Az elengedés művészete!

Tegnap minden dolgomat (leszámítva a ruháimat, Sanyit a táblagépemet és a munkámhoz szükséges papírokat) megfogtam, összecsomagoltam egy hatalmas táskába és elvittem az adománygyűjtőbe. Az egész múltamat odaadtam. Nem kímélve semmit csak pakoltam be sorban a dolgokat. Téptem sorba össze a fényképeket és dobáltam ki a szemetet. Mindezek után felhívtam a pszichológus barátomat, hogy ezt elmeséljem neki.

Talán egyik legnagyobb hibám, hogy jobban ragaszkodom tárgyakhoz mint emberekhez. A tárgyak nem bántanak és nem tűnnek el hirtelen mellőled és nem utolsósorban nem tudod megbántani őket.

Húsz éve tárgyak sokaságából építettem fel magamat. Mind a mai napig elnézést mind a tegnapi napig megvolt az óvodáskori táskám, a gyerekkori macim, a ballagási ajándékaim és még sok más apró tárgy amihez emlékek és érzések fűztek.

Tegnap három riportot kellett volna csinálnom. Egyik sem jött össze, ezért elmentem vásárolni. Vettem új telefont, táskát és új „biztosítékkivágó” fülbevalókat is. Tegnap meglepően vidám napom volt. Reggel twisteltem és táncoltam mindenféle zenére, és egész nap idiótán mosolyogtam. Szóval fura nap volt a tegnapi, amit pingvines pólóban nyomtam le. Szóval vásárlásból hazaérve az új dolgok szerezte öröm tettekre ösztönzött. Először csak a fülbevalóimat akartam odaadni, de ahogy körülnéztem szépen lassan a játékok, dvd-k, könyvek, plüssfigurák, tanszerek, régi fényképezőgépek, festmények, ajándéktárgyak kerültek bele egy dobozba. Talán a legfurcsább az volt, hogy egy percig sem kételkedtem abban, hogy jól cselekszem e. Íróként sokat merítettem a szerelmekből, csalódásokból, barátságokból, nézeteltérésekből. Húsz év alatt bőven volt ihletforrás. Itt volt az ideje egy pontot tenni oda ahová már sok sok zárójelet és idézőjelet tettem.

Már hat éve hordtam egy órát, melyet egy kedves erdélyi barátomtól kaptam. Hat éve minden nap a kezemen volt. Amikor lezártam a dobozt ránézve az órára mint író egy dolog ugrott be:

Itt az ideje elengedni a múltamat!