. Az ő példája ihlette Tibor azon hitét, mely szerint fontos, hogy egy anya nagybetűs Nő tudjon maradni, mert a fiának ő lesz a női minta, ha felnő. Tizenévesen borzasztóan büszke volt arra, hogy az édesanyja olyan csinos és fiatalos volt, hogy néha a barátnőjének nézték. Édesanyja volt az akivel nagyon sokat járt kirándulni, aki elvitte az első énektanárhoz, és aki a főiskolás vizsgadarabja- mely nevezetesen a Nyomorultak volt, Tibor pedig Jean Val Jean szerepét játszotta- szóval ez után a darab után egyszerűen csak annyit mondott, hogy : „Fiam olyan fehér vagy, nem kéne szoláriumoznod?!”
Toldi Mária Musicalstudiós korában volt élete első igazi szerepe a Rómeó és Júliában, ahol ő volt az énekes. A második felvonásnál járunk, a nézőtér teljes fényben úszik. Nagyjából a huszonötödik előadás lehetett. Szokás szerint a fuvolás elkezdett mögötte játszani jelezve, hogy énekidő van. Mindezek előtt a szünetben találkozott Szinetár Dórával, aki azzal lett megbízva, hogy figyelje Tibor színpadi szereplését. Szóval szólt a fuvola, amikor is Tibor szeme összeakadt a Dóráéval, és ekkor mintha egy nagy szürke függöny gördült volna le elfelejtette a szöveget. Először elkezdett angolul halandzsázni majd la-la-lazni. Pont látott egy fiatal párt, ahol a lány annyira röhögött, hogy már a fiú ölében feküdt. Aztán amikor vége lett a dalnak megbravozták, megéljenezték és meghurrázták. Annyi elismerést kaptam mint soha máskor. Megdöbbentő élmény volt-meséli.
Rengeteg idő telt el a Ben Hur és az Avatar között na és persze rengeteg élmény a két életfelfogást meghatározó könyvek között. Remete szeretett volna lenni, mert nekik nincs ki felé elszámolni való lenne. Gyermekkora óta probléma, hogy úgy értesse meg magát a külvilággal, ahogyan azt ő szeretné. Néha máshogy jönnek ki a dolgok. Azóta egy hétköznapi szuperhős, családapa és férj lett, akinek természetesen a felesége a legnagyobb kritikusa és egyben rajongója is. Olyan szuperhős, akinek a kollégái hívják fel a figyelmét olyan képességeire amikkel ő nincs tisztában. Egy evező-motorozó szuperhős, aki a lovagkorban lovag lenne, aki bármi más lenne ha nem lenne színész. Valaki, akit Robert Merle könyvei erősen meghatároztak, és valaki aki beszédtechnika-és művészeti beszédtanár titulusban ő határoz meg legalábbis tanít másokat. „Nap mint nap arra ösztönzöm a diákokat, hogy ne akarjanak utánozni senkit, hanem a saját attitudjük szerinte adjanak elő.”
Hogyan lett ő szuperhős? „A szuperhősök nem attól nagy csávók, hogy mindenki tudja róluk, hogy kik. A hétköznapi szuperhősök az igazi szuperhősök.”
S mit keres egy szuperhős Géza fejedelem temetésén. Ha a színházban kezdtük fejezzük is be ott ezt a történetet. Még nagyon kezdő lovas volt a lovasszínház István a király című előadás Istvánjaként. Géza fejedelem temetése ment a színen egy drámai dal kíséretében. A ló azonban mindent elkövetett, hogy ne legyen ott a színpadon. A végén már annyira táncolt, hogy az egész színpad kiürült Tibor és a táltos paripája körül, aki addig ficánkolt, míg belelépett a koporsóba, mire ösztönösen ágaskodott egyet, majd mintha mise történt volna kisétált békésen. Tibor mint lovát vesztett lovas ott maradt a színpadon, azon a színpadon mely ugyanúgy nézett ki, mint a Független Színpad előadásainak helye. Középen a színpad, körülötte a nézőtér. Talán volt ott egy kisfiú, aki most találkozott először a színházzal, mint ahogyan az Tiborral történt, és aki kíváncsian figyelte hogyan oldja meg ezt a helyzetet egy igazi színész. Tibor egyszerűen fogta magát és letérdelt a koporsó mellé és ahogy Buch Tiborhoz illik, énekelt.
Soraimat Robert Merle egy gondolatával zárom, mely túl azon, hogy Tibor mindegyikőnk életére pontosan ráillik: „Szentül hittem - s hiszem ma is: másként senki felnőtté nem érhet, hanem csak annak tiszta s helyes felfogása által, amit cselekszik s ami vele megesik. „
