Elveszett szerelmek I.

2023.01.09 07:26

Elveszett szerelmek Írta: Székely Sára

A vonzódás törvényéről

Nem hiszek az evolúcióban. Istenben hiszek. Egy olyan Istenben, aki a világ legcsodálatosabb s talán legérthetetlenebb dolgát adta nekünk, a vonzódást.  Soha nem láttam korábban, de amint ránéztem furcsán összeszorult a gyomrom s hevesen kezdett verni a szívem. Olyan érzésem volt mintha az idők kezdete óta ismerném, s mint aki egyik oszlopa a szívemnek, pedig semmit nem tudok róla, még a nevét sem. Vonzódni az, amikor szavak nélkül beszélsz valakivel, akit soha nem ismertél. Ez a vonzódás mosolyt rajzol az arcodra s pillangókat varázsol a gyomrodba. Talán akkor érzem magam igazán érző emberi lénynek, amikor egy szempillantás alatt belép az életembe egy férfi, aki iránt hihetetlen vonzalmat érzek...aztán hagyom tovább menni.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1.fejezet Epilógus

A nők hülyék. Egy barátom apukája mindig ezt mondogatta amikor szóba került a férfi és női kapcsolat. Őket elhagyta a felesége, szóval megértem miért gondolta így. Az élet leggonoszabb dolga, hogy mire a barátom megtalálta élete szerelmét, egy lányt, aki utánam jött teljes lett az élete. Egy fiú, aki mindig vagy feketébe vagy fehérbe járt felfedezte az élet színes oldalát. Ez volt a felesége. S talán a legszomorúbb, hogy néhány év után elveszítette.

Talán igaz és a nők tényleg hülyék. Legalábbis én az vagyok. Van egy furcsa elméletem arról, hogy lehetséges, hogy egy nő a világ összes férfijába szerelmes legyen. Egyetlen példát tudok erre mondani és az én vagyok. Huszonhét éves, egyedülálló nő kutyával s egyszerűen félek bárkihez is hozzámenni, mert azon kattog az agyam, mi lesz, ha jön majd valaki, akit a mostaninál jobban szeretek. Bár ez valamennyire filozófiai kérdés adok magamnak egy tollat és egy fehér papírt, hogy leírva lássam, hogyan csesztem el minden kapcsolatomat az ég egyadta világon, miközben egy olyan férfiért epekedem, aki egy teljesen más világ.

2. fejezet Megszülettem

Hadd kezdjem a legelején. Egy olyan családba születtem, ahol a férfi alkoholista volt és folyamatosan verte anyámat. Évek óta tartott a háború kettejük között s mire a legnagyobb nővérem 14 lett már ő is beszállt a küzdelembe, de engem valahogy mégis sikerült összehozniuk. Az emberek szeretik hallani születésük történetét hát én is ilyen ember voltam, egészen addig amíg el nem mesélték.

Azt hittem terhes vagyok! - mondta anyám- S ezért leálltam a fogamzás gátlóval. De nem voltam az, így mivel leálltam a gyógyszerrel az lettem.

Hát ennyi, nincsen „nagyon vártunk, mint szerelmünk gyümölcsét, te voltál a legféltettebb kincsünk”. Egyszerűen csak egy véletlen vagyok. Egész életemben nagyjából 50 kg és 170 cm voltam ehhez képest a babakönyvemben az van ismertetőnek írva, hogy egy kicsit kövér vagyok. Nagyjából 60 cm-rel és 5 kg-mal születtem.

 Bár a nővérem állítja, hogy biztos van valami küldetésem ezen a bolygón, mert születésemkor majdnem meghaltam, de erős voltam és túléltem; és a pszichológusom szerint az, hogy rendszeresen arról álmodom, hogy kiszedem a fogaimat új élet kezdetét jelenti én nem hiszek az ilyenekben, mindezek ellenére vagy egy történetem, nem tudom, hogy jó sztori-e, de én minden percét élveztem. Hogy mi a történet vége? Egy hideg téli napon, egy munkanélküli, lelkileg romhalmaz lány, összetört szívvel próbálja nem feladni a reményt egy kilencedik kerületi panelban. Happy End? Honnan tudnám?

3. fejezet Pasik az életemből

Nem tudom melyik végén kezdjem el, talán azzal, aki miatt most munkanélküli vagyok vagy azzal, aki után epekedem. Talán kezdem azzal, amivel mindenki szokott a nagy elsők. Jól figyeljenek, mert néha nehéz követni a gondolataimat, de ez bocsánatos bűn tekintve, hogy beengedem Önöket a fejembe. Mesélek majd L-ről az óvodás szerelmemről, R-ről, D-ről, Sz-ről és még sok betűről az ABC-ben, azt hiszem legalábbis remélem elég lesz annyi betű amennyi van, ha nem akkor kezdem majd az AA-val. Na jó ez csak vicc. De egyébként, ha valaki jártas az Excelben akkor tudja, hogy ott van ez a megoldás. Azt tudniuk kell rólam, hogy fiús lány voltam és rajongok az informatikáért így a táblázatokért. Egyszer készítettem egy táblázatot a jó és rossz tulajdonságaimmal s mindig megosztottam azzal a fiúval, akivel éppen elkezdődött valami. Nem túl romantikus, de az a fajta vagyok, aki rajon a táblázatokért. A legutóbbi férfinak már egykérdéssort küldtem le, amiből tökéletesen lemérhető mennyire vagyunk egymáshoz valók. Vagyis inkább az, hogy mennyire tud megérteni és elfogadni engem.

  • Szereted a csoki? Megeszed az én részem is?
  • Baj, ha én nem szeretem?
  • Cigizel?
  • Iszol?
  • Kávézol?
  • Festenem kellene magam melletted?
  • Reggeli összebújás/szex?
  • Bele akarnál nézni a telefonomba?
  • Lenne kedved együtt főzni?
  • Szereted az idióta filmeket?
  • Drogozol?
  • Szereted a kutyákat?
  • Feljöhet a kutya az ágyra?
  • Felkelek éjjelente mert rémálmaim vannak, zavarna? Meg tudnál nyugtatni?
  • Sokat beszélek, zavar?
  • Gyűlölök vásárolni bevállalnád helyettem?
  • Megmondanád, ha rosszul írok?
  • Mennénk kirándulni hétvégente?
  • Több időt töltesz a számitógéppel mint velem?
  • Szeretethiányos és bújós vagyok te is?
  • Heti 4 óra istentisztelet, zavar?
  • Szoktad használni a köszönöm kérem és bocsánat szavakat?
  • Együtt mosom a színes ruhákat a fehérekkel, zavar?
  • Folyóvízben mosogatok, zavar?
  • Nem nézek tv-t olyan 10 éve, zavar?
  • Szeretem a friss levegőt lefekvés előtt beengedni.
  • Utálom a zoknikat, a bútorokat és ha koszos a kezem.
  • Szeretem a gumicukrot és a chipset.
  • Meló után a béke és nyugalom kell, hogy legyen otthon.
  • Szeretek relaxálni. Aminek fura zenéje van. Kikapcsoltatnád velem?
  • Sok fiú barátom van. Ugye nem vagy féltékeny típus?
  • Néha túlzásba viszem mások segítését letudnál állítani egy bizonyos határ után?
  • Elég határozott vagy, hogy el tudd dönteni mit kérsz vacsorára?
  • Általában zenét hallgatok elalváskor, gond?
  • Nem eszek meg olyan szendvicset, amit nem én csináltam. Általában a kaját veszem, erre költök a legtöbbet. Gond?
  • Nem vagyok hajlandó feszültséglevezetésként káromkodni.
  • Nem iszok, cigizek, drogozok, de a gyógyszereim kellenek. Vannak így is rohadt nehéz napok, amikor nem gondolok mindent komolyan.
  • Képes vagy kiszűrni mikor gondolok komolyan dolgokat s mikor mondok valamit idegből?
  • Tudnál velem együtt élni amig nem fizetem ki a NAV-os tartozást s nem találok albérletet max 3 hónap?
  • Behordanál minden nap dolgozni s értem jönnél?

