OCD

Amikor szemben ültem a fiatal pszichológuslánnyal, akinek a haját több idő volt megcsinálni, miint amennyi időt rám szánt, s elmondtam neki, hogy szerintem OCD-s vagyok azt mondta a borderline nagyon ritkán párosul OCD-vel. (*) Kihúzta a lábam alól a talajt, mert én szentül hittem, hogy minden ami a fejemben zajlik nem egyetlen betegség vagy ha úgy tetszik személyiségzavar szüleménye, hanem más dolgok is rejtőznek bennem, amik ki akarnak törni.

A korházról röviden csak annyit, hogy területileg oda tartozom, s azt hiszem minden pszichiáternő kezelt már. A pszichiáterekről le vagyok tiltva mert párnál keretet sértettem, így ők a főorvos utasítására nem kezelhetnek, amit egy telefonhívásban közölt velem az osztályvezető. (Azt, hogy fért hozzá a telefonszámomhoz, azt még mind a mai napig nem tudom.)  Elég annyi, hogy soha egyetlen tesztet sem végeztettek velem, mivel a SOTE egyik programjából beigazolódott, hogy érzelmileg labilis személyiségzavarom van. Örökké ezzel kezeltek. S mint minden korház, amelyik a beteg javár nézi finoman megkértek, hogy mivel ők már nem tudnak velem mit kezdeni fáradjak át Tündérhegyre. 

Mivel már belefáratam abba, hogy mivel csak krízis és megfigyelő részleg működik a korházban, így esélyem sem volt hosszabb időre bent maradni, hogy rendesen rendbe hozzanak, így egy barátnőmmel elmentem Tündérhegyre. Az ottani doktornő volt az első, aki azt mondta menjek a Ny-be, mert ott foglalkoznak OCD-sekkel. Ha mégsem, akkor menjek vissza Tündérhegyre ők is tudnak segíteni, de nem annyira hatékonyan. 

Egy félre értés miatt egy gyors 6 hetes terápiára jelentkeztem, mely heti 1 alkalommal 2 óra volt. Aztán valami nem hagyott nyugodni s megnéztem a papírt, amit Tündérhegyen kaptam. Másik épület másik orvos. Elszúrtam már az elején, de nem volt veszve minden. Csak a D-épület helyett az A-épület D-osztályát kellett volna felkeresnem. Megpróbálkoztam és felvettek. Bevallom sok időbe telt míg eljutottam idáig az első rossz gondolatomtól kezdve. Talán két évtizedbe is. Harmadik hónapja járok a terápiára s ma volt először bátorságom elmondani a pszichológusomnak miféle gondolatok gyötörnek a lelkem legalsó bugyraiban. Már csak 2 hetem van hátra a terápiából s attól tarto túl késő szóltam, de legalább ki mertem mondani. Én jelen pillanatban agresszív-és szexuális kényszergondolatokkal küzdök. 

Rengeteg fájdalom és düh van bennem, mert olyan emberek akik szakértelmében megbíztam s akik évekig kezeltek nem vették észre azt, amit egy Tündérhegyi doktornő 15 perc alatt észre vett és a legjobb tudása szerint kezelt is.  Esetemben a depresszió mellett két fajta betegség éll fent. Ez a borderline szindróma és az OCD.

Rengeteget olvasok különböző csoportokban arról, hogy milyen együtt élni egy olyan emberrel mint én vagyok. Főleg amióta lehet névtelen bejegyzáseket írni. Elgondolkodom vajon én is ilyen vagyok ha a külvilág szemével nézem magam? A társadalmi megbélyegzés talán a pszichopata szót használná rám, mert még mindig nem tudták az emberek elfogadni a mentális betegség létét, főleg azt, hogy a családjukban is lehet valakinek, s egyik napról a másikra talán náluk is kibukik valami.

Ragacs. Ez vagyok én, mert mertem facebook üzenetet írni egy fiatal orvosnak, s egy másiktól segítséget kérni mert az öngyilkosságot fontolgattam. Érdekes, hogy egy vasárnak délután egy fiatal ügyeletes orvos találta el azt a gyógyszert, mely segített, hogy a legvidámabb legyek az egész korház területén, a dolgozókat is beleértve. S uram bocsá be mertem jelölni a területileg illetékes gondozó pszichológusát, akikhez évek óta nem járok, mert egy szimpatikus emberről van szó. De hát a keretek, azok keretek. Ahol most vagyok itt is vannak fiatal dokik, de már csak tisztes távolból figyelem őket.  Aztán hiába is mondanék mást, mindig lesz akiért rajonghatok. A plátói szerelmek, ami a pszichológusom szerint azon vágyamat elégíti ki, hogy kapcsolódásra van szükségem az életembe.

 ^{Már már tisztábban látom a kereteket és a korház szabályait. Ha együttműködsz s csendben vagy, akkor  jó napi értékelést kapsz s hamar kiengednek . Ha nagy a szád és pattogsz, akkor azt felhívásnak tekintik keringőre, aminek az a vége, hogy jó hosszú időre benttartanak egészen addig, amíg be nem látod, hogy ki az orvos és a ki a beteg.}

Ezt az alatt a rengeteg alkalom alatt tanultam meg, amikor is vagy magamtól vagy mentővel, de megérkeztem a területileg illetékes korházba. Persze nem minden korházra igaz e, talán csak nekem vannak rossz tapasztalataim. Szóval ott jártam, hogy OCD. Van bennem valami, ami mosolyog és el akarja mondani, visszarohanva a volt korházba, hogy nekem volt igazam és kenje a hajára a diplomáját, hogy nem ismer fel az orra előtt egy OCD-st. De ez nem segítene rajtam. Ugyanis amikor a két hét letellik nekem vissza kell mennem dolgozni és folytatni az életet. 

Természetesen a terápiáról nem írhatok és nem is fogok írni, mert a csoporttitok kötelez, de láttam és látok életeket és sorsokat, melyek egy-egy pszichiátriának köszönhetik az életüket. Léteznek ilyen emberek. S hinni akarom, hogy léteznek még olyan orvosok akiknek számít a beteg életminősége. Persze vannak mogorva orvosok zseniális tudással; kedves orvosok zseniális tudással; kedves orvosok szörnyű tudással; és mogorva orvosok szörnyű tudással. Azt hiszem ezt az egy mondatot tegye zsebre útravalóul mindenki. Minden féle orvos létezik a világon s az országban, s összehasonlítva más országokkal a mi egészségügyünk bőven ver egy két országon. Csak az nem mindegy melyik van éppen ügyeletben!

A fenti sorok szubjektívek. Nem álltalánosíthatóak, és eltérhet más véleményétől. Kérlek úgy olvasd ezt a cikket! Köszönöm, az Író.

* Aki szeretné tudni bátran utána járhat mi a különbség az érzelmileg labilis személyiség zavar (borderline szindróma), a mániás depresszió  és az OCD között.