Zenei időutazás, hogy rájöjjünk, az opera örök!

2015.06.03 21:23

Kevés annyira meglepő dolog van a világon, mint amikor a hosszúhajú kamerás srác egy hangverseny előtt néhány perccel kimegy aközönség elé és operát kezd énekelni, ráadásul nem isakárhogyan. Betöltötte az egész termet az énekhangja. Mondjukúgy, hogy amikor Tárnai Dávidod kameramannak véltem, csúnyánbenéztem a dolgokat. De előfordul, még velem is.

Mint minden kulturális program ez a hangverseny sem kezdődöttpontosan. Jár az az 5-10 perc a későnek, hogy egy kellemetlenhelyzettől óvjuk meg őket. Ezt mint notórius késő írom. Ezenpercek alatt azon gondolkodtam, hogy mit is írhatnék a józsefvárosiZenebarátkör tagjairól és a tavaszi hangversenyükről, végülis előkaptam a műsorleírást, és miután mindenkit akit lehetettbejelöltem facebookon, a műsörleírást megfordítva elkezdtemírni mindent amit hallottam és amit eddig nem tudtam. Így mostnagy megtiszteltetés, hogy én mutathatom be a JózsefvárosiZenebarát kör apraját-nagyját.

Nehéz műfaj az opera. Egy operaénekesnek, mivel a legtöbboperát nem fordították le magyarra, át kell adnia a hangjával,és az érzést, melyet akkor kellene éreznünk, ha azanyanyelvünkön énekelnének. És akkor vágjunk is bele, nézzükkiket is láthattunk ma, jobban mondva hallhattunk.

Kecskés Sándor az Operaház magánénekese volt.Gyakorlott művészhez illően meghajolt amikor bejött. Számomrafigyelemre méltó volt, hogy a mozgásával is átadta az üzenetet,hátrált majd közeledett a nézőkhöz, mindezt úgy, hogy nemvétette el a szöveget.

„Vivaldi számtalan művét most találják meg. Háromoratóriumot írt, melyből egyet ismerünk.”

Karácsonyi Linda az Erkel Színház énekkarának tagja.Jövőre a Bécsi Zeneakadémiának a tanulója lesz remélhetőleg.„Ha ezt elénekli a felvételibizottság előtt biztos sikerelesz...” nyugtázta az estháziasszonya. A hölgy önmagában vévefeltűnő jelenség az élénkvörös hajával és hatalmas lógósfülbevalójával. Lindát látva elgondolkodtam, mennyire nehézlehet ezt az erős karaktert egy-egy szerep kedvéért háttérbeszorítani vagy megformázni.

Portisch Lajos bass-baritone énekes. Magyarra fordítvanagyon sok mindent el tud énekelni. Más területen olimpiai bajnok( internetes kutatás során a sakksportágra bukkantam, melybenszintén jeleskedett). Lajos elegánsan és szöveg nélkül állt kibátran a nézők elé.

„Mozart minden műfajban csodálatosat alkotott, az operábanis. „

Zábó Gyuláról a8.kerületben, mindenki tudja, hogykicsoda. Konferálta fel az estháziasszonya, azt a kedvescsokornyakkendős elegáns urat, aki bottal a kezében tud csakjárni, mégis letette a zongora énekelt. A rádió énekkaránakszólistája és a Honvéd Együttes tagja volt. Ezen az estén azövé a legszebb mosoly cím, amit a barátaira nézve mutatott,miután egy bámulatos Mozart operát elénekelt.

„Haydn1801-ben Londonban írta az Évszakok címűmoratóriumot. Miután az Eszterházyak birtokán dolgozott, szószerint dolgozott”

Tarnai Dávid az Erkel énekkarában énekel, rengetegmeghívása van, alig győzi a szerepeket, és örülök, hogy eltudott jönni. Így mutatták be a kamerás srácot.

Aztán miközben énekelt rájöttem,hogy azon kevés operadarabokfordítói, melyeket lefordítottak magyarra, igazán humoruknálvoltak, például amikor ezt írták:

„...házamban szólna a dal,

úgy élnék, mint vízben a hal.”

„Schubert volt az utolsó klasszikus és első romantikus.600 dalt ír”

Banai Sára mezo szoprán. Május 22.-én a Szél Kálmántér 16 alatt a Tétényi Anna alapítvány jóvoltából énekelnihallhatja a közönség. Nyáron Bécsben vesz majd részt egyoperakurzuson. Előbb-utóbb híres énekesnő lesz belőle, ésörülni fogunk, hogy nálunk kezdőkéntis szerepelt. Így hangzotta rövid ismertetés amit le tudtam körmölni. Sára sálat viselt ahátát melegítve, mely talán egy kicsit korlátozta abban, hogy akezeit teljes mértékben használni tudja a darabja mondanivalójánakátadásában.

„Bellini Alvajárók címmel írt Operát egy őseikastélyába visszatérő gróf érzéseiről.”

Zöld Ildikó az est kitűnő háziasszonya volt. Ő, mintegy opera világából kilépő primadonna volt, aki végigvezetettminket az operatörténetén. Hosszan elhúzódó betegsége miatthónapok óta nem énekelt, most mégis megtisztelve a közönségetmegkockáztatta az éneklést. Az ő hangja volt az, amit éngyermekkorom óta egy igazi opera énekesnő hangjának képzeltem.Amikor a hideg kiráz egy produkciótól, és amikor rájössz, hogyhányféleképpen lehet kiénekelni egy Á betűt.