 

Tudom, tudom idióta kérdések. Szörnyű ember vagyok, de mindenkinek vannak hibái. Minden kisfiútól, fiútól, férfitől tanultam valamit. Magamról, az életről, a szerelemről, magasságokról és mélységekről, racionalitásról és álmodozásról, és arról, hogy egyedül az életunalmas.

 

 

4. fejezet Az első csók

Bármennyire is vagyok szeretetéhes, mert akár bevallják az emberek akár nem mindenkinek szüksége van szeretetre, nem vonzott soha a gondolat, hogy más ember szájába átdugjam a nyelvemet. Életem első csókját a 7.kerületi krízis osztályon kaptam. (közismertebb nevén pszichiátria). S most figyeljenek plusz mínusz néhány nap egy éve. Mindig is vonzottam a balhés srácokat, volt egy pszichológusom, aki Teréz anyának hívott, mert mindenkit meg akartam menteni. Nem tudom miért, de hiszek abban, hogy mellettem az emberek normális életet tudnak élni és a jót választanák a rossz helyett. Bár ennek éles cáfolata, hogy a legtöbb srác, akit megpróbáltam megmenteni iszik vagy drogozik vagy mindkettő. Megmondom őszintén fogalmam sincs milyen egy goa parti és nem is akarom megtudni, de gyakran emlegetik. Azt mondják túl naiv vagyok az élethez, de szerintem ők túlságosan is befásultak és már nem tudnak hinni abban, hogy lehet egy normális és szerető családban élni egy nagyon-nagyon elrontott univerzumban. Életemben sokszor elképzeltem azt, hogy ha egy srác barátnője lennék, akkor hogyan alakítanám át, hogy boldog legyen. Rengeteg helyet ismerek Budapesten, amiknek megvan a maga varázsa és egyszerűen meg akartam mutatni minden egyes fiúnak, akit szomorúnak láttam. Legyen az a legjobb barátom vagy egy idegen, aki szomorúan néz rám a mozgólépcsőn. De most tényleg. Nézzenek csak körül miközben a mozgólépcsőn mennek le vagy fel. Nézzék meg az emberek arcát. Azt mondják mi magyarok rettentő depressziós egy nemzet vagyunk, én vagyok rá az élő példa, de mégis én akarom kirángatni a föld összes pasiját abból a helyzetből, mely miatt az ivásba menekülnek. Mondanom sem kell eddig sohasem jött be. Komolyabban három fiúval terveztem közös életet, de három hónapnál egyik se bírta tovább elviselni azt, aki vagyok. Beismerem ragacs vagyok, s van egy szindrómám. Szerencsére nem Tourettes vagyok csak borderlineos, vagy ahogy én hívom bordis.  A hivatalos megnevezés érzelmileg labilis személyiség zavar. Fogom ezt még használni, amikor a zártosztályról mesélek, de addig még nagyon hosszú az út.

Szóval azt kell rólam tudni, hogy vagy nagyon pörgök, vagy nagyon depressziós vagyok. Alapjáraton, ha ismerik milyen egy nő amikor menstruál, azt felszorozzák olyan százzal na az vagyok én. Engem vagy nagyon szeretni, vagy nagyon utálni lehet.

Szóval éppen a kedvenc sorozatomat néztük a krízis osztályon. Emlékszem odabújtam M-hez. M-et egy korábbi bent létemkor ismertem meg. Full részegen leült a tévé elé leállt velem veszekedni, hogy nem a Mézga családot nézem. Nem tudtam ki és miért van ott, de nagyon vicces volt, ahogy érvelni próbált. Mondanom sem kell, hogy ebből semmire nem emlékezett, mikor legközelebb találkoztunk. Nagyon szeretni való egy srác. Olyan szereket is kipróbált szinte, amit még alig ismernek, de volt a lelke mélyén valami kedves és gyermeki, ami miatt úgy éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok. Vacsora után vártuk az esti gyógyszerosztást. Nem tudom, hogy a sorozatban volt e valami vagy csak úgy szóba került, hogy ki kivel csókolózott először, de én nem mertem hangosan kimondani így M-hez hajolva elmondtam neki, hogy én még nem csókolóztam fiúval. Azt hiszem nem láttam be ennek a mondatomnak a következményeit, mert M odafordult hozzám s megcsókolt. Fura érzés volt. Főleg este 8-kor egy pszichiátriai osztályon. Hát így kaptam életem első csókját. A krízis osztálynak van valami varázsa. Ott olyan dolgok történnek, ami a világból kimarad. A zártosztályos élményem is ilyen, amitől kaptam egy jó kis PTSD-t (poszttraumás szindróma). Talán észrevették, hogy néha használok ilyen kifejezéseket és teljesen lazán beszélek ezekről. Talán azt kérdezik miért? Miért meséli el ez a lány mindezt, hogyan meri leírni, hogy pszichiátrián volt többször is. Nos az én életemben soha nem volt olyan, hogy tabu téma. Soha nem volt rejtegetni valóm s mindent, amit tettem én tettem az életemben. Nem mondom, hogy nincsenek dolgok, amiket nem vagy máshogy tennék, de a múlton nem változtathatok. Sok embert veszítettem el így, mert minden egyes lecke, amit az életben megtanultam egy elvesztett embert jelentett. Mindig is igazságtalannak tartottam, hogy ha megtanultam egy leckét miért nincs bocsánat s miért kell elveszíteni azt az embert, aki által megtanultam azt.

Szóval első csók. Remélem még tudnak követni, mert én lassan kezdem elveszteni a fonalat. Ja tudom, a zárt osztály. De még mielőtt mesélnék erről el kell mondanom, hogy azért magázom Önöket, mert rajongok a régi korok stílusáért és szeretek magázódni. Talán soha nem fogok Önökkel találkozni soha, de talán maguk mellett fogok ülni a következő metrón, amire felszállnak. Maguk nem fogják tudni, hogy én ott vagyok és én sem fogom tudni, hogy Önök olvasták életem nagy művét, de ez már legyen az égiek játéka.

