Manapság divat lett szónokolni. Mindenféle szívhez szóló beszédet mondani emberi értékekről, jövőről és mindenről, melyben oly sok kudarcot vallottunk már, mi, emberek. Szóval szónoklatok röpködnek jobbra- balra s csak szavakat hallunk belőle. Szeretet, béke, gyűlölet, állam, szabadság, kormány, ember, politika, igazság, függetlenség, szabad akarat. De maradnak csak üres szavak. Ezen szónoklatok ideje alatt mindenki áll és hallgat.... majd felejt. Szépen tapsolnak a nagy szavak végén, de soha nem megy át a lényeg, mert az ember, aki változást akar maga körül az nem szónoklatokat hallgat, hanem cselekszik csendben.A mai nap is sok beszédet olvastam, s ezer szépen hangzó gondolatot, képekhez, hírekhez s minden máshoz csatolva az interneten, plakátokon, szórólapokon, mindenhol, Mégis számomra a mai nap legemberibb, minden "híres" beszédnél többet érő mozzanata egy ápolónő, aki foghúzás közben, mivel látta, hogy nagyon fáj, megfogta a kezemet.Néhány pillanatig éreztem a keze melegségét s azon gondolkodtam, hogy ezt talán nem írják majd meg krónikások, de számomra egy szívbe vésődő emlék marad. A világ legcsodálatosabb dolga egy ember, aki nem nagy beszédeket tart, hanem emberien cselekszi, csendben úgy, hogy talán soha,senki nem tudja meg....