„Rossini viszonylag hosszú életet élt 1792 és 1868között. 1816-ben megírta A sevillai borbélyt.”Itt máréppen megörültem, amikor Ildikó tovább folytatta. „De háromévvel korábban 1813-ban megírta az Olasz nő Algírban címűművet, melyből Banai Sára fog énekelni. „

A művészek egymás iránti tiszteletét láttam ma testközelből,amikor is Sára lejött a színpadról és az előttem ülő PortischLajos a barátaihoz fordulva így nyugtázta az eseményeket: „Nagyonjó.”

Kárpáti Attila mondhatni ezen az estén megmentette azéletemet, ugyanis amikor megadta az elérhetőségeit egy fél A4eslapot kaptam tőle, melyre tudtam jegyzetelni tovább. A nézőkközött ülve várt türelmesen, amíg rá került a sor. Bemutatásasorán tudhattuk meg, hogy az Erkel Színház kórusának tagja éscímzetes magánénekes. Nagy hang egy kicsi teremben. Ígyfoglalhatnánk össze azokat a perceket amikor ő énekelt.

Az est vendége Benedekffy Katalin volt. Gyönyörűestélyi ruhát viselt. Megjelenésével és a galériaplakátkiállításának egy háttérben látható részével egycsata kezdődött két világ között. A jelen modernsége és azopera múltbeli hangulatának csatáját jelentős előny fölénybenaz énekesnő nyerte.

Katalin eredetileg színésznővolt, de teljesen átalakult, ígylassan világhírű énekesnő lesz ebből a színésznőből. Adebreceni színház Don Giovanniában énekel. Most már sokszorénekel velünk nagy örömünkre- mondta Zöld Ildikó.

És itt minden papírom elfogyott, még szerencse, hogy napok ótaa táskámban volt egy gázszámla,és szerencse, hogy sosemspórolnak a papírral, így találtam egy üres A4es oldalt.

„Úgy hozta a zenetörténet, hogy már csak férfiak fognakénekelni. Puccini a XX. század gyermeke. 1924-ben halt meg. Ő írtameg a Turandotot, mely mintha boldog véget érne...”

Kozári János a Honvédegyüttes és a rádió énekkaránakszólistája. „...és még mindig ragyogó hangerőben van.”Megjelenésében igazi úriember. Fekete mellény, vasalt ing, éstökéletesen fésült haj. Hatalmas éneklését néhány másodpercnéma perc koronázta.

„A francia szerző, Bizet rövid életű volt. Szerencsétlendolog, hogy a Carmennek életében nem volt sikere. Már nem élhettemeg, hogy világsiker lesz a darabja. A Carmen két változata isismert. Eleinte prózai szövegek is voltak benne, melyeket aztánmegzenésítettek.”

Aztán újra Tarnai Dávid lépett színre, miközben a kameramindent felvett. Egy közvélemény-kutatás szerint a Torreador avilág legnépszerűbb operája, talán ezért vett piros nyakkendőt,hogy hitelesen énekelhesse el ezt a művet. Már éppen leírtam apapíromra a mondatot, hogy papírból énekel, mire hirtelenfelnézett és nem nézett bele többé a szövegébe.

A hangversenyt Kozári János zárta Giordano egyik operarészletével. Giordani 1867-ben született és1948-ban halt meg,szinte kortársunk volt.

Miközben élvezettel végig hallgattam a hangversenyt az énekszóés a zene közötti kapcsolatot próbáltam megfejteni. Három esetlehetséges (hogy matematikailag pontosan fogalmazza) vagy az énekszóvagy a zene tart tovább, és ritka esetekben mindkettő egyszerre érvéget. És hogy mire jutottam?

Ha a zene hamarabb kezdődik és később ér véget mint azénekszó, az lehetőséget ad az énekesnek, hogy az darab alatt egymásik világba lépjen át. A kezdő hangok felemelik és egy másikvilág ajtajait nyitják , majd amikor véget ér az énekszó azene finoman visszahozza az énekest a való világba. Mindezekellenére ha a zene tovább szól akkor árnyékot vethet az énekesnézőket tapsolásba sodró énekének hatására. Ellenkezőesetben, amikor az ének tart tovább akkor az énekesnek bizonyítanikell, hogy mire is képes egyedül. Mégis a legcsodálatosabb,amikor a zene és az ének egyszerre ér véget,mert akkor mintha azénekes a plafon felől a padlóra ugrana úgy, hogy abba beleremeg aföld.

Mindent összegezve, mert azt hittem a szószaporításnak lassanvéget kellene vetni. Az opera örök voltának a jelen kegyetlenségevetett véget, ugyanis a zenebaráti kör szigorúan megkapta azutasítást, hogy 21:00-kor zárniuk kell a házat. No sebaj ígéretetkaptunk, hogy június 15.-éig még láthatjuk a JózsefvárosiZenebarát kört!