5. fejezet Zártosztály

Szóval nem tudom, hogy tudják e, de az orvosoknak joga van 72 órán keresztül a zártosztályon tartani. Én keserves módon tanultam meg, amikor falcolás után áttettek zárt osztályra. Közvetlenül életem első csókja utáni napon. Érdekes dolog, hogy az agy amikor nem tud fizikailag szabadulni egy helyzetből próbál agyilag. Most biztos nem értik miről beszélek. Amikor is akárhogyan hadakoztam két kétajtós szekrény ápoló ellen, mégis átvittek a zártra a doki azt mondta vagy megnyugszom vagy le is kötöznek. Megnyugodtam. A zártosztályban az a legszörnyűbb, hogy elvágnak a külvilágtól. Én egy szerda este kerültem át, s szerencsére egy péntek délelőtt ki, de egyszerűen az ember majd belebolondul a rácsokba. Szóval óva intek mindenkit attól, hogy balhézni kezdjen, mert a törvény szigorú és szívás a zárton lenni. Gondolkodtam rajta, hogy kitöröm az ablakot és kimászom a rácson, de elvették az irataimat és a telefonomat, és féltettem a kezem így inkább átaludtam a zártosztályt. Rendesen traumatizált és most már tudom mi az a bírói szemle, de nagy árat fizettem azért a hülye felfogásomért, hogy miattam történnek dolgok M-mel. A sztori nagyon egyszerű. Ha a dokimat kérdeznék, aki egyből anyámat hívta akkor felülbíráltam az orvost M kezelésével kapcsolatban. Ha engem kérdeznek miután kiderült, hogy M is bordis megkérdeztük kaphatna e pszichológust, mert rengeteg függőségét és múltbeli dolgát megmagyarázott ez a diagnózis, a válasz nem volt. Ekkor kicsi elszakadt a cérna. M kezelését megrövidítették, aki azért volt bent, hogy lehozzák az alkoholról. S amiért ő ezért kiborult én magamt hibáztattam, s bementem a szobánkba s a szobatársam körömreszelőjével falvoltam a karomat. Anyám mindebből azt hozta ki, hogy sosem fogja megbocsátani, hogy egy fiú miatt zárt osztályra kerültem.  Szóval, ha tudják kerüljék a zártosztályt. M azóta egy futárcégnél dolgozik és én nagyon büszke vagyok rá. Olyan utat járt be, melyet túlélni szinte lehetetlen, de küzdött. Ezt tanultam tőle. És azt, hogy a zártosztály az olyan helyek egyike, ahol nem az számít kinek van igaza, hanem hogy kinek nagyobb a hatalma s ki áll fentebb a hierarchiában. Ezt sosem tudtam megérteni, de folyamatosan beleszaladtam, például, amikor blogot írtam a munkahelyemről, de az egy másik történet. A krízis osztály néha az örökké csörgő telefonok osztálya. Én is M-et hívtam, amikor tudtam, hogy bent van s nem értem el az orvost, de nagyon rosszul voltam s be akartam menni.

Mára eljutottunk odáig, hogy az összes ott dolgozó pszichológus letiltott a közösségi médiában, mert amikor nem vették fel ott kerestem őket. A tiltásokról tudnék még mesélni és talán fogok is. Azt tudni illik, hogy a bordinak két jellemző tünete van az egyik a művészi véna a másik a ragacsság. Az elsőt remélem nem kell magyarázni, de ha nagyon pocsék ezt a könyv akkor talán igen, viszont a másik egy nagyon erős, a normik által abnormálisnak tűnő ragaszkodást jelent, amit mások zaklatásnak vesznek.

Annyi történet kering a pszichiátrián, de talán az a legfájdalmasabb, ha tudod kivel történt. Ismertem távolról egy fiút, aki hiába próbálta hívni a krízist nem fogadták. Néhány napra rá vonat elé vetette magát. Tudom, hogy mi csak betegek vagyunk, akikkel általában nem tudnak mit kezdeni a pszichológusok, mert a személyiségzavar túl nagy falat nekik, így kevesen foglalkoznak vele, de a mi életünk is számít.

Talán az egész történetnek egy keserédes pontja, hogy a falak, melyek között életem első csókját kaptam, mindmáig traumatikus élményeket rejtenek. Az első csók megvolt, de nem hozta meg a szerelmet, viszont életem nagy szerelme nem hozott csókot.

6. fejezet Első szerelem

Életem első szerelme Lajoska volt. Együtt jártunk óvodába, ahol is a ceruza volt a jelem. Ha hinnék az égi jelekbe annak venném, mert azóta is kezembe van az a ceruza és írok vele bármit, ami eszembe jut. Érdekes, hogy most az jutott eszembe, hogy szerelmeim keresztül meséljem ez az életemet. Lajoskárón nem tudok túl sokat mondani, mert nem emlékszem rá, arra viszont igen, hogy mennyire odáig voltam a fiúkért, akik általánosban jöttek mentek az iskolánkba.

Talán emlékeznek, hogy voltak régen emlékkönyvek s amikor kicsi voltam az emlékkönyvek mellé bejöttek olyan füzetek, amelyeknek minden oldalán más kérdések voltak megadva s azoknak adtuk oda kitölteni, akire emlékezni akartunk. Az első sort mi magunk töltöttük ki.

Ez csak egy rövid kitérő volt. Ezek olyan dolgok, amiről a mai generáció fiataljainak fogalma sem lesz. Azonban a tézis, hogy aki tetszik azt piszkálod talán még fent tartják az emberek. Szerintem a legnagyobb baromság, amit valaha valamit kitaláltak. Az általános iskola első 8 éve maga a pokol volt nekem. Minden nap gyomorgörccsel mentem be, mert szivattak szóban, tettben rendesen. Én hülye azt hittem azért csinálják mert nem merik elmondani, de szimpatikus vagyok nekik, pedig csak rohadtul gonoszak voltak. Így szerettem bele egy szép szőke hajú, kék szemű srácba, aki a legjobban nevetett mindig a szivatásaimon. Én hülye reménykedtem, de küzdenem kellett rendesen. Lelkileg megtörtek általánosban, középiskolában pedig fizikailag mentem tönkre. Egy nagyon szegény kis falu legutolsó utcájának utolsó előtti házában laktunk. Régi vályogház volt. Biciklivel 15 perc volt az állomás télen, nyáron, hóban sárban tekertem egy minimum 10kg-os tömör biciklit. Rengetegszer zokogva értem ki a vonathoz és szerencsém volt, ha nem csúsztak ki a kerekeim télen. Ha kicsúsztak akkor sem volt választás, mint felállni és tovább tekerni vagy lekéstem a vonatot. Azt hiszem ezt hívják leckének, nincs más választásod, mint megtanulni, hogy ha elesel nincs időd arra, hogy fájjon, hogy dühöngj, hogy kiborulj, hogy sírj. Talán akkor értettem meg ezt.

 

 

7. fejezet A Hamupipőke cipő

A középiskola egy új lapot adott. S új szerelmet hozott. Talán elég sablonos, de egy fiatal srác volt a tesitanárunk S. Általánosban úgy lettem mindig kitűnő, hogy tesiből megkaptam az ötöst, ha minden másból is az lettem. Nyolc évig kitűnő voltam és minden nyáron a megyei napilap Csupa ötös rovatában ott volt a fényképem. Emlékszem nagypapára, rengeteget ivott a nagybátyámmal együtt, de mindig, amikor hozzájuk mentünk s vittem a bizonyítványomat, mindig ezt mondta.

-Fasza gyerek vagy fiam!

Nagypapa már nem élte meg, hogy befejezzem az általános iskolát. Emlékszem a temetésére. Mivel nagyon szegények voltunk így egy elnyűtt harisnya jutott nekem, ami folyamatosan lecsúszott, a temetés alatt végig azt húzgáltam. Eltemettük azt az embert, aki önbizalmat adott nekem. Ekkor kezdtem egy olyan falat felhúzni magam köré, melyen nem hatol át sem jó sem rossz érzelem. Nagyanyus, ahogy a telefonomban van, a következőt vésette a sírkőre:

„Ha majd a szívem megszűnik dobogni, idejövök hozzád megnyugodni!”

