Élet ellenes bűncselekmény

Élet ellenes bűncselekmény

Ma 26 és fél éve láttam meg a napvilágot. Kemény küzdelem volt, majdnem odavesztem, de azt mondják erős voltam és harcoltam az életért. Ma fél éve, hogy egy toxikológián kötöttem ki, mert az életet, amiért harcoltam el akartam dobni. Élet ellenes bűncselekmény én ennek nevezném az öngyilkosságot, mert aki öngyilkos akar lenni, az nem a halál mellet hanem az élet ellen dönt. Erős sorok következnek, megkérem mindazokat, akik lelkileg érintettek, hogy itt hagyják abba az olvasást.

Szögezzük le, hogy szilárdan hiszem, hogy az emberi élet ajándék Istentől és mint olyan, nincs meg a jogunk ahhoz, hogy ezt elvegyük saját magunktól.

De! Van úgy, hogy annyira fáj odabent valami, hogy azt érzed nincs másik kiút csak a halál. Senki nem barátja a halálnak, de olykor felmentőként tekinthet rá az ember s akkor már nem is tűnik olyan veszélyesnek. Amikor elveszítése valakit vagy valamit ami szerves része az életednek szokás mondani, hogy meghalt valami odabent s az évek, olykor hónapok múlásával olyan szinten sok dolgot és ember tudunk elveszíteni, hogy a fájdalomküszöböt átlépve egy felfoghatatlan mégis írtózatos fájdalom költözik belénk, amitől nem tudunk megszabadulni. Amíg felnövünk nagyjából behatárolódik, hogy mik lesznek azok a fő mozgatórugói az életünknek ami nélkül nem akarjuk tovább csinálni. Így lehet, hogy valaki a vagyona valaki pedig a szerelme elvesztése után vet véget az életének.

Előfordul, hogy egy zsákutcába ér az életünk és nincsenek elérhető céljaink, legalábbis azt látjuk, mert aki azt mondja, hogy nincs más választás egyetlen perspektívából látja az életét. Az ember függő lény. Cél kell az életéhez. Reggel felkel, elmegy dolgozni, hazamegy, egy kicsit éli a mindennapokat alszik és kezdi elölről. Ahhoz, hogy ne lássuk mókuskeréknek ezt az egészet kellenek célok. Amikor az emberek azt mondják, hogy ez az élet rendje, felvázolnak egy céltáblázatot a születésünktől a halálunkig, ám akadnak olyan emberek, akik annyira nyomasztónak és fojtogatónak élik ezt meg, talán azért, mert az ő életük rendje nem úgy alakul, ahogy a többieké, hogy azt mondják általánosságban, hogy nem fog menni.

Hiszek a kollektív felelősségben. Ugyanakkor tudom, hogy létezik különbség öngyilkos és öngyilkos között. A társadalom kollektíven összerezzen és elfordul, ha az öngyilkos szót meghallja. Az elmúlt fél évemben ezt a szót használtam talán a legtöbbször a pszichológusomnál. Van egy természetes válaszreakciója a szervezetnek, hogy mindentől, ami ezt sugallja el kell távolodni. Magában az emberben is meghasonlást tud okozni az öngyilkosság gondolata, ugyanis az agy elkezd rettegni önmagától, mert az az információ jön, hogy a testnek, amelyet el kell látni ártani szándékozik az a rendszer, amelynek meg kellene védenie.

Minden öngyilkos jelölt reménykedik abban, hogy valaki megmenti, mert egyfajta iszonyatosan erős életösztön van mindannyiónkban, ezét tartom a magány érzését az első lépcsőfokának az öngyilkossághoz vezető útnak. Folyik az örök vita, hogy az élethez vagy a halálhoz kell e nagyobb bátorság. Nos elmondom. Miközben öntöttem magamba a nyugtatókat volt egy pont, ahol megtorpantam s átfutott az agyamon mindaz, amit az élet rendjének neveznek és még előttem állt, egy férj, gyermekek, egy harmonikusan működő saját család; aztán a kutyám szemébe néztem, aki nem értette miért zokogok, s jött egy gondolat, hogy ha elkezdtem fejezzem is be. Aztán jött egy végtelen nyugalom, amikor is magzatpózban az ágyon lassan lehunytam a szememet és tudtam, hogy minden rendben lesz. S végtére is az ember visszakerül oda, ahonnan elindul. Magzatpózban, nyugalomban elalszik.

Ha idáig eljutottál az olvasással rájöhettél, hogy olyan öngyilkosokról beszéltem, akik felébredtek és el tudták mondani, hogy miért csinálták, amit csináltak. Marad viszont valami, amivel tovább kell harcolni, mégpedig a félelem saját magunktól, hiszen az életösztön bekapcsolt mégis fittyet hányva rá és minden józan emberi értékre élet ellenes bűncselekményt követtünk el. Ennek feldolgozása, megbocsátani önmagunknak s megtanulni újra bízni abban, hogy védjük magunkat s engedjük az elemi ösztöneinket működni, az már egy másik történet…S hogy miért mentem el ma itthonról, utaztam Pamaccsal egy baráthoz? Néha védeni kell magunkat attól, hogy újra megtörténjen és néha nagyon hosszú idő kell a megbocsátáshoz.