 

Annyi elismerés után bemutatkozunk- operabarát-kör előadása

2015.06.03 21:23

A barátaim mindig nyúznak azzal, hogy sohasem szólok nekik ha valamilyen kulturális programra megyek. Gondoltam ezúttal nyilvánosságra hozok egy meghívót, melyet a Józsefvárosi Galériában kaptam egy Kárpáti Attila nevű nagyon közvetlen középkorú férfitól, aki maga is a zenebarát kör tagja, mely bemutatkozására szólt a meghívó, a Ferencvárosi Művelődési Központ egy hétfő délutánjára.
Minden ismerősöm tudta, hogy megyek, de mégis csak egy barátosném kísért el.
Már a villamosmegállóban találkoztunk egy kedves idős hölggyel, aki mint kiderül nemcsak hogy ugyanarra az előadásra tartott mint mi, de ugyanattól az úriembertől kapta a meghívót mint én. Nagy meglepetésemre a kedves idős hölgy közölte, hogy az úr aki meginvitált mindkettőnket egy külföldi társulatnak neves tagja.
Belépve a terembe nagy aggodalommal töltött el, hogy 15 perccel a kezdet előtt nincs már üres hely. A központ dologózinak köszönhetően aztán mindenki megfelelő helyet talált. Egy véletlen folytán a kedves idős hölgy aki velünk utazott a a villamoson, az előadás alatt is mellénk került.
Kezdés előtt Kárpáti Attila kedvesen üdvözölt, mint mindenkit. Bár kicsit aggasztotta szerintem, amikor elmondtam, hogy én és az opera nem vagyunk túl jóban, mert szerintem a szereplők nem megfelelők, hiszen néha a testfelépítésükkel és korukkal szöges ellentétben álló szerepeket jelenítenek meg. Így fordulhatott elő, hogy én amint meghalok egy operarészletet hangos nevetésben török ki.
Emlékszem középiskolás koromban a Bánk bán kötelező olvasmány volt, és egy órára a tanárnő behozta az opera változatát. Sohasem volt rám mérges tanárnő, mert jó voltam irodalomból, de ezen az órám még rám is szolt, hogy hagyjam abba a nevetést.
Elmesélve ezt a történetet a kedves úr arcán egy pillanatra megfagyott a mosol?
Szerencsére sikerült uralkodnom magamon és az előadók is olyan formást mások voltak mint amilyeneket én azon az ominózus Bánk Bán felvételen hallottam, hogy néhány percig a meglepődöttségtől szóhoz sem tudtam jutni. Az énekesek mind mind letettek már valamit az asztalra. Azért volt néhány vicces pillanat, például amikor az egyik énekes kiment pedig ő következett, vagy amikor a mellettünk ülő néni megkérdezte hogy milyen nyelven énekelnek, és történetesen magyarul áriázott valaki. A programot javarészt idősek jöttek el megnézni. Voltak akik a párjukkal míg mások egyedül, de volt olyan is, hogy egy egész család is jött.
Valahogy minden színházhoz kapcsolódó eseményen erősen megbillentem az életkori átlagot hol felfelé, hol pedig lefelé. Hihetetlen volt amit azon a délutánon hallottam, bár meg mindig nem merek megvenni egy operaelőadásra szóló jegyet,

 

Meghívó titkos másolatban és egy plakàton- avagy Egy rózsaszál miről beszél

2015.06.03 21:23

Amikor a Nemzeti Színházban véget ért a János Vitéz, azon gondolkodtam, hogy a két nappal későbbi előadás, mely a Józsefvárosi Galériában kerül bemutatásra, vajon mi újat tud nyújtani.
Azon is gondolkodtam, hogy a józsefvárosi előadást, mely az első János vitéz bemutatójának előzményeit és körülményeit mutatja be, az előtt vagy az után kellene megnéznem, hogy megnéztem magát a darabot. Vègül is úgy döntöttem, hogy az előadás után nézem meg az inkább történelmi bemutatásnak mondható daljátékot.

Az előadás előtt úgy három héttel egy titkos másolatban jött a meghívó a darab rendezőjétől, akivel tisztes tavólságtartásban vagyunk. Mind a mai napig nem kérdeztem meg, hogy miért kaptam azt a meghívót, de őszintén szólva lényegtelen is. Amikor elindultam jegyet venni, tartva attól, hogy az előadás napján màr nem fogok kapni, még volt kilenc nap az előadásig. A Galéria ajtaján már látható volt a plakát, de sajnos jegy helyett még csak egy nyugtát tudtak adni, mellyel beengedtek az előadásra.
Az átlagéletkor jóval ötven fölött volt, még úgy is, hogy én húsz éves vagyok. Hatalmas meglepetés volt tisztességben megöregedett emberek között végigülni egy darabot.
A meghívó szövegezésében az írók valószínűsítették, hogy ismeretes előttünk néhány, a daljáték betétdalúl szolgáló nóta. Én személy szerint egyet sem ismertem, de az előadás alatt nagy hatást tettek rám. Ahogyan az is meghatott, hogy a daljáték címadó Egy rózsaszál miről beszél című szám mennyire meghatotta az őszhajú nézőtársaimat. Tudtam, hogy ők ismerik ezeket a számokat, sőt valószínűleg életük szép emlékei kötődnek hozzá.
A darab furcsán ugrálva a János vitéz egyes részei és az akkori való életben történő dolgok között, megszínesítette az amúgy száraznak mondható szöveget.
Az elején egy kicsit megijedtem, amikor olvasópróba hangulat kezdett kialakulni, hiszen a mindössze három szereplő nyomtatott papírból kezdett olvasni. Szerencsére ez segítségére volt a nézőnek megérteni a valóság és a színház történéseinek váltakozását.
Az előadás játékával kísérő zongorista a negyedik színésszé vált a darabban.
Számomra kicsit illúzióromboló volt a rendező öltözéke, és az, hogy a szünetben ő nyitogatta az ablakokat, de az időseknek ez emberközeli volt mintsem furcsa. Színház volt, mégsem színház.
Apróbb hibák becsúsztak, például a rúdról leszakadó zászló, egy mondat értelmének teljesen ellenkezőjét mondó, de később korrigáló színésznő.
Mégis mindezek ellenére a daljáték az adott körülmények között a maximumot hozta.
Az előadás után egy kedves invitálást kaptam egy opera-estre, de erről majd egy másik cikkben.
A rendezővel azóta sem vagyunk túl jóban, de elismerem, ez a darab nagyon ott volt.