A nagyszüleim házassága tipikus házasság volt. Külön szobában laktak. Akkor találkoztak, ha nagyon muszáj volt és akkor is veszekedtek valamin. Emlékszem nagyi megtiltotta, hogy papának borért menjünk. Mi gyerekek pedig szaladtunk a kukoricásban a kert végére amikor jött papa keresni valakit, aki elmegy neki piáért. Végül is a bátyám feláldozta magát.

Visszatérve az idézetre. Nagyi megszámolta hány betű az idézet és közölte mennyibe került neki egy betű aranyozása. Anya fedett sírt akart, de nagyi mindennek ellenére nem engedte, mondván, hogy amíg ő él addig mindig friss virág lesz nagyapa sírján. Sok év eltelt azóta s a friss virágoknak nyoma sincs.

Emlékszem mindig kértem anyát meséljen nekem milyen volt nagyapa régen. Anya mindig egy történetet mesélt el. Egy vasárnapi ebédet, amit nagyapa lekésett, mert kiment a meccsre s amikor megérkezett nagymama ráöntötte a levest. Hát ilyen volt a nagyszüleim házassága.

Ha azt mondjuk, hogy az én születésem története nem idilli, akkor az édesanyáméról még rosszabbat mondhatunk. Akkoriban Az 1900-as évek közepén nem túl sok fogamzásgátlási módszert ismertek. Nagymamám az a keménykötésű gazdasszony, aki nem szereti a gyerekeket, mégis megfelelő védekezés hiányában három is született neki. Szóval anyámnak se volt könnyű gyerekkora. Emlékszem mesélte, hogy elküldték mindig füvet szedni a nyulaknak s ő felrázta a kosarat, hogy többnek tűnjön, amit szedett. Érdekes az élet. Ezt a történetet mesélte, amikor én a tengerimalacaimnak szaladtam le jobb híján füvet szedni.

Most jut eszembe talán nem teljesen volt téves az a tézis, hogy azt piszkáljuk, aki tetszik. Emlékszem amikor a kisboltba mentem felkapkodhattam az aprót, amit a felnőttek elejtettek s egyik alkalommal amikor szódát vettem jött a szomszéd fiú, akitől a Békakirályfi című mesekönyvemet kaptam s belém kötött én meg jól lelocsoltam szódával. Aznap azt mondtam, most biztosan kevesebbet tettek a szódásüvegbe. Na és ott volt a boltos fiú magas, vékony barna szemű Márió. Akárhányszor mentem be a boltba csak őt figyeltem. Néhány éve találkoztam vele. S újra éreztem azt a furcsa bizsergést, mint amit kiskoromban.

Középiskolás koromban sokszor mentem nagyihoz pénzt kérni. Rettentően szegények voltunk. Mégis egyszer kaptam egy lakkcsizmát. Sosem felejtem el mennyire nyomott egy vékony zoknival is. Mégis fel akartam venni mert a középiskolában minden nap találkoztam valakivel, akiért odáig meg vissza voltam. Mint említettem S tesi tanár volt abban a suliban, ahová jártam. Gyógytornás voltam így heti két gyógytorna és heti három normál tesi óra (amit azóta sem értek miért kellett bejárnom) bőven elég volt, hogy ő legyen a favorit. Olyan tanár volt, akiről azt pletykálták, hogy volt végzősöket randira hív, de én nem olyan lány voltam, akit randira hívtak.

Mégis bevállaltam én hülye, fagyos téli reggeleken egy kiadós láblefagyást, hogy megmutathassam az aktuális fiúnak, milyen menő csizmám van. Azt hiszem ezért csinálják a nők mindazt magukkal. Ráncfelvarrás, botox, edzés, smink, fogyókúra. Van a fejünkben egy kép, hogy mi az, ami a pasiknak tetszik s mi is olyanok akarunk lenni.

Tegnap este a tévét néztem és azt a valakit, akihez valami hihetetlen módon vonzódom, s egy helyről származunk. Láttam mellette egy gyönyörű nőt és azon gondolkodtam hozzá képest mennyire undorító és csúnya vagyok. De azt hiszem ez nem csak bennünk nőkben fogalmazódik meg.

Van egy infós haverom Z. Sok év után tavaly találkoztam vele először. Beállt alpinistának. Kigyúrta magát és nagyon ügyes abban, amit csinál. Éppen a Margit-szigeten sétáltunk, mikor is a következőt mondta.

Tudod rájöttem, hogy a csajokat egyáltalán nem érdekli, hogy valaki ki van e gyúrva, ez is olyan, amin a pasik versengenek. - nyugtázta

Tökéletesen igaza volt.

8. fejezet A kerítő

Az első nagy szerelmemről nem meséltem, mert se nem Lajoska sem az a szőke szivatós srác nem volt az. Azt már kiskorunkban elmondták a felnőttek, hogy nem az első szerelmünkkel fogjuk leélni életünket. Persze vannak, akiknek szerencséjük van, de inkább azt látom, hogy amikor az emberek megítélése szerint elérkezett az a kor, amikor illendő családot alapítani, akkor akivel éppen együtt járnak gyorsan lezavarják az esküvői hisztit, aztán ha már túl sok a veszekedés jön egy baba, s sajnos a legtöbb esetben a válás.

Az én első szerelmem N.I alias P volt. Nem tudok róla semmit azon kívül, hogy van két gyönyörű kisfia, akik az ő elálló füleit örökölték. Viszont még mindig fájdalmas élmény, ahogyan őt elvesztettem jobban mondva meg sem szereztem. Mire elég idősnek éreztem magamhoz, hogy ne csak bénázzak a társaságában, hanem megkérdezzem őt kettőnkről, addigra a legjobb barátja felesége kerítőként szerzett neki valakit. Én bosszúból el kezdtem járni az akkori legjobb barátommal. Mire ők ketten szakítottak én már R-rel voltam, s mire mi szakítottunk addigra ők újrakezdték. Akkor tanultam meg, hogy a játszmák annyira feleslegesek és csak fájdalmat szülnek. Azóta nem rejtem el az érzelmeimet. Talán ezért van, hogy a világ összes férfiának szerelemet tudnék vallani, mert látnék bennük valakit, akik mellettem lehetnének, de lassan elfogyott az erő s már nem tudok én lenni az oszlop. Az egyenjogúság évszázadában beláttam, hogy a férfi a nő támasza s nem fordítva.

R-nek furcsa elképzelései voltak a jövőnkről. Azt szerette volna, hogy befejezve a középsulit költözzek fel a fővárosba s házasodjunk össze s amíg ő elvégzi az egyetemet én tudok dolgozni, hogy megéljünk. Talán nem is ez volt a legrosszabb, mert azóta rengetegszer kellett eltartanom magam, hanem az, hogy azért akart az ország lejobb és legkeményebb mérnöki sulijába menni, hogy utána olyan jól fizető állást kapjon, amivel bármit megengedhetünk magunknak. Akkoriban az én kedvenc kikapcsolódásom az volt, hogy vasárnaponként a kutyával és a macskáimmal kifeküdtem és bámultam a madarakat. Nem értettem hogyan tudja a pénz mozgatni az embereket. Haragudtam a pénzre, mert nekünk nem volt belőle szinte semmi s ezért minden nap megaláztak, de tudtam, hogy nem az a megoldás, nem attól leszek boldog, ha tele a pénztárcám, hanem attól, ha tele a szívem. Persze a gyomromnak is tele kell lenni, de nem akartam egy olyan ember felesége lenni, ahol mindenki illedelmesen szerepet játszik, s koccintással ünnepelnek. Emlékszem a bátyám egyszer vett egy üveg bort, de nem volt dugóhúzónk. Egy késsel próbálta kiszedni a parafadugót, de az befelé mozdult, így felmérgelte magát és neki adta a szomszéd bácsinak, aki nem vetette meg az alkoholt. Ez a szűk családunk és az alkohol története. Viszont az R javára írható, hogy volt két vadászgörénye, akik egyből levettek a lábamról. Az élet iróniája, hogy miután sikerült lebeszélnem R-t az ország legerősebb iskolájáról a második legerősebb javára s szakításunk után el is kezdte a tanulmányait. Aztán eltelt egy év és nagyban sétálok az egyetem folyosóján, amikor is R jön szembe velem. Annyira ironikus volt az egész, hogy fogalmam sem volt, hogy ugyanarra az egyetemre jelentkeztem, aminek az egyik karán ő is tanult.

