Az évad koronája: A Szűz és a Szörny!

Amikor először hallottam erről A Szűz és a Szörny című színdarabról azt gondoltam, hogy megint egy morbid és ízléstelen tömeggyártmány. Ekkor hívott meg az író, hogy nézzem meg a darabot. Aztán jött a fejvakarás, hogy mi tévő legyek. Szívem szerint azonnal nemet mondtam volna. Mégis kíváncsivá tett, amikor hallottam, hogy a darabot egy indiai egyetem növendékei és tanárai színre vitték. Akkor elhatároztam, hogy nem hagyom ki. Tanulság: sose ítélj első olvasatra.
Kevés rendező mer hozzányúlni olyan darabhoz, mely kellemetlen, sokak számára kényes témákat feszeget, ha meg mégis megteszik akkor általában nagyon rossz vége lesz. Ezért maradnak a rendezők általában ismertebb íróknál és daraboknál, ami persze érthető, hiszen azokkal nem lehet mellényúlni, legalábbis annyira nem. Megrendezni ezt darabot éppolyan nehéz lehetett mint megírni. Sőt eljátszani egy-egy olyan karaktert melyről minden este hallhatunk az esti híradóban sem gyerekjáték.
Három éve, hogy az Új színház elkezdte játszani A Szűz és a Szörny című darabot, a tegnapi volt itt az utolsó és egyben 50. előadás. Kevesen tudják rólam, hogy a 8. kerületben születtem, és mind a mai napig sok időt töltök ott. Így mint hazai pályára mentem be az Új Színház egyik stúdiószínpadára, ahová jelenleg egy parkolón keresztül vezetett az út. Ez már adott egy alaphangulatot, ugyanis hasonló úton kellett végighaladni mint a 8. kerület egy-egy utcája. Felérve a sokadik emeletre mondjuk úgy ironikusan, pokoli meleg volt. De fő a pozitív hozzáállás, legalább nem rázott ki minket a hideg karaktereitől és mondanivalójától.
Főbb karakterek akiket mintha az utcáról hoztak volna: a lányok naivitását kihasználó stricik, korrupt köztisztviselők ( prostihoz járó főhadnagy), a külföldről reményekkel telve érkező magyarok; kommunista idei besúgók; lányukat büszkeségből kitagadó apukák; fiatalok akik öngyilkosok akarnak lenni a kilátástalanság, szeretet-és támogatás hiánya miatt; zsörtölődő takarítónénik jelen esetben Karcsi néni, akit a férje nevezett el Karcsinak amikor először meglátta; titkokat rejtegető emberek; érdekbarátok és olyan emberek akik nem tudják feldolgozni a múlt borzalmait, mely örökre sebet égetett beléjük; no és persze prostituáltak, akiknek igenis vannak érzéseik, mert ők is emberek, nem puszta használati tárgyak,zárójelbe téve egyszer ők is voltak „ártatlanok”.
Ez a történet nem szól többről mint az életről. A pénz mocskosságáról és hatalmáról. Arról, hogy vajon mennyit ér egy lány szüzessége. Arról hogyan változtatnak meg egy embert a körülmények, hogyan taszít kilátástalanságba a nemzet fővárosa egy nagy tervekkel érkező erdélyi havasokból érkező fiatal lányt, hogyan válik egy szűzből szajha. Arról, hogy felelősek vagyunk azokért akiket szeretünk és azokért is, akiknek engedjük, hogy megszeressenek minket. Arról, hogy nem tudunk elengedni valakit aki már nincs többé, és makacsul hisszük, hogy azzal, hogy folyton róla beszélünk életben tarthatjuk. Arról, hogy képtelenek vagyunk fölfogni a nemlét állapotát. Csak erről szólt ez a darab. Csak az életről.
A darabban mindössze öt színész játszott: Incze József aHerceg szerepében, ifj. Jászai László Köcsög szerepében, Újréti László Samu bácsi szerepében, Koncz Andrea a szűz vagyis Kriszta szerepében, valamint Fazekas Zsuzsa Karcsi néni szerepében. A karakterek megformálásának nehézségét talán az adta, hogy mind-mind olyan figura, mely a való életből is ismerős lehet. Én elhittem a játékuk minden mozzanatát. A tréfa kedvéért: kivéve persze azt amikor a keményfiú barátja hozott a Hercegnek három üveg sört és a szekrénybe tette. Eddigi tanulmányaim alatt a férfiakról arra a következtetésre jutottam, hogy ha egy férfi a haverjához három sörrel megy, akkor amikor megérkezik kettőt kibont, egyet magának egyet pedig a barátjának, a harmadikat meg leteszi. Ezen a mozzanaton kívül a darab rendezésében teljesen egyetértettem.

Színeszeink mellett hatalmas szerep jutott a darab mondanivalóját zeneileg tökéletesen kifejező és azt elmélyítő Áldó Ágnesnek aki megírta és elő is adta a darab zenéjét és dalszövegeit. Számomra különösen tetszett Vankó Dániel látvány kivitelezése. Egyszerű mégis nagyszerű dolog volt, hogy ha kihúzták a függönyt megvilágosodott a színpad. A hatáshoz kellő módon hozzájárult. Végül de nem utolsósorban, ne feledkezzünk meg Kautzky Armandról sem, aki mindenki munkáját nagyszerűen összerendezte.
Külön köszönöm a felirat készítőnek, hogy a tragédiák közepette megnevettetett, amikor a Samu bácsi kiabálásának angol fordítását nyomtatott nagy betűkkel írta. Eszembe juttatta, hogy már írásbeli beszélgetések közben is tudok kiabálni, és az eszembe véste, hogy az idegen anyanyelvűek nem siketek, tehát érzékelik ha hangosan beszélnek velük, de nem fogjak jobban megérteni.
Az előadás után amikor találkoztam a darab írójával Pozsgai Zsolttal őszintén szólva nem tudtam mit mondjak. Úgy éreztem magam, miután megnéztem azt a darabot, melyet ő írt, mintha ezer éve ismerném, és pontosan tudnám, hogy mit gondol a világról. És nagyon hálás voltam azért amiért ezt nem hallgatta el, hanem volt bátorsága megírni ezt a darabot, mondjuk úgy örök tanulságul.