Azt mondják a szerelem, olyan mint a tűz. Ha nem táplálod szépen lassan elalszik. De tudják van az a gyertya, ami akárhányszor fújnak is el újra lángra lobban. Na vannak ilyen szerelmek is. Néha elég csak egy pillanatra újra látni valakit, akit szeretünk s mintha újra élnénk minden egyes pillanatot vele. Ezek a szerelmek nem tűnnek tova ha napvilágot látnak s csupán azért sem múlnak el, mert eltelt az idő. Én így szerettem Őt. Az eszem már nem szereti esküszöm, de a szívem tragédiája, hogy akárhányszor szembe jön velem újra belé szeretek. Próbáltam elfordulni, elszökni előle de ott van az álmaimban s a gondolataimban. Én pedig, mint valami félnótás próbálom elfújni a gyertya lángját egyre erősebben és erősebben de az újra és újra lángra kap, s engem ezmegnevettet. Talán a saját hibám talán az ő érdeme, vagy az Élet lelketlen kis tréfája. Akárhogy is megtanultam...nem minden szerelem múlik el.