Visszatérve a vadászgörényekhez. Szeretem az olyan férfiakat, akik szeretik az állatokat. Talán ezért is kötöttem ki még középiskolában egy állatmenhelyen. Emlékszem elég sok gyógytornát ellógtam, bár Sval szerettem lenni, de a kiskutyák aranyosabbak voltak. Talán azért van az, hogy most is egy kutyával és két malaccal élek nem pedig egy férjjel és egy gyerekkel. Szeretném, hogy Tappancs egyszer ismerje majd azt a férfit, akivel összekötöm az életemet, és lássa a gyermekemet, de tudom, hogy olyan kevés idejük van itt a földön. Ezért én lettem a bogaras kutyás csaj, aki úgy keres munkát, hogy a kutyája is járhasson dolgozni.

Visszatérve életem első nagy szerelmére. Akárhányszor megyek el P mellett felötlik bennem a mi lett volna ha. Akkor azt hittem ő lesz az utolsó, akinél ezt a kérdést fel kell tennem, mert nem akartam többé lekésni valakiről, akit szeretek, de nem ő volt az, aki mind a mai napig eszembe jut, ha arról van szó, hogy mi lett volna ha.

R egy újgazdag családból származó fiatalember, akivel akkor találkoztam, amikor először jöttem a nővéremhez látogatóba Budapestre. Családunk négyéves koromban leöltözött az ország második legszegényebb megyéjébe, akkor a legnagyobb nővérem az ország fővárosába maradt. Így is maradt a három testvér. Én és a bátyám a legjobb csapat voltunk. Amikor R-rel vége lett nagyon sírtam. Emlékszem a bicikli csomagtartóján ültem ő hirtelen megszólalt:

-Keresek én neked valakit, de 30 km-en belül. Távkapcsolat nem jó. Ott van J.

Én csak mosolyogni tudtam, mert míg nyíltan Sért voltam oda J-vel 4 évig beszélgettünk s bár felvetettem neki nem próbáltuk meg, mint egy pár. Az élet furcsasága, hogy mire én a fővárosba költöztem feleségül vette az egyik barátnőmet, akinek én mutattam be.

Azt még hozzá kell tennem, hogy volt egy elálló fülü, nagy barna szemű barátom, F.M. Egy középiskolába jártunk és mindenki azt hitte, hogy együtt járunk, pedig csak nagyon jó barátok voltunk. Nagy kérdés az, hogy létezik e barátság férfi és nő között. Sokszor próbáltam, és a válasz nem. Egy idő után valaki többet kezd érezni és sérül. Szerencsére Máté hozzá nőtt a füléhez és már nem tetszett.

Szóval a középiskolás évek mindenkinek az első kapcsolatról szól. Tudom, hogy pocsék érzés, amikor mindenkinek van valakije neked pedig még a láthatáron sincs senki. De azt is tudom, hogy csak azért, hogy legyen valaki, csak azért szerezni valakit a legnagyobb hiba a világon.

Szóval először a nővérem majd a bátyám azután én és édesanyám hagytuk el a mélyszegénységet jelentő otthonunkat. Imádtam vidéki lánynak lenni. S mivel szép nem voltam és van felénk egy mondás, hogy ha szép nem vagy hülye ne legyél így okos lettem, mosolygós és kedves. Egyébként nagyon kreatív a magyar nyelv, ha a szépségről van szó. Nekem még a szép, szép, de a ló se csúnya mondás tetszik.

Naplóbejegyzés 2016.04.10 19:30

Emlékszem kiskoromban ámulattal néztem az újságokban a lépésről lépésre való átalakítást. Ahogyan arra is emlékszem, hogy gombafrizurám volt és matrózblúzom az elsős fotózáson. Egyszer az iskolaudvar egyik padján ültem és jóízűen ettem egy almát mire benne maradt az egyik fogam. Na jó ez a fog dolog már túl személyes. Viccet félretéve ide s tova 15 év telt el. Egy padon ülök, rövid hajjal és még mindig a szabolcsi alma a legfinomabb számomra. Szerencsére a matrózblúzt kinőttem. 

Találtam egy parkot és egy tavat a Kosztolányi Dezső téren. Éppen várakozom. Eljöttem egy photostudio castingjára vagy minek mondják ezt. Azt írták az interneten bárkiből lehet modellt csinálni. Akkor bizonyítsák is be. 

" Az *******.com weboldalán keresztül regisztráltál stúdiónkhoz. A küldött képeid alapján lehetőséget láttunk a veled való közös fotózásra, ezért következő lépésként, szakmai stábunk élőben méri fel az adottságaid, stúdiónk fotózásai szempontjából. " (Az abszolút tuti rendszerüzenet válasz.) Azt hiszem a jó humort, a tudást és a feltűnően lökött személyiséget, amik az én adottságaim nem ezen a helyen és nem ezek az emberek tudják reálisan felmérni. No mindegy-gondoltam- egyszer ezt is ki kell próbálni. 

Huszonkét évesen bőven volt alkalmam gondolkodni a szépség fogalmáról. Egyszer megkérdeztem a páromat mennyire talál szépnek. Őszinte választ akartam és ezt ő is tudta. Nagy nehezen mondott egy átlagost. Azóta tudom, hogy szépségversenyen indulás helyett jobb, ha megírok egy verset. Ennek ellenére, két fiú is feleségül szeretett volna venni úgy, hogy smink nélkül, alkotói lázban égve, mesefigurás pólóban láttak a legtöbbet. Ez a tény segít, hogy túl lássak rosszabb napokon azon, amit a tükörben látok. 

 

Ugorjunk most egy nagyot, már a modellügynökség várójában ültem. "Derék, az melyik?" Szól oda a mellettem álló, meglehetősen csinos pofijú fiatal lány a barátnőjének. Ilyenkor nem tudja az ember, hogy sírjon vagy nevessen. Ugyanez a hölgy a szerződés azon pontjába, ahol le volt írva, hogyan kell hírlevelet visszamondani név es cím megadádával, a pontozott részbe a nevét és címét be akarta írni. Tudtam, hogy nem egy IQ- klubba jövök, de viccesebb volt a dolog, mint gondoltam. "Jól nézek ki! Ha máshogy alakulnak a dolgok a képekből azért kaphatok?" Bármilyen meglepő ez egy fiatal srác szavai, aki valószínűleg nem tudta, hogy mennyire kihallatszik, amit mond. " Ez ki? Zsani? Kérdi egy kamaszlányát elkísérő feltűnően "kérődző" apuka. Nem, ez hosszú Katinka- válaszolta a lánya. „Melltartóméret?"- kérdezte egy másik apuka. Nyolcvan-válaszolta a lány. Kereken? - kérdezett vissza csodálkozva. Ebben a pillanatban hangosan kitört belőlem a röhögés. Azt hiszem ennél jobban azt a hangulatot, ami a váróban volt, nem lehet jobban leírni. Én ültem a kanapén a kockás ingemben és a farmeromban, ami eredetileg férfi és vártam, hogy bemenjek.

