Bocsáss meg, de még nem tudlak elengedni.

Bocsáss meg, de még nem tudlak elengedni.

Annyi nap után az aluljáróban egy robotkutya a lábamnak szaladt...S én mosolyogtam... önkéntelenül. Fel akartalak hívni s elmondani mennyire cuki. El akartam mondani, hogy őszintén tudtam nevetni, de ekkor eszembe jutott, hogy a halálod miatt nem tudok mosolyogni. 

Rettentően haragudtam rád, mert elmentél. Nem szóltál, sőt azt mondtad találkozunk. Megvettem a bort is, amit kértél, hogy leültünk majd s felhigítjuk jó sok kólával, mint ahogy meséltek, hogy régen csináltátok. Barátok voltunk, s még most is azok vagyunk. De hiába várom minden reggel, hogy besétálj az ajtón, hogy ott legyél, mikorra beértek dolgozni, hogy hívjalak ha hajnalban kelek, hogy értem tudsz e kanyarodni. 

Bűntudatot érzek még minden pillanatban, amikor boldog vagyok....vagyis dehogy boldog, csupán nem annyira nyomorult. Azt akarom, hogy te is tudj róla, hogy elmondhassam neked, hogy aztán mindenki nevessek egy jót. Ezért nem tudlak még elengedni. Gondolatban sokszor mesélek neked, s bár megfogadtam, hogy nem állok majd a sírod előtt egyszer ha elég lesz az erőm megnézem, hol leltél örök nyugalomra.

De addig is haragudni fogok rád, mert itthagytál mindent és mindenkit. Nem köszöntél el s mi sem köszönhettünk el. 

Kegyetlen dolog a gyász. Míg fekete zászlók mutatják a gyászt egy épületen, addig a fekete ruha az emberen bár jelez valamit, de örökké nem hordhat feketét, pedig örökké fog fájni. 

A gyász harag, mert elhagytak, szomorúság, mert nem jön többé vissza az, aki elment, S remény, hogy az idő segít majd, hogy jobb legyen. Félek, hogy egy napon majd elfeledlek, de nem akarlak, mert a legértékesebb barátom voltál. Most bűntudatot érzek ha valami megnevettet. Pontosan tudom mit mondanál, hogy lépjek tovább s legyek nagyon boldog de bocsáss meg, még nem tudlak elengedni. 

Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/