A liftig (+18)

A liftig

5:55 Rémülettől izzadtan ébredek, megint egy rém álom, kényszergondolatok, élethű álmok, de legalább tudtam aludni éjszakat. Az ablakra nézek s gondolatban felállok és kiugrom rajta. Csakúgy, mint az este a nyitott erkélyajtón nekifutásból persze csak gondolatban. Megkönnyebbülés. Testem mégis harcolni kezd a kényszer ellen. 

A kutyám már fent van. Örül, indul egy újabb nap. Én a telefonomhoz nyúlok, s hívom az egyik kollégát, hogy el ne aludjon. Ez ad erőt ahhoz, hogy én is felkeljek. A szokásos monoton módon felkelek és elkészülök. Kerülöm, hogy tükörbe nézzek, nem akarom látni magam, undorodom magamtól. Smink a táskában, de lemondtam már a jobb kinézetről. Pedig úgy indulok neki, hogy majd a villamoson kifestem magam.  Undor. 

 Kilépek a lakásból, azon kezdek gondolkodni lekapcsoltam-e az elosztót. Visszamegyek megnézem még egyszer. Fejemben megszületik egy kép, ahogy az elosztó lángra kap s leég az egész lakás s az egész társasház, és én gondatlanságból elkövetett emberölés miatt börtönbe kerülök, ahol egy kausztrofób cellába zárnak. Pánikolni kezdek, kausztrofóbiás vagyok. Bevillan egy kép, meg fognak ott késelni. Félek a késektől. Még jobban bepánikolok. Megnéztem az elosztót lekapcsoltam. Vettem poroltót is, de tudnom kell, hogy emiatt nem fog senki megsérülni. Újra izzadni kezdek, végtagjaimból kimegy a vér s alig bírom újra bezárni az ajtót. De legalább most nem arra gondolok, hogy teljesen leszedálnak egy olyan pszichiátrián, ahol bűnözőket kezelnek. Nem bírnék teljesen leszedálva élni.

Elbizonytalanodom, mit csináljak, bezárjam e kulccsal az ajtót vagy sem. Végül nem kulccsal zárom, nehogy baj legyen s anya bent ragadjon. De félek, mert ha nem zárom be, anyának baja eshet, ha betörők jönnek.

Elbizonytalanodom, hogy nem-e vettem ki a pénztárcát a táskából, leteszem a táskát s megnézem, majd megnézem még egyszer. Nem láttam a táskámba a gyógyszereimet, leteszem a táskát megnézem. Benne vannak, ha már nyitva akkor megnézem, hogy a kutya kiskönyve is benne van-e. Bezárom a rácsot. Ha szerencsém van nem kell gondolkodni, hogy hol a kulcs.

Beszállok a liftbe, belenézek a tükörbe, undor. Nem akarok az lenni, ami vagyok. Beszáll mellém egy férfi előjönnek a szexuális kényszergondolatok, de mi van, ha bántani fog és megerőszakol.

A pláza mellett haladok el, kora reggel van, még nem járnak autók. Elképzelem, hogy egy száguldó autó elüt, vagy elé lököm a kutyát. Vagy bárki mást. Ahogyan gyaloglok félek, hogy követ valaki s hátulról elvágja a torkomat. Nagyon félek, rettegek. Nem tudom mi jár más emberek fejében. Ha olyan rossz gondolataik vannak, mint nekem nem tudom mennyire erősek, ahhoz, hogy ne tegyék meg amit gondolnak. Szerencsére ma nem kell a zebrához mennem, ahol néhány méterre vagyok a száguldó autóktól, gondolatban eléjük vetem magam. Szerencsére a plázából sem kell egy másikba átmenni, ahol a felüljáró alatt millió kocsi száguldozik s én reszketve kelek át, valakit erősen szorítva, hogy nehogy leugorjak. Elképzelem gondolatban, olyan drámai. Nekem valóságos, túlontúl valóságos.