Soha nem izgultam annyira, mint amikor kinyílt az ajtó es tudtam, hogy nekem kell bemenni. Hátamra kaptam a kis hátizsákomat, és nehéz lábakkal, hevesen dobogó szívvel, valamint hatalmas vigyorral az arcomon elindultam. Egykettőre feloldódtam. A stúdió vezetőnek nagyon jó humora van. Egészen nagyot kacagott amikor elmondtam, hogy fogalmam sincs mit akarok a továbbiakban ebben a szakmában, mert azt hittem amint belépek ki fognak zavarni. Sok emlék eszembe jutott a beszélgetés alatt. Például az egyetlen kép, ami rólam készült miután profi sminkes kifestett. Aztán az jutott eszembe, hogy már megírtam a cikk utolsó mondatát, és kétségbe ejtett, hogy új véget kell írnom a mesének. De ez már egy másik történet. 

S végül mi az a szépség, ami igazán számít? Azt hiszem ez a téma annyira szubjektív, hogy kár vele foglalkozni. S hogy mi lesz a modellkarieremmel? Egyelőre maradok csak mamuszmodell! De ha változás lesz szólok. 

Naplóbejegyzés vége
 

9. fejezet A kémiáról

Ha párkapcsolatról, szerelmekről van szó elengedhetetlen megemlíteni a külsőt. Érdekes dolog, hogy Hamupipőkének miért kellett átöltöznie, amikor a bálba ment. Ha annyira szép volt emberileg miért kellett a külcsín? Talán azért, mert igenis meghatározó szerepet tölt be a kémia két ember között. Emlékeznek még a tengerimalacaimra Aladárra és Dezsőre? Név szerint nem említettem meg őket, de azt igen, hogy jobb híján lementem füvet szedni nekik. Na hát tekintve, hogy íróként nem keresi magát halálra az ember, ha egyáltalán van munkája, így vannak időszakok, amikor széna helyett friss füvet kapnak. Ami mellesleg sokkal jobb nekik, finomabb állítólag. Szóval mielőtt Dezsőke hozzánk került volt egy Kicsi nevű albínó malackám. Az egész úgy kezdődött, hogy egy autókölcsönzőben dolgoztam, ahol minden nap kisminkelve üzleties stílusban kellett megjelenni. Egy napon Aladárnak megígértem, hogy hozok haza neki egy kistestvért, de kiment a fejemből, hogy melyik áruházba vannak kicsi tengerimalacok s mire végeztem egy találkozóval már csak egy üzlet volt nyitva, ahol elmondták, hogy van egy fiú malacuk, de ijesztő így is várjanak e. Gondoltam, hogy akkor ez a malac pont ugyanolyan, mint én vagyok. Senki nem vitte el. Befordulva a terráriumokhoz én is megijedtem. Hazafelé már egy zöldséges sem volt nyitva ezért a metróvégen vettem egy szendvicset, amiben volt két karika paprika. Mondanom sem kell nem ette a paprikát.

Hogy miért is meséltem ezt el Önöknek? Mert jól esik emlékezni s remélem megtanulják, hogy minden lény a földön megérdemli a szeretetet, akármilyen is a külseje. És egyszer egy érdekes dolog történt. A nővérem parfümös polca a malacok ketrece fölött volt s mindig, amikor befújta magát a malacok nyugtalanná váltak. Hamar rájöttem, hogy valami más helyet kell keresnem nekik. Aztán elkezdtem a kutatást. Végül megismerkedtem valamivel, amivel már biológia órán találkoztunk, a feromonokkal. Nagyon egyszerű jelenség minden ember bocsájt ki egyfajta feromont s ha két ember megtetszik egymásnak akkor abban nagy szerepet játszanak a feromonok. Lehet csúnya példa, de ez olyan, mint amikor elmész otthonról hagyni kell valamit a kutyádnak, hogy érezze az illatod és megnyugodjon, hogy visszajössz.

S itt sétál be a történetünkben L. Annyit kell tudni róla, hogy most Afrikában szerel klímákat. Azt mondják odáig üldöztem. Talán van benne igazság, de mégis rengeteget tanultam tőle magamról. Emlékeznek, amikor azt írtam, hogy kezdtem egy falat felhúzni nagypapa halála után, hogy ne jusson át semmilyen érzés? L pont ugyanilyen volt. Katonás és határozott, ez az elején tetszett, de aztán rájöttem, hogy mégis vágyok valamiféle kedvességre és gyengédségre.

A feromonos történetet neki meséltem el először s a reakciója hihetetlen volt. Megkért, hogy ezentúl ne használjak parfümöt, mert akkor az csalás s nem azért fog szeretni, aki vagyok, hanem csalok a feromonokkal.

 

Az emberek követnek el hibákat s ezért gyakran megváltozik az életük egy szempillantás alatta. Én kétszer követtem el hibát egyszer egy autóalkatrész raktárban dolgoztam, amit iszonyatosan elveztem. Ott találkoztam Zs-vel, aki egy furcsa kapcsolatban élt. Rengeteget beszélünk az olyan kapcsolatokról, amikor egy férfi bántalmazza a párját. Zs kapcsolatában pont fordítva volt. Zs rettegett a párjától, aki nem tudhatta meg, hogy a raktárban, ahol Zs dolgozik lányok is dolgoznak. Amikor én külföldre költöztem teljesen megszakadt a kapcsolatunk, de Zs volt az első, aki mellett azt éreztem, hogy le tudnék vele élni egy életet. Mire hazatértem Szerbiából már kétgyerekes családapa volt. Szembesülni azzal, hogy két gyermek köti őt ahhoz a nőhöz, aki folyamatosan ellenőrizte, s terrorizálta nagyon fájdalmasan érintett. Néha még eszembe jut, hogy a lépcső tetején állok, ő pedig odajön és megölel, mert tudja, hogy szüksége van mindenkinek minimum 21 másodperc ölelésre.

Nemrég, amikor annyi balszerencse között azt hittem megtaláltam életem munkáját egy szociális foglalkoztatóban sikerült egy hihetetlenül jó kapcsolatba kerülni a főnököm főnökével, ami nem is lett volna baj, ha a főnököm nem utálta volna annyira a főnökét, én meg ne szerettem volna annyira. Amikor végül is beláttuk, hogy két teljesen más világ vagyunk arra kért írjam le neki kézzel a következő sorokat.

„Amikor Tied az egész világ akkor vagy a legszegényebb. Amikor csak te és én vagyunk akkor csupán egy elhanyagolható része vagyunk az univerzumnak. Amikor csak Mi vagyunk akkor vagyok a legboldogabb minden felvett és tanult szokás és lelki festék nélkül, csak az, aki vagyok anélkül, hogy a társadalom, a vallás, politika, etnikai hovatartozás szemüvegén keresztül látnám a világot. Talán teljesen más világban élnénk, ha minden ember megtalálná a párját és az egész univerzumot erős párosok alkotnák. Mindenki úgy érezné magát a legboldogabbnak, legönfeledtebbnek és a legszeretettebbnek. De nem ilyen világot élünk. S amikor te felveszel egy szemüveget már nem engem látsz, hanem valakit, aki valamilyen vallású, etnikumú, politikai hovatartozású.

