Elmúlt

2022.04.26 09:12

Elmúlt

Van a fájdalomnak egy nagyon mély és nagyon kegyetlen formája, melyet úgy hívnak emlékezet. Az agyunk képes a teret megtartva az idő egyes mozzanatait ide-oda tenni, s azt hisszük, hogy jó így. Érzünk illatokat, hallunk hangokat és látunk embereket, melyek már nincsenek ott mellettünk. A minap álltam a zebránál és mosolyogtam. Láttam, hogyan jövök szembe önmagammal vidáman és hangosan nevetve egy baráttal, aki már nincs. Egy másik zebránál állva elpirultam és mosolyogtam egy fiúra, akit már régen elvesztettem. Így van ez a körút minden zebrájánál, mert emlékek élnek az utcákon, a házakban és ezek az emlékek néha napján megjelennek melletünk. Ez adja a fájdalom mélységét. Nem vagyok egy álmodozós típus, de minden, amit megétem valaha valakinek az álma volt, s nekem csak egy szép emlék, de attól fáj ennyire nagyon, hogy volt, de elmúlt, miként egy madár rebben tovább, amint észreveszi, hogy őt figyelem. A borús napokon, mint ez a mai rám törnek az emlékek s a hiány, hogy várok valamit, ami már elmúlt. De hisz tudom, mert igaz volt és az enyém volt, mellettem volt, de csak egy vagy két t-vel a végén. Úgy élem az életemet, mint egy gyalog a sakkban mindig egy lépést előre. Se nem többet se nem kevesebbet, mert így van időm visszanézni s remélni, hogy egy halk foszlány talán élő és igazi maradt s csak várnom kell míg rátalálok, vagy amíg ő talál rám. Szembejönnek emlékek, melyek gazdájukat keresik. Tudom kiket keresnek egytől-egyig ismerem őket, de csak sok szerencsét tudok kívánni s főt hajtani egy-egy emlék előtt, mert nem tudom, hogy elég értékesnek tartják e ahhoz, hogy neki induljanak keresni a körúton, miközben emlékek milliárdjai sétálnak a zuhogó esőben soha el nem ázva vagy éppen bőrig ázva de mosolyogva. Emlékezni bátor dolog, de úgy emlékezni, ahogy a dolgok történtek fájdalmas is. Mind mezitlábas vándorok vagyunk tele emlékekkel csak néhányunk szíve túl törékeny és túlságosan érző ahhoz, hogy az emlékeinket becsomagoljuk majd eldugjuk egy olyan helyre, ahol nem állhatnak közénk s a jövőnk közé. Itt marad végül a fájdalom, mely nem barátja az életnek. S míg másokat mentünk attól, hogy a múltban éljenek addig csak egy gyáva játékot játszunk, mert nem merünk a saját szemünkbe nézni s a szívünkben lévő fájdalommal a saját szemünkbe mondani, hogy elmúlt. 



Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja szekelysara94@gmail.com