A zsebre dugott kezekről...

Azt kérdezte, hogy miért teszem állandóan zsebre a kezemet... Lassan emelkedett a tekintetem, mígnem a kalapom alatt a szemébe tudtam nézni. Azt akartam eldönteni, hogy komolyan érdekli e a válasz. Hosszan néztem Őt, míg ő állt velem szemben tágra nyitott szemekkel és várta a válaszom. Ekkor döntöttem el, hogy nem a szokásos mi közöd hozzá mondattal állok elő. Őt tényleg érdekelte a válasz. "A manóba is"_ kezdtem a tőlem megszokott szófordululattal, melyet a böngészőtől tanultam. "Téged érdekel a válaszom"- kacagtam fel, míg ő csak állt tovabb ugyanazzal a tekintettel...Elcsitult a harsány kacajom. A válaszra gondoltam. Arra, hogy a kezem ökölbe szorítva van a zsebembe, hogy ha valami fáj akkor az egy zseb mélyén landoljon, hogy meggyűrhesem az ujjaimat (az ujjaimmal) majd szétnyissam a tenyeremet és elengedjem azt, ami kegyetlenül megsebzett. Mindezt úgy, hogy a világ semmit ne lásson belőle. A zsebem mélyén vivtam a legnagyobb csatáimat önmagammal és az élettel. Sokszor van ökölben a kezem...
Régen volt, aki megfogta. Hiszem, hogy nincs a világon jobb érzés annál, mint amikor valaki kezét fogom és a tavaszi szellő játékosan átszalad az ujjaink között. Emlékszem még arra az érzésre, sajnos már csak emlékszem...
Hogy tudom-e, hogy nem illik zsebredugott kézzel járkálni? Tudom, de nem érdekel. Az én zsebem, az én kezeim, az én döntésem. Hogy azért van-e zsebredugva a kezem, mert egyedül vagyok a világban? Talán igen, de ki tudja. Lehet, hogy csak fázik...!
"Igen ez lesz az, csak fáznak az ujjaim."- mondtam ki az első mondatot végre. "Csak kicsit fázósak a kezeim."- tettem hozzá kicsit nagyobb magabiztossággal.
Akkor jött egy hatalmas sóhaj olyan, ami egy négyéves kisgyerekhez illik. A fejét csóválta és mosolygott. Azt hiszem megnyugodott a válaszom hallatán.... Tovább csóválta a fejét. Arra várt, hogy megkérdezzem mi az oka ennek, de már ismertem minden huncotságát így csak mosolyogva néztem rá. Tudtam ha böki még valami a csőrét az úgyik hamar kiderül.
"A manóba"- mondta gyermeki tisztán csengő hangján. A gyerekek hamar elcsenik egy-egy szavunkat, tessék ezzel vigyázni. "Akkor neked nagyon fázós kezed lehet ha nyáron is zsebre kell dugni"-folytatta a gondolatmenetét. "No sebaj, add ide a kezed, nem azért mert vezetni akarlak, hanem, hogy megmelegítsem."