Amikor veled vagyok élvezek élni. Szeretem, hogy okos vagy, komoly és vicces. Lehet, hogy nem vagy annyira spontán, de látom, hogy próbálkozol, s talán ez a legfontosabb. Szeretem, hogy nem félsz elrántania kormányt, hogy egy tó partján kössünk ki egy büdös város szélénél. Szeretem, hogy melletted lehet önfeledten nevetni és bénázni, amennyire csak jól esik. Te vagy az az ember, akitől a legtöbb szeretetet kaptam az elmúlt időben s ezért nem lehetek eléggé hálás. Melletted szeretem önmagamat.”

Azt hiszem minden férfiról vagy férfinak írtam valakit, ami tükrözte azt, amit akkor éreztem, amikor velük voltam. Ezeket visszaolvasva nem is voltak annyira rosszak a kapcsolataim, de azért annyira jók sem, hiszen vége lett mindnek. S talán nagyon fáj, amikor egy kapcsolatom véget ér, de ott van benne a valami más, valami új ígérete.

Van az életemnek egy fontos állomása még, melyről nem beszéltem. Talán találkoztál már velem, amikor kézbesítő voltam. A postán ismertem meg D-t, aki a tanítóm volt, Sz-et, aki egy teljesen ellentétes világot mutatott meg nekem, és Z-t, akinek az elvesztése után kerültem a krízis osztályra. Mindeközben újra akartam kezdeni egy másik országban majd fel akartam adni az életet.

Íróként nagyon nehéz munkát találni, így mindig kell egy munka, amiből megélek és amit szeretek csinálni. Tizenhat voltam amikor elkezdtem, hol pénzért, hol pedig önkéntesként dolgozni. Call centeres, diákújságíró, állatgondozó, rádiós műsorvezető, kasszás, takarító, korrepetitor, statiszta, divatipari asszisztens, autókölcsönzős, bolti eladó, webshop kezelő, bélyegaukció szervező, baseballcsapat-építő, író, színházi rendezés, raktáros, arcfestő, lufihajtogató, költöztetés, lakásfelújítás, építkezés, szociális foglalkoztatóban vezető, parkoló ellenőr-ellenőrzés, kézbesítés.

Gondolhatják, hogy az állásinterjúkon mindig mi az első kérdés? Az utolsó pedig, hogy monotonitás tűrő vagyok e. Azt hiszem tudnak rólam annyit, hogy már Önök is tudjanak válaszolni ezekre a kérdésekre. Mégis amikor kézbesítőként kezdtem el dolgozni, ahol eddig a legtöbb időt kb. 1 évet töltöttem, akkor még nem tudtam, mennyire feje tetejére tudja állítani az ember életét valaki, aki a legcsendesebb egy hatalmas postásoktól zsibongó teremben.

Annyit el kell mondanom, hogy amikor kislány voltam volt egy levelező barátom. Talán már nagyon keveseknek van, de mi papírral és tollal írtunk egymásnak. P.Z-nek sajnos nagyon rossz volt a szeme, s egy idő után már csak lediktálni tudta a leveleket. Aztán egy napon jött a postás és hozott egy levelet megörültem, amikor megláttam P.Z nevét, de amint kibontottam a levelet rájöttem, hogy a saját levelemet olvasom. Megnéztem akkor még 10 éves fejjel s láttam egy X félét az elköltözött mellett. Évekig nem hallottam róla aztán amikor a nővérem második udvarlójával és két barátjával kirándulni mentünk kiderült, hogy P.Z-t évekkel ezelőtt egy olaszországi út során elütötték a zebrán. Teljesen összetörtem lelkileg. Emlékeztem azonban a címre Rózsa utca 25. Amikor először besétáltam a postára még nem tudtam merre is kell kézbesíteni, de aztán egy ismerős cím bukkant fel előttem. Rózsa utca. Aznap megtudtam, hogy P.Z ugyanazon a postán dolgozott, ahova én felvételt nyertem. Volt valami sorsszerű benne.

 

10. fejezet Bunkócska, te drága

Olyan volt, mint apa. Helyes, meleg hangú és vicces. Ő volt D. Ő tanított meg a kézbesítés minden csínjára. Tudják van az a mondás, hogy a postás mindig kétszer csenget. És azt tudják, hogy a hivatalos szabályzatunk szerint kétszer kell megvárnunk míg lejár a kaputelefon csengése? D hajtogatott nekem értesítőből papírhajót melyet hónapokig őriztem. Megmutatta, hogyan kell a húzóskocsi kerekén fent maradni, mint valami kismajom a cirkuszban. Első látásra bele szerettem. Akkor nem tudtam róla, hogy alkoholista. De őt is meg akartam menteni. Rengeteget bántott és sírtam miatta, de ekkor tanultam meg mit is jelent az igazi barátság. Képzeljenek el egy nagydarab, mackó alkatú mosolygós családapát. F.J.Z- a legjobb barátom lett, bár nem indult a kapcsolatunk zökkenőmentesen. Pár napja voltam ott és mindent pontosan megtanultam, például azt, hogy van súlyhatár, ami felett nem mi, hanem a csomagosok kézbesítenek. Egyszer F.J.Z odahívott és a kezembe adott egy csomagot, majd megkérdezte, hogy ez belefér e még a súlyhatárba. Emelgettem a csomagot, miközben a sorban a srácok majd meghaltak a nevetéstől. Nem értettem miért nevettek. Azt egy mellékes információ volt, hogy egy vibrátort tartok a kezemben. Legalábbis nekem.

Mekkora egy tahó vagy! - mondtam F.J.Z

Hónapokig a tahó volt a beceneve, de akkor lett a legjobb barátok. Az emberek nem sokat látnak egy postásból például azt sem, hogy a posta legeldugottabb részében sünök laktak. Amikor kissünik születtek D-nek egyből meg akartam mutatni. Nagyon hinni akartam abban, hogy jelentek neki annyit, hogy ahogyan F.J.Z-vel ugyanúgy együtt tudunk örülni, de D-t már megtörte az élet. Amikor arról meséltem, hogy apum, nagyapám, nagybátyám is alkoholista ő azt mondta, hogy ő is lejár egy bárba néhány órára beszélgetni. Aztán ahogy jobban megismertem rájöttem, hogy a Keletivel szembe a legócskább sörözőbe issza le magát minden nap. S én újra próbáltam őt megmenteni, de már nem ment.

Annyi fiúval találkoztam s a szívem szakadt meg, hogy fiatal életeket tesz tönkre a pia és a drog. Amióta menhelyen dolgoztam s amióta egyetlen támaszom Tappancs mindenkinek mondom, hogy a menhelyek tele vannak. Sajnos ez a baj a szakításokban. Amikor egy pár már közösen vállal egy kutyát az jelent valamit, de amikor a kapcsolat véget ér valakinek fájni fog nem csak egy társ, hanem egy kutya hiánya is. A legtöbb esetben ez a férfi. S így lassan megtelnek a kocsmák összetört szívekkel.