 

Emlékezzünk az íróra-amikor olvasópróba lesz a darab.

2015.06.03 21:23

Azt hiszem elég vékony a határ a magabiztosság és az elbizakodottság között. Szakmai elismerések, díjak és felépített egyéniség talán ezek azok amik a legtöbb színházi ember karrierje során szeretne elérni. Emlékezetes alakítások, rendezések és vastaps az ami az évek során egy-egy szakember maga mögött tudhat, és a jövő még kecsegtetőbb tud lenni. Egy dolog van ami ezt megölheti, amikor a magabiztosság, amit az elér sikerek adtak valamiféle taszító elbizakodottságba változik át egy szempillantás alatt. Mindez talán még egy-egy színházi darab során nem olyan vészes, mint egy olyan alkalomkor, amikor egy előadás valaki iránti tiszteletet kellene, hogy kifejezzen. Nehéz egy elismert rendezőnek egy olyan valaki darabját rendezni, akinek tisztelettel adózik egy különleges napon mindenki, aki elmegy az előadásra.
Minden személyeskedést félretéve csupán puszta tények azok, amik eszembe jutnak. A színházban az a különleges, hogy még ha minden mozzanatát ismerjük is egy történetnek, az előadás mindig tesz hozzá valami pluszt. De sajnos épp az ellenkezője történik néha. Egy-egy előadás a megírt történet paródiájának tűnik néha, ahol a szerepek felcserélődnek. Aki a főszereplő úgy teljesít mint egy statiszta, aki pedig csak egy apró részlete az előadásnak, ő fogja a legnagyobb meglepetést okozni, és az ő kicsiny része lesz a legemlékezetesebb az előadásban.
Idén télen a Művészetek Palotájában egy megemlékezésre került sor. A nap folyamán egy színdarabot is láthattak a nézők. Soha nem álltam fel még színdarab közben, és ezúttal sem, de ebben csak az tartott vissza, hogy ajándékba kaptam a jegyet, és az ajándékozó ott ült mellettem.
Az előadás története ismeretes volt előttem, de azt hittem leesek a székről, amikor a szereplők szöveggel a kezükben játszottak végig, melyben igen sűrűn belenéztek. Eléggé illúzióromboló volt, amikor egy -egy poént is papírból mondtak. Az előadás alatt a koreográfus volt az, aki kitett magáért, a zenekar tagjaival együtt akik rövidke játékukkal, néha bekapcsolódva a színdarabba szóban vagy táncban, így mosolyt csalva az arcunkra.
Mindent összegezve, az egész előadás méltatlan volt ahhoz a személyhez akire emlékeztünk. Miközben az arcképe kint függött a színpad mögött. Az előadás végeztével többen taps helyett kimentek a teremből, míg a mellettem ülő csak annyit mondott: Mit is vártunk ettől a rendezőtől?
Rendező ide vagy oda, hírnév ide vagy oda, megemlékezés ide vagy oda egy színdarab teljes embert kíván, legyen az teltházas vagy kistermes előadás, külföldi bemutató vagy hazai, sok profitot ígérő vagy szerényet...legyen az bármilyen előadás megérdemli a maximális odafigyelést és teljesítményt, hogy az előadás végén a nézők ne meneküljenek a teremből azon gondolkodva, hogy lehet,hogy túl korán jöttek és ez csak az olvasópróba volt.

 

Felnőni és újra gyermekké vállni!

2016.04.10 19:34

Szülők a gyermekeket cipelik üzletről üzletre a színház körüli plázában. A gyerekek kíváncsian nézik a színházat. Aki tud olvasni, az hangosan el is olvassa csilingelő gyermeki hangján. SZÍNHÁZ! A szülők úgy tesznek, mintha meg sem hallották volna és egy mozdulattal megrántják a gyermek kezét jelezve, hogy a ki nem mondott gondolatára és vágyaira NEM a válasz....

Odabent elhallgatott a Fogmosi-Rocky, amit magam is nagyon élveztem és amikor már tudtam a szöveget én is énekeltem. Egy barnahajú copfos négyéves forma kislány összecsapta a kis kezeit az anyukája ölében ülve. Egy kisfiú fülére szorított kezeivel várja, hogy mi fog történni.Nincs telt ház, egy tucat gyermek, a szüleik, a jegyárus néni és én.....Aztán szépen lassan megszületik egy csoda. Nem tudtam, hogy írjam le amit ott hallottam, ezért úgy döntöttem szó szerint fogom leírni a mondatokat.

