Az Élet örök dolgai

2016.08.22 09:26

Vannak olyan dolgok, melyek nemzedékeket és világokat kötnek össze, sajnos észrevétlenül. Szerintem ez maga a romantika. Ott az óceán. Évszázadok óta ugyanaz. Talán apadt néhány centit, de mégis óceán maradt. S a partján, ahol éppen állsz talán ott állt egyszer Kolumbusz Kristóf, vagy Kunta Kinte, esetleg a Titanic túlélői közül valaki, vagy gondolj bele mennyi ember állt azon a helyen ahol most te, 2016-ban. Talán szerelmesek voltak, talán szomorúak, talán boldogok, de mind emberek voltak pont ugyanolyanok, mint Te. Most képzeld el József Attilát, Petőfi Sándort, Hunyadi Mátyást, István királyt, ahogy a Duna partján állnak és nézik azokat a hullámokat, melyek ma is szilárdan állnak. Annyi év, annyi generáció, annyi nemzedék és annyi élet, mégis valahol találkoznak. Emberek, egy helyen csupán más időben. Üsse, kavics lehet, hogy szentimentális vagyok, de ez az élet. Akikről a történelemkönyvek beszélnek, vagy akikről hallgatnak mind kötődnek hozzám. Elmerengve nézem a több száz éves épületeket s elképzelem milyen lehetett akkor az élet. Milyen volt egy fiatal lány, aki annyi idős, mint én vagyok ötven, száz vagy akár kétszáz éve. Talán ő is úgy érzett, mint én. Sőt biztos. Más ruhában volt, talán egy kicsit máshogy beszélte a magyar nyelvet, de ott volt, és igazi hús-vér ember volt. Talán egyszer üknagyapám üknagyapjának az üknagyapja járt ugyanazon a helyen, ahol most én járok. Talán járt. Amikor a Margit-szigeten állok, eszembe jut egy ismerős-idegen fiatal lány. Egy király lánya akit, Margitnak hívtak. Ő is ezt a Dunát látta, ő is érzett és ő is ember volt. S mi van most? Mi van azokkal az emberekkel, akik most élnek, de egy világ másik pontján? Nézz csak fel az égre? Látod? Nap, Hold és milliárd csillag. Mindenki ugyanazt látja. Te ugyanazt látod, mint egy pingvin a Déli-sarkon. S tudom, hogy nem érdekelnek a pingvinek, de gondolj bele. Egy Hold alatt élünk mind a sokmilliárdan, akik most a földön vagyunk. Több millióan látják azt a hullócsillagot, amit te látsz. Na, ez az élet igazi rendje! Annyi milliárd ember élt ezen a földön és él ma is. Mind ugyanazt a Napot látjuk, ugyanazt a Holdat. S egy csöndes este mindig arra gondolok, hogy bárhol legyél is, akár háború sújtotta vidéken valahol keleten, Afrika egy fel nem fedezett törzsének tagjaként élj, halálod évszáma legyen bármennyivel is kevesebb, mint a mai dátum, de valami összeköt minket. Nap, Hold, csillagok. Ádám és Éva, Mózes, Dávid király, Péter apostol, Kleopátra, Julius Caesar, Attila hun fejedelem, István király, Hunyadi Mátyás, Anonimus, Bartók Béla, Ady Endre, Einstein, Shakespeare, Michael Jackson és Te, és Én és Mi, valami összeköt bennünket! A világ állandó, örök és szilárd dolgai, az Élet.

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja szekelysara94@gmail.com