ÁTUTAZÓK Mert vannak dolgok amiket kegyetlenség színre vinni. (Vígszínház)

Nem terveztem, hogy megnézem az Átutazókat. Igazából el is kerülten a figyelmemet az a színdarab, egészen addig míg ma az egyik barátnőm fel nem hívott és kérte, hogy menjek el helyette színházba.
Kíváncsian álldogáltam a színház előtt, azon gondolkodva, hogy az épülő villamos és tömegközlekedés menyire rombolólag tud hatni egy kellemes tavaszi esti színdarabra. Belépve a színházba nagyon nehéz volt elszakadni a valóságtól, hiszem csak egy lépcsősor választott el tőle.

Az előadás meglepő módon elég sokrétű közönséget vonzott. Kivételesen nem egyedül mentem színházba, de erre majd meg visszatérünk. Hogy a darabra térjek úgy gondolom vannak olyan dolgok melyeket színre vinni túl nagy kegyetlenség. Az Átutazók is egy ilyen darab. Tanulsága szerint az emberek általában vagy meghalnak vagy elutaznak. Akik pedig itt maradnak kártyázással töltik el az idejüket. Bevallom megrázott a darab. Nem tudom mikor éreztem azt, hogy bár pontosan tudom mi a darab vége, bárcsak megváltoztathatnám valahogy.
Gyakran gondolkodom azon, hogy melyik a jobb, ha egy színdarab a történetre vagy ha a szereplőkre van kihegyezve. Ez a darab párját ritkítva a szereplőket mutatta be, akik kísértetiesen hasonlítottak a való életben található embertípusokra, bár néha talán kicsit el voltak túlozva a reagálások, de csak a darab kedvéért, példának okáért a Svájcba vágyó kuncsaftja pénzén Svájcba költöző prostituált.
Hihetetlen volt, hogy egy kedves idős hölgy, hogyan tudott a színdarab kedvenc szereplőjévé válni anélkül, hogy megszólalt volna. Vagy, hogyan lehet egy színdarabot mindössze néhány kellékkel végigjátszani, úgy, hogy a végén osztatlan sikert arasson. Ritka, hogy egy színdarab után nem találok szavakat, ma mégis ez történt. Szívem szerint minden emberrel megnézetném a darabot, de az eszem szerint soha senkinek nem engedném, hogy lássa azt, és ráébredjen arra, amit ma én láttam és amire ma én ráébredtem.
Egy nagyon érdekes eszközt alkalmazott a rendező. A darabban lévő eseményeket egy-egy típusú zenével párosította, így amikor felcsendültek a már ismerős dallamot következtetni tudtunk a helyszínre és az eseményre. íggy vált felismerhetővé a táncparkett és az ha megint temetés következett. A darab lefurcsább elemei talán a nevek voltak, és a színváltós háttér, mely kicsit néhol rombolta a mondanivaló komolyságát.
És talán itt a vége… megígértem, hogy visszatérek még a barátnőmre, akivel együtt néztem a darabot. Kifelé jövet csat ennyit mondott: Na erről írj színikritikát. Jelentem, készen vagyok!