A mese

A mese
2021.01.28

Mind fáradtan feküdtünk a padlón és vártuk a mesét. Egy-egy elnyűtt plüsst tuszkoltunk a fejünk alá, hogy ne legyen annyira kényelmetlen. Hosszú évek óta már senki nem olvasott fel nekünk főleg meg mesét s most ott voltunk hirtelen. Két dolgot kértünk az élettől időt és erőt. Nem túl nagy kérés csupán ezt a két dolgot akartuk, hogy fel tudjunk állni a padlóról. Odakint fújt a hideg északi szél s mi odabent reszkettünk miatta, de valami melegség járta át a szívünket, amikor valaki olvasni kezdett. Nem volt Üveghegy, Óperenciás-tenger és semmi, ami olyan varázslatossá tette volna a mesét. Csupa ismerős név, mint például a Váci utca. Talán ez volt a varázsa a mesének. Ahogy ott feküdtünk a padlón nem éreztük mennyire fáradtak és meggyötörtek vagyunk, elmúlt az az állandó bizsergés, amit hegeink körül éreztünk, melyeket mások okoztak nekünk. Csak az akkor és ott létezett. Szemünk becsukva gyermekkori kacajunk hangja derengett fel valahol az elménkben, amikor én önfeledt, vidám gyermekek voltunk. Hetek óta csak azon járt az eszem, hogy azért a gyermekért kell harcolnom. Tudtam, hogy nem tarthat örökké a mese így a kellemes meleg érzést felváltotta valami egészen új és furcsa, nem mondanám reménynek, mert még mindig minden nap harcolok azért, hogy szeressek élni, de talán valamiféle tudást adott át a mese, hogy az élet jó, még akkor is ha a rossz olyan sokáig tart is. (…)

Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/