Hol van a farkas?- kérdi egy kislány

Farkas: Van itt valaki? Igen?

- Nem!- válaszol egy másik kislány.

Farkas: Senki nem illyedt meg úgy, hogy elszédült és be tudnám hamikázni?

- Semmikor nem ilyedek meg!- hangzott a válasz az első sorban egy szép szőke kisfiútól. Itt van Piroska!- folytatta a kisfiú.

- Itt a gonosz cica!- szeppent meg egy kislány.

- Én tudom ki vagy! Te csak a farkas vagy!- szólt egy kisfiú a nagymamának beöltözött farkashoz. Te farkas vagy, mert mindent megeszel.

- Piroska nincs itt nagymama, mert a farkas megette.- próbáltak a kicsik segíteni Piroskának.

- Abba a puskában nincs golyó?- kérdezte kíváncsian egy kisfiú az édesanyjára nézve.

Farkas: Segítség mentsetek meg!

- Nem mentünk meg!- válaszolta egy kisfiú neki.

Hihetetlen volt kisgyerekek között újra látni Piroska és a farkas történetét. Tanított a darab nagyon sok mindent. Ne állj szóba idegenekkel! Ne térj le az útról! Sötétedés előtt itthon legyél! Az erdőben hideg van, fel kell öltözni! Piroska repülni tanul, de belátja, hogy nem tud még köpenyben sem, mert nincsenek szárnyai...Ritka látvány gyerekeket szüleik ölébe bújva színházi mesejátékot nézni, miközben önfeledten kiabálnak be a darab bármelyik pillanatában. Aki szeretné átélni megteheti bármikor. Ilyenkor megérti az ember, miért is lehet igaz, a maradjatok gyerekek jó tanács!

www.centerszinhaz.hu

+36 20 9668 123

Budapest, XV. Szentmihály út 167-169.

(AsiaCenter, jobb oldali ép. II. em.)

 

A Farm ahol élünk. Improvizációs tréning a Farm 11 tagjaival!Figyelem! Az improvizációs tréning függőséget okoz!

2015.07.02 22:55

Ha önmagába véve az életet egy tevékenységben kéne meghatározni akkor az az improvizáció lenne. Végül is minden egyes nap az események láncolatához alkalmazkodva beszélünk és cselekszünk. Ezért is vártam nagy izgalommal a ma esti improvizáció tréninget, amire facebookon kaptam egy kedves meghívót a Farm 11 egyik tagjától. Gondoltam üsse kavics, egyszer ezt is ki kell próbálni.

Egy kis keresgélés után hamar megtaláltam az a pincelejáratot ahová meg volt hirdetve az esemény... Na jó bevallom az egyetlen ember akit ismertem, gyorsan útbaigazított, amikor egy lakóház előtt toporogtam, hogy vajon jó helyen vagyok e.

A színház világát már ismerem, a megszokott fapofával mentem be mindenre felkészülve. És rettegve, hogy nehogy a beugróból is ismert játékot kelljen játszanom, amit baráti körben is bénán játszok. Szerencsére az a játék ma nem volt porondon. De sok-sok más játék volt.

Nem túlságosan mutatom ki az érzéseimet, főleg amióta kritikákat írok, mert semmilyen módon nem szeretném egy színész játékát befolyásolni. Az impró színház mégis egy más hozzáállást követel. Talán a legnehezebb dolog benne, hogy fel kell vállalni a saját és mások hibáit, túllepni rajtuk és mindent megtenni, hogy korrigáljunk, mindezt úgy, hogy a nézőknek semmi ne tűnjön fel ja és persze mindezt másodpercek leforgása alatt.

Az impró színház lényege a valóságosság. Vagyis a valóság pontos lemásolása és átadása valóságos személyekkel, élethelyzetekkel és tulajdonságokkal, mindezt úgy hogy van sajàt nevük és jellemük a színészeknek, és a dátum is adott a naptárban, és az a jelmezed amit éppen aznap felvettél.
Kemény műfaj ez. Eljátszani azt, hogy nem játszol, miközben mégis. Az impro színházban a saját magad rendezője, dramaturgja, öltöztetője és súgója vagy, csak éppen még minimum egy ember áll s színpadon ugyanezzel a szereposztással, és barmikor egy mondatával arra „kényszeríthet”, hogy azonnal változtass a koncepción, amit már a fejedben felépítettél.

