Elszámolás..avagy kipakolni a zsebeket.

Addig jó, míg ezt a mondatot nem egy biztonsági őr vagy egy rendőr szájából hallom. Ezt magamnak mondom, hogy lássam mivel tértem haza a napi utamról. S mielőtt bárki hosszú felsorolást vár, valamiféle tárgyilagosságot, elmondom, hogy ez első amit kiteszek a zsebemből az néhány perc, amit ma mosolygással töltöttem. Bevallom őszintén, hetek óta nem tudok őszintén mosolyogni, de ma sikerült. S rájöttem, hogy nem az számít, hogy ki mosolyogtat meg, vagy, hogy min mosolyogsz, hanem a tény és a gondolat, hogy mosolyogtál s a remény, hogy képes vagy még mosolyogni. S miután a mosolyom előhúztam a zsebemből, egy frizbire teszem, mely az ágyam szélén várja minden este, hogy azokat a dolgokat rá vessem, amiket holnap is szeretnék újra látni. 

Most a másik zsebemből valamiféle ragadós dolog kerül elő, a mai nap rossz érzései, mely maradni akarnak velem, s küzdenem kell, hogy eltűnjenek az életemből. Akad itt egy bántó nézés, egy illetlen tréfa, egy szánakozó megjegyzés. Valaki rálépett ma a lábamra a villamoson....Aztán van itt viszonzatlan érzés, beteljesületlen álom, megélt kudarc. A zsebem mélyéről kerültek elő, látom még rajta a zsebem aljáról összeszedett papírzsebkendő darabokat.... Bármennyire is ragad a kezemhez, felállok az ágyamról s a kukához megyek vele, vetek rá egy pillantást és kidobom...Pakolom tovább a zsebeimet, a kulcsom, a személyes irataim, egy darab keksz, néhány forint apró, egy mosoly mástól. El is siklottam a tény felett, hogy ma mások is mosolyogtak rám. Van egy mosoly, mely különösen kedves a szívemnek....Ó, bárcsak holnap is újra látnám....egy ezer éves buszjegy...azt hiszem régen volt rajtam a mai kabátom, emlékeket hoz fel ez a buszjegy bennem. Ha idős volnék mondanám, hogy amikor fiatal voltam, de nem vagyok...de üsse kavics mégis mondom, amikor fiatal voltam sok kalandban voltam ludas...de nem gondoltam, hogy ezek ma is ott lesznek velem. Egy régi bevásárlólista s itt egy másik az új, vagy fordítva? Itt egy kép a régi emberről aki voltam, s itt egy másik az új énemről...vagy várjunk csak, ez is fordítva van? Kezd nehezülni a zsebem, pedig egyre csak fogynak belőle a dolgok. Hihetetlen egy emberi zseb mit el nem tud cipelni magában...akárcsak a szív. Egy plüssmaci kukkant most ki, egy élettelen mégis szerető barát. S egy toll és papír ráírva néhány gondolat....most minden itt hever körülöttem az ágyamon, s mind saját sorsára vár. Régen megtehettem, hogy mindent egyenesen a szemétbe dogok, de azok a napok elmúltak. Kell, hogy velem legyen néhány dologban a múlt, hogy emlékeztessen, tanítson és segítsen tovább menni. Aztán napközben, ahogy élek talán megállom egy kukánál és kikerül a szemétbe minden, de akkor mást fogok érezni, mást mint most, mikor már mindent a helyére tettem, s csupán néhány szót írok egy papírra, melyet neked adok: Szeress, most szükségem van rá!