Adjon Isten jó napot, de azt is csak kölcsönbe- A fösvény

2015.06.03 21:24

Nagy hévvel érkeztem a Nemzeti Színházhoz.Jobban mondva a H5 ös hévvel. Moliere A Fösvény című darabja volt látható ezen az estén a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előadàsában. Sok kedves személyes emlékem köt ehhez a városhoz, három éve hordom a már kicsit kopott órámat ami onnan való, és az egyik legjobb barátom is ott született, amolyan tipikus székely mentlitású ember.
Sok mindenre fel voltam készülve, de nem gondoltam, hogy még egy közönségtalálkozót is sikerül majd elcsípnem. Ez volt a darab 25.előadása, mely sok-sok munkát rejt magában. A rendező elmondása alapján egy darabon addig dolgoznak, amíg azt le nem veszik a színről, így fordulhatott elő, hogy a darab mondanivalóját egy percben összefoglaló zárójelenet, az első néhány előadáson úgy ment le, hogy a fösvényt alakító színész nem vetkőzött anyaszült meztelenre, miközben a pénzes ládikájár szorontgatta.
A darab kicsit sem volt szokványos. Számomra egyetlen realisztikus alak maga a fösvény, a többi szereplő, kicsit franciásra sikerült sminkkel, parókával, és hangsúlyokkal számomra nem illettek Molier stílusvilágába. De ez teljesen szubjektív dolog. Ahogyan az is, hogy furcsának éreztem a melegítőben és mackónadrágban megjelenő szereplőket. Nem tudtam igazán mire vélni a tesco-s táskát, ahogyan a szobabiciklit sem. Számomra van egy határ a külvilág és a zsínház között, mert ienis vannak olyan dolgok, amik nem a színpadra valók, mert nem hétköznapinak, hanem nevetségesnek állítja be a történetet.
Az első felvonás után a színészek görög konyakot, míg a másik után kis sajt-olivabogyó falatokat szolgáltak fel. Én pedig azon gondolkodtam, hogy ebből hogyan fog jól kijönnia rendező, ugyanis a rendezői szabadság megengedi, hogy a saját szemszögéből mutassa be a dolgokat, de mindenképpen egy kerek egész történetet kell, hogy bemutasson, ahhoz, hogy a nézőnek ne legyen hiányérzete az előadás után. Bevallom nem ilyennek képzeltem ezt a darabot, de szerintem elég lenne Molier nevét kicserélni a rendezőjére, és akkor nem akarjuk majd mindenképpen kosztümös szereplőket látni a színpadon.
Moliere súlyos mondanivaló közlésére írta ezt a darabot, mely mondanivaló a közönségtalálkozón részt vevő pszichiáternek le is jött. Számomra a színészek bentragadtak a mondanivaló mögött. Ritka az olyan színi előadas, ahol egyensúlyban tudják tartani a színész és a szöveg mérlegét, úgy, hogy ne sérüljön maga az alapmű. Láttam már olyan előadást, melyben a színészek szöveggel a kezükben álltak ki, és felolvasták az egész darabot, ez esetben talán ez is elég lett volna, hogy ugyanazt a hatást érje el nálam, amit elért.
Egy rendező kétfélekéépen állhat neki egy darabnak vagy a szereplőkre hegyezi ki vagy a történetre, ez esetben talán egyik sem sikeredett olyan mértékűre, mitn ahogy azt vártuk. Az első felvonásban a fcímszereplő inkább tűnt elmebetegnek, mint fösvénynek.
Mindezek ellenére minden tiszteletem a színészeké, akikkel ma meg is oszthattam a darabról alkotott véleményemet, és merőben más érzés volt, mint ha csupán leírom amit gondolok.
Mindent összegezve kicsit franciásan, különcül, levonva a tanúlságot mindenki elindulhatott hazafelé. Csak arra lennék kiváncsi, mit szólt volna ehhez Moliere?!