Hihetetlen műfaja ez a színészetnek, egy hihetetlenül élvezetes és nehéz műfaj.
Három óra alatt sokat tanultam erről a színészeti műfajról. De még mindig van mit tanulnom, tehát ezentúl aki szeretne megtalálni csütörtök este a Improvizációs tréning a CSAK Cselekvés Alkotás Közösség improvizációs tréningjén keressen 18:00-21:00 között a Farm 11 tagjaival

 

Maratonfutási élménybeszámoló, avagy szövegértési gondokkal színésznek jelentkezem

2015.06.14 20:04

Elég rólam annyit tudni, hogy ha van elég időm és megfelelő helyem gondolkodni akkor hihetetlenül nagy ötleteim támadnak mindig. Így jutott eszembe például, hogy ellopjam egy barátom csekkjeit és befizessem, levelet írjak egy homoszexuális rendezőnek arról, hogy miért nem homoszexuális vagy legutóbb, hogy beszélgetős riportsorozatot indítsak a Nagy Sanyival. Mondhatom, egyik történetnek sem lett az a vége amit szerettem volna. Ahogy nagymamám mondaná, olyan ötleteim támadnak néha, hogy „a kutya megvész tőle”.
Tegnap volt épp elég időm és helyem ahhoz, hogy pihenjek és gondolkodjak. Aztán facebookon barangolva megláttam egy bejegyzést Lévay Vikitől: „Drágáim! Kellene holnapra egy beugró 7km-re a Játékszín csapatába! Valaki? Hilfe!!!
Szóval magamban elkezdtem értelmezni az üzenetet: A Játékszín a 7-km című darabjába egy Hilfe nevű (gondoltam lány) beugrót keres. Kicsit furcsa volt, hoyg nem hallottam a darabról, és a Hilfe is fura volt névnek, de hát mit tehetek. Szóval a tegnapi nagy ötletem az volt, hogy színésznek jelentkezzek a Játékszínbe. Gyorsan kommenteltem és megadtam a számomat, mire csörgött is a telefon: Aztán kezdetek kicsit gyanúsak lenni a maraton, futás, 7km, biztos csináltál már ilyet szavak. Azt hiszem túl sokat játszottam az FARM 11 improvizációs tréningjein az „Igen és „ játékot, szóval mindenre „igen és”-t mondtam.
Én és a futás: Szoktam futni buszhoz, néha a ligetben, tesiórán (ami sok éve nem volt már), ja és fiúk után….vagyis nem, fiúk után nem futunk. Viccet félretéve nem is mertem elmondani tegnap este a barátaimnak, hogy mire készülök, mert tudom, hogy kiröhögtek volna.
Szóval elérkezett a nagy nap. Egy bőséges reggeli után, mert ugye üres hassal nem futhat az ember elindultam. Nem a Margitszigetre, ahol gondoltam, hogy van ez az egész „szaladgálósdi”, hanem a Hősök tere felé. Kicsit félénken és izgatottan. Reggel azt a cipőt vettem, amit kilencedikes korom óta futásra használok. Be kell valljam utálom a zoknikat és a cipőket is. Mindig elszorítják a lábamat de most, ismeretlenek közé megyek, csak nem közölhetem velük, hogy én szandálba fogok futni. Odaérve Viki kedvesen fogadott. Az első futó Vanda már „kint volt”, én miután megkaptam az egyen pólót és a sorszámot szóba elegyedtem a csapat többi tagjával, akik a következők voltak: Pötyi, Laci, Viki, és Viki tesója….Hihetetlen, hogy milyen bizalommal és kedvességgel álltak hozzám, amit ezúton is szeretnék megköszönni.
Aztán eljött az én időm. Legnagyobb félelmem az eltévedés volt, ami igencsak jellemző rám amióta Pesten élek. Az első kilométer volt a legnehezebb. Kerestem a frissítőpontot, de sehol sem találtam, pedig már úgy éreztem, hogy nemsokára szomjan halok. Ez volt a pont, amikor komolyan elgondolkodtam, hogy jó-e az életfelfogásom, miszerint ha valaki azt kérdi miért, én azt felelem rá, hogy miért ne. Miért ne futhatnék csapatban maratont? Bőven volt időm gondolkodni ezen, ugyanis 7000 méter állt előttem. Persze térképen látva az útvonalat és a fejemet tettem volna rá, hogy az nincs 7000 méter, aztán amikor csak futottam és futottam, be kellett, hogy lássam igenis van.
A nagy gondolkodás közepette a 2 és 3 kilométert jelző táblákat nem láttam, csapattársaim elmondása alapján tudom csak, hogy volt. Már amikor a relatív idő elmélete alapján én úgy éreztem, hogy lassan a végére kell, hogy érjek megláttam a 4000 métert jelző táblát. Életem legnagyobb meglepetése volt. Vagy inkább legnagyobb érzéki csalódása és megdöbbenése.
De legalább már néhány frissítőponton túl voltam és a lelkes szurkolók buzdítására erőt kaptam. Azt a banánt talán nem kellett volna megennem de gondoltam, hogy ha a frissítőpontnál osztogatják biztos jót tesz a futóknak. Feltételeztem, hogy jobban értenek a hosszútáv futáshoz mint én. Szóval futás volt keményen. Fura módon néhány emberrel előzgettük egymást. Ezúton üzenném a két fehér pólós srácnak, hogy nem voltam rájuk tapadva és nem akartam tőlük semmit, csak valahogy mindig úgy jött ki a lépés vagyis a futólépés, hogy melléjük kerültem. Amilyen nehéz volt az első kilométer az utolsó pont ugyanannyira volt embert próbáló. A reális távérzéknek búcsút mondhattunk, és a Részégen ki visz majd haza című számnak épp azt a sorát visszhangozta a szurkolótábor, hogy „ez az út a pokolba visz.” Mire a két korábban említett fehér pólós férfi egyike megszólal: Az biztos!
Szóval mikor bekanyarodtam a célegyenesbe már láttam Lacit aki betegen is de eljött. Ő volt a váltótársam. Átadva neki a stafétabotot, nyugtáztam magamban: Megcsináltam!
Szóval így zárul a történet, ami azzal kezdődött, hogy színész akartam leni a Játékszínben. Őszintén szólva nem bánom, hogy így alakult sőt...a mai nap élményekkel, barátokkal, eredményekkel gazdagon értem haza és sokkal barnábban, mint ahogy elindultam. Végre egyszer valami jó sült ki abból, hogy túl sok szabadidőm volt.
Ajánlom ezt a cikket mindenkinek aki ott volt és lefutotta a saját távját, mindenkinek aki szurkolt és a Játékszín csapatának üzenem: „Hősök vagyunk” sőt 6000 méterrel többek mint hősök, mert az első kilométer után voltunk a hősök terén.

