Vannak napok, mikor az éned meghasonúl. Nem válsz hazudozóvá, se csalóvá, se skizofrén nem leszel...csak kétszer élsz meg minden pillanatot. Egyszer fejben élsz, másszor cselekszel. Talán az gondolod, Veled ez nem fordul elő, de velem gyakran.
Gyakran ott maradok gondolatban egy kirakatot bámulva, míg testem tovább szalad. Aztán odaadom egy utcazenésznek az összes nálam levő pénzt, mert a zenéjével megérintette a szívemet, de csak gondolatban. Ehelyettkiszámolok néhány forintot, amit nem tartok szégyennek oda adni. Ezt teszem. Gondolatban megölelek mindenkit, míg a valóságban csak egy mosolyt adok.
Gondolatban felveszem a magassarkút, hogy csinos legyek, de a valóságban egy meleg bakancsot veszek az ünneplő ruhámhoz. Gondolatban felhívok valakit s elmondok neki mindent, amit a valóságban soha nem merek.
Gondolatban hosszú sétákat teszek, mély lélegzeteket véve, míg a valódágban lihegve rohanok...
Gondolatban mondunk ki csak olyan dolgokat, amit a valóságban kellene. Gondolatban tudunk csak őszintén nevetni és kimondani, azt amik vagyunk valójában. Néha nyugodtak vagyunk, pedig a valóság helyett csak gondolatban élünk....Aztán leélünk így egy élet alatt kettőt, a saját magunknak való képmutatás csapdájában, ahol egy dolgot nem tehetünk meg, s ebbe halunk bele. Gondolatban ugyanis nem lehet szeretni.