A villamoson elképzelem, hogy a kutya megvadul s bántani fog valakit. Megnyugtat, hogy a szájkosár rajta van. Így engedem, hogy simogassák.  Néha félek attól, hogy egyszer én fogom őt bántani. Akkor lehetne másik kiskutyám. De fájna a veszteség, de lehetne új kutyusom, de az nem olyan, mit az, aki mellettem van évek óta. Csak igazolni akarom magam, hogy miért beteg az elmém. Beteg az elmém. Sohasem bántanám. Mégis az agyam ellenem fordul s megint kiszalad belőlem az erő. Nem merek semmit sem csinálni a villamoson, csak a kutyán tartani a szememet, hogy nehogy egy rossz pillanatban valaki kihozza a sodrából s megkapjon valakit. Nem hagy szabadulni a gondolat. Nyugtatom magam, hogy ott a szájkosár.

Sok férfi van a villamoson akárhova nézek arra gondolok milyen lenne a szex. Sok formát elképzelek. Irigykedve nézem, hogy más nők milyen csinosak és szépek. Elképzelem, hogy én vagyok a helyükbe és az életüket élem.

Lassan le kell szállni a villamosról. A bérletemet a zsebembe teszem. Kezemet pedig a zsebembe. Mindig éreznem kell, hogy ott van. Egy óvatlan pillanatban kiveszem a kezem s a pánik vesz elő, hogy elhagytam a bérletemet s minden igazolványomat. Igazolvány nélkül senki vagyok. Ha eltűnök, akkor sosem találnak rám. Mi van, ha bajom esik az úton, valaki megtámad. Egy csatornafedélhez érve azon gondolkodom mi van, ha beledobom az összes igazolványom s eltűnök örökre, önszántamból. Rettegni kezdek, hogy hajléktalan leszek.

Elkalandoznak a gondolataim s a kezemet kezdem bámulni. Látom, ahogy kidudorodnak az erek s én azon gondolkodom, hogy fogok egy kést, s …. ne inkább nem, megerőszakolom magam, hogy ne gondoljak ilyenekre.

A buszra felszállva jól megnézem a sofőrt s azon gondolkodom, vajon elég kipihent és odafigyel e kellően az útra. Elképzelem, ahogy a busz balesetezik, ahogyan az is ha metróval utazom, hogy belénk jön egy másik metró, vagy ha villamossal megyek, akkor hirtelen vészfékez s én elvesztem a kontrolt és megütöm magamat. Szerintem túl gyorsan hajt a sofőr, félni kezdek. Az ajtóra nézve rettegek, hogy ki fog nyílni az ajtó s kizuhanok, nem merek nekitámaszkodni. Keresek egy biztonságos ülést. Ki is van írva, hogy az ajtónak támaszkodni tilos. Azt hiszem tudom miért írták ki.

Előveszem a telefont, hogy valamivel eltereljem a figyelmemet. Senki nem írt, iszonyatosan magányos vagyok, senki nem keres. Mindenkinek az lenne a legjobb, ha meghalnék. Miért nem keresnek, beszélgetni akarok, szükségem van az emberi kommunikációra.

7:10 Leszállok a buszról. Beérve az épületben látom, hogy megint elkéstem egy kicsit. Túl sokszor kellett visszamennem s túl sok gondolatot kellett legyőznöm amíg beértem. De még mindig jobb, mint a másfél órás késés. Egy kollegina öleléssel köszönti a kutyát. Nemrégiben olvastam egy cikket, hogy ha a kutya arcához hajol valaki, akkor a kutya támadni fog. Gyáva vagyok szólni a kolleginának, csak reménykedni tudok, mert ismerema a kutyám, hogy nem fog senkit sem bántani. De mi van, ha mégis s elveszik tőlem és elaltatják?

Belépve látom a kollégát, aki felkeltettem ő is beért. Ránézve a gondolatai elkalandoznak. Azon kezdek gondolkodni milyen lenne vele a szex. Képek villannak be az emlékeimből. Elfog a szégyen. Mocskosnak érzem magam és nem tudom visszacsinálni.

Bemegyek a wc-be, majd mégegyszer megnézem lehúztam-e magam után. Hiába próbálom memorizálni hogy lehúztam; rettegek, hogy ott hagyom a maradékot, valaki észreveszi és megszégyenít mások előtt.

7:15 Elértem a liftig. Beszállok a liftbe, majd az ajtó bezárul. S én rettegni kezdek, hogy beszorulok s elfogy a levegőm és ott halok meg, elfeledve.