megosztása

 

Stílus és Szenvedély Gála! 2016.06.10

2016.06.02 10:32

Platon egyszer azt írta, hogy az emberi természeten kívül egyetlen más élőlény sincs birtokában a testet hangokra mozgató érzés parancsának. Ezt a a ringató parancsot ritmusnak nevezzük, s azt a parancsot, mely a magas és mély hangok összefonódását kormányozza: harmóniának. Ezek együtt pedig a táncot teremtik meg.

Ezt éreztem ma, amikor ellátogattam a Király Béla koreográfus vezette Style and Passion Dance tánccsoport próbájára. A csapat gőzerővel készól a június tizedikei gálájára, ahová mindenkit szeretettel várnak este hét órától a Ferencvárosi Művelődési központ színháztermébe. Néhány vidám pillanatot „loptam el” az alagsori  táncteremből és hoztam el nektek, hogy kedvet kapjatok a gálához! Ha keretbe építeném, akkor megölném a Király Béla féle humort, amely igazivá és értékessé teszi ezeket a gondolatokat, szóval, ahogyan a sört szeretik az emberek, hidegen és az asztalon felbontva, én úgy sorolom fel az este aranyköpéseit kategorizálva!

 

TÁNCMOZDULATOK

-Nyúlsz, nyúlsz és belehalsz. Haljál bele!

-Menjünk a mellbedobáshoz.

-Úgy teszed ki a kezed, mint ahogy megérkeztél. Fél óra késéssel.

-Két nyúlást szeretnék látni, de még egy sincs meg.

-Létezz a színpadon, mint egy táncos. Nem randira mész, nem a Tescoba és nem virágot veszel.

-Ne úgy közlekedj, mint egy trampli tank, hanem mint egy táncos.

-Bejöttél, és úgy totyogsz, mint egy pingvin. Mindjárt fejbe doblak egy tojással.

- Nézed őket és eszedbe jut, hogy már ott kellene lenned.

KIFOGÁSOK ÉS FELADATOK

-Tudom, neked is higgyem el, hogy a kismókuska megevett.

- Várj, egy darab szőkének helyet kell keresnem.

AMIT LÁTOK/RÖVIDZÁRLAT

- Minden lány fogjon egy inget. Ja, ez nem az inges szám. Mindegy. De nem mindegy!

-Az összes papíromat odaadom neked, és csináld meg a gálát.

-Halott, röpködő volt balerinákat látok.

-Lép, lép, putty! Lép, lép, putty!

-Bugyivillantás van! Még azt is megmondom, hogy milyen. Zöld és tanga.

JÓ TANÁCSOK

-Mindenki a dolgát csinálja, és akkor már jó lesz.

- Hogy a végén hova kell nézni? El, messze, a semmibe, magadba!

-Osszátok meg a nyereményjátékot, de ne gondoljátok, hogy ti nyeritek meg!

 

EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁK

-A vércukrod jó helyen van, a testsúlyod van rossz helyen.

- Kérdés: Kimehetek? Kiszakadt a vízhólyagom. Válasz: De most a vizet itt hagyod?

- Táncos: Beállt a hátam! Béla: Az előbb a vércukrod esett le, most meg ez? Táncos: Nem, a vércukrot te találtad ki, az előbb a nyakam állt be!

-Most jön a hányinger mozdulat. Nem kisróka hanem nagyróka.

 

A humor éppolyan fontos a táncban, mint a szenvedély és az elhivatottság. Remélem, lesznek olyanok, akik soraimat olvasva, jókat kacagva Király Béla és táncosai aranyköpésein, kedvet kapnak, hogy eljöjjenek megnézni a gálát, melyre hetek óta lázasan készül sok tehetséges és elszánt fiatal, mert szeretnék megmutatni mindazt, ami bennük van. Tiszteljük meg őket és a munkájukat azzal, hogy néhány órát az életünkből nekik adunk. Garantáltan felbecsülhetetlen értékű emléket kapunk majd cserébe.  Soraimat Nietzsche soraival zárom „És legyen elveszett minden olyan napunk,
amelyen legalább egyszer nem táncoltunk, És legyen fülünknek hamis minden állítás, ha nem csattan fel vele együtt legalább egy kacaj."

 

STÍLUS ÉS SZENVEDÉLY GÁLA

Időpont: 2016. június 10. 19:00

Helyszín: FMK Ferencvárosi Művelődési központ, 1096 Bp. Haller utca 27.

Belépőjegy: 2500 Ft. Jegyek a helyszínen kaphatók!

www.facebook.com/styleandpassiondance/?fref=ts

Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/news/stilus-es-szenvedely-gala-2016-06-10/

 

 

_{Tényleg szeretsz...?}

 

 

 

 

Hiszem, hogy szerelmet a legnehezebb színpadon játszani! Miért? Mert mindannyian máshogy szeretünk. Egy valami közös minden emberben. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szerethessen és szeretve legyen, még akkor is ha ezt tagadják. A szerelem, mint minden emberi érzés alkotásra késztet. Egy szerelmes levél, egy ajándék, egy vers, egy mosoly, egy csók, mind a szeretet megtestesült formái.

 

Kevesen tudják, de már az ókori görögök is többféle szeretetet különböztettek meg. Külön szót használtak az embertársaik (agapé), rokonaik (sztorgé), barátaik (philia) és a társuk (erosz) iránti szeretet kifejezésére, és ezek a szavak más fajta érzéseket takartak. Ezek után felmerül a kérdés, melyet a Paris Musical Műhely megválaszolásra tett fel: Tényleg szeretsz...?

 

Minden hölgy magára ismerhetett a színpadon, hiszen kinek ne lenne egy könyve otthon idézetekkel, egy plüssmacija, akit átölelhet és egy kispárna. Melyik nőnek nem adna egy kis önbizalmat, hogy ha pirosra festi a körmét és egész nap azt látja miközben éli az életét? Kinek ne lenne egy fényképe, amit órákig tud nézni, és ne lenne egy piros szívecskéje akár papírból kivágva, akár felrajzolva egy lap szélére?

 

 

S melyik férfi ne ismerne rá egy hölgyre, bárkire az ismerősei közül.

Mozi, zenehallgatás közös fülhallgatóval, szelfi készítés, tévénézés. Hétköznapi tevékenységek, melyekben nem maga a tevékenység a lényeg, hanem az, hogy ki van melletted. Ezek a közös programok elevenedtek meg a színpadon próza és ének közepette, bemutatva az általunk már megszokott, néhol szomorú, olykor boldog, de mindenképpen tanító jellegű búcsúzásokat, elválásokat, találkozásokat, vallomásokat.

 

A Tényleg szeretsz...? színészeinek fontos tanácsot adott a rendezőjük Tóth Veronika, mely talán a kulcsa volt annak, hogy minden karakter hiteles, de ne olyan legyen, mint amit kivágtak és beillesztettek az életből. „Bármi is az, engedd el! Neked most a színpadon a helyed!”

 

Szerelem, színház, humor! Ez az élet haverok, buli, Fantája. Egy mozdulatban benne volt minden, amit a szerelemről humorosan el lehet mondani. Mátyás úgy tesz, mintha nyújtózkodna, miközben észrevétlenül átkarolja, majd közelebb húzza magához Viktóriát. Ismerős volt a helyzet, mosolyra késztetett és melegség járta át a szívemet.

Reménytelen szerelem, harmadik fél, megcsalások, csalódások, hazugságok, rózsaszín köd, vágyakozás, elérhetetlenség, távkapcsolat. Ezek a szavak mindenkinek beugranak ha a szerelemről van szó. Sok szerepbe kerülhetünk az életben. Mindezeket a szerepeket megjelenni láthattuk a színpadon. Furcsa érzés úgy magadra ismerni, hogy meglátod, hol hibázol.

Hiszem, hogy a színháznak mindig tanítania kell. Még akkor is ha világegyetem legkézenfekvőbb dolgáról, a szerelemről szól. Mondhatnák, hogy nézzem, csak ki mondja ezt. De tanulva a darabból egyszerűen annyi a válaszom, hogy nézem is, és ki is mondom.

Kimondom, hogy van egy Paris Musical Műhely nevű kis csapat, ahol különböző korú, és stílusú művészek egymást formálva felkutatják és megmutatják a nézőknek a bennük mélyen rejlő, eldugott gyakran meg nem értett érzéseket és értékeket.

Hogy mit éreztem miközben a darabot néztem nem árulom el, hiszen akárhányszor megnézném, mindig mást éreznék. Ezt bizonyítandó az előadás alatt született egy kép, melyet egy festőművész kezdett festeni az érzései alapján, miközben hallgatta a művészeket, majd átadva az ecsetet minden karakter bele festette abba a képbe, azt a karaktert akit a színpadon megformált. Minden előadás alatt születik majd egy kép, míg egyszer a képek egy falon fognak lógni és választ adnak majd arra a kérdésre, hogy Tényleg szeretsz...?

 

Ajánlom magam Sára!

 

Figyelmébe ajánlom mindenkinek az előadáson készült fotókat. Sikerült a színészek legszebb pillanatait megragadni. Az érzelem minden változatát fel lehet lelni a képeken. Mi is a szerelem? Rózsaszín köd, amitől fátyolos az ember szeme, távolba néző a tekintete, villan a szeme, halvány mosoly az arcon, barázdák a homlokon, egy könnycsepp. a szemük sarkában. A szerelem megfejthetetlen érzelem.

Fogadják tőlem szeretettel ezt a kis videót, amiben minden megtalálható, amit a szerelemről tudnak ebben a darabban a színészek.

 

www.youtube.com/watch?v=Z-QS7OiIs6E

Fotó és videó: Rakota Mónika