Van valami, amit talán már kitalálták rólam, de amit nagyon kevesen tudnak rólam. Azt hiszem az emberek nem szoktak ilyeneket egymással megbeszélni, vagy ha igen én nem vagyok ott. F.J.Z tudta rólam, hogy soha és senkivel nem feküdtem le. Azt hiszem divat lett a fiataloknál azzal dicsekedni, hogy ki vesztette el hamarabb a szüzességét, de nem is olyan régen volt egy kor, amikor a szex egy erős kapocs volt, mely egy férjet és egy feleséget tartott össze. Lehet, hogy menthetetlenül romantikus vagyok, de én még hiszek ebben. Amikor erről beszéltem soha nem nézett le és alázott meg, s mindig jókat nevetett, amikor kaptam a magas labdákat, mert hát milyenek a férfiak egy nő jelenlétében?! Szóval így voltunk jó barétok. Kicsit olyanok voltunk, mint Timon és Pumba. Emlékszem egyszer egy kisebb méretű bevásárló kocsi állt a kézbesítőterem ajtajában, mire mondta nekem, hogy üljek bele. Mondtam nem ülök, mert bele fogok ragadni, de addig győzködött míg végül beleültem. Akkor fogta és integetve ott hagyott. Én pedig ott ültem egy bevásárlókosárba és utána kiabáltam. Végtelenül szerettem, de semmi nem tarthat örökké. Mire Önök ezt olvassák lassan két éve, hogy várom, hogy besétáljon a posta ajtaján.
Volt egy idős kollégánk Papi, így voltunk mi egy ütős hármas. Egy napon nem jött be dolgozni. Aztán hírt kaptunk róla. Újra kellett éleszteni. Z tartotta a lelket bennem. Aztán egy napon bement hozzá a korházba. Mi megbeszéltük, hogy ha megyek a bátyámékhoz hozok neki olyan bort, amit szeret s amit megihat karácsonykor. Aztán a bor és egy legjobb barátos mágnes bekerült a szekrényembe és vártam. Z nem jött dolgozni. Egy hét telt el, beszéltem vele és jól volt. Majd egy hétfőn én nem bírtam már dolgozni így hazaküldtek. Itthon feküdve, egyik reggel csörgött a telefon. November 5.-e volt, csütörtök reggel. Z meghalt. Van egy régi postáshagyomány, minden kollégára, aki eltávozik az élők sorából egy perc néha csenddel emlékezünk. Azon a reggelen Z-ért szólt a csend. Papi korházban rehabilitáció előtt, Z halott és pedig vírusos voltam s 3 nap volt hátra a születésnapomig. Azon a napon megváltozott minden. Feladtam. Nem számított ki van ott, ki nincs már nem bírtam a fájdalmat. Tappancs szemébe nézve kimentem egy rostos barackléért és elővettem egy doboz nyugtatót. Zokogtam miközben a maréknyi adagokat vettem be. S közben Tappancs szemét néztem. Úgy a doboz felénél járva arra gondolok mi van vajon odaát. Bár hitem szerint nincsen semmi, valamiféle furcsa félelem fogott el, de már be akartam fejezni. Majd fogtam az üres üveget s átsétáltam a nővérem szobájába. Sírtam. Lekuporodtam az ágyra, becsuktam a szemem és elaludtam.

Zoli mindig azt mondta bárkit is választok majd elsőnek ahhoz nagyon fogok ragaszkodni. Tudta, hogy szeretem D-t, de látta, hogy van az életemben valaki, aki hatalmába kerített. I.SZ ugyanott dolgozott, ahol mi. Ő pénztáros volt. Egy apró érintéssel kezdődött minden. Végül is az ég egy adta világon egy összenézéssel és egy apró érintéssel kezdődik. Annyira más világ volt ő. Horrorfilmeken nőtt fel, utálta az állatokat és az embereket is, mégis vonzódtam hozzá. Rengeteget beszélgettünk s neki tetszett, hogy én még nem voltam fiúval. A kihívást látta bennem. Ott és akkor az egész világgal szembe mentem volna érte, de aznap, mielőtt elkezdtem bevenni a gyógyszereket írtam neki, hogy mit fogok csinálni. Lazán csak annyit reagált, hogy inkább menjek át és csináljunk olyat, amit mindketten élvezünk.

Amikor magamhoz tértem a lábam oda volt kötözve egy ágyhoz. A telefonom mellettem volt. Mind a mai napig nem tudom miért neki, de ő volt az első, akinek félig tiszta állapotomba üzentem. Másnap egy pszichiáter látogatott meg. Akkor kezdtem bekerülni egy rendszerbe. Huszonhat évig elvoltam terápia nélkül, de most azt éreztem ideje a terápiának. Hónapokat töltöttem korházi kezeléseken, de rosszabb állapotban kerültem ki, mint mikor bementem és Tappancs kegyetlenül hiányzott. Mikor kikerültem s visszamentem a postára ott várt az üveg bor és a hűtőmágnes. Harcoltam az orvosi alkalmasságért, hogy visszamehessek dolgozni, de az első napomon összeomlottam. Így hagytam hátra D-t, I.SZ-t és mindent, ami hozzájuk kötött.

Volt egy szám, amit Z mindig dúdolt. Bunkócska de Drága. Azóta rajta van a lejátszási listámon. Nem olyan, mint a többi szám, de nem bánom, mert fontos dolgokat tanultam tőle, önzetlen szeretetet például, realitást és végtelen humort.

Naplóbejegyzés 2021.02.01.18:52

Életre ideiglenes alkalmatlan. Hogy eddig alkalmas voltam e s hogy lesz e nap amikor alkalmas leszek, azt csak odafönt tudják, én csak annyit tudok, hogy fáj élni. Jobban fáj élni, minta itt hagynám a földi világot. Nem tudom miért kerülgetem a meghalni szót, mikor olyan régen vágyom meghalni. A halál nyugalom. (…) S akkor jön valaki s elmondom, hogy fáj, hogy mit érzek és azt mondja alkalmatlan vagyok. Mutasson valakit, aki nem félholt a lelki sebei miatt s nem áll a bolondulás szélén. Majd hozzá teszi, hogy csak ideiglenesen, megforgatva a kést. Mert ott van ebben a szóban a remény, de az iszonyat fájdalom is ott van, mert ott állsz egyedül egy határidővel, hogy felépítsd az a világot, ami már évtizedek óta csak teherként nehezedik a válladra. Aztán vagy sikerül vagy nem. Mennyi szenvedést bír el vajon egy ember? s milyen embertelennek kell lenni egyedül hagyni és azt mondani, hogy engedünk majd tovább élni a társadalomban csak lássuk, hogy már nem vágysz a halálra. Aztán már csak állsz és próbálod felidézni mikor voltál utoljára boldog. Keresel az emlékek között, utazol vissza az időben évről évre s már ott jársz, hogy éppen megszülettél és felsírsz. Akkor is csak sírtál. Ha szerencséd van maradtak még könnyeid, ha nem akkor csak a fojtogató érzés, ami magzatpózba húzza az izmaidat és csak fekszel miközben hallod, hogy kattog az óra és rájössz, hogy fájdalomra születtél erre a világra.

Naplóbejegyzés vége

Azt hiszem valahol van egy határ férfi és nő között. Az, hogy melyik férfival hol az férfia válogatja. Talán nevezhetjük ezeket etikai határoknak is, ami néha a munkakörből adódik. Ilyen például a tanár-diák viszony. Talán emlékeznek még Sra, aki a tesitanárom volt középiskolában. Sok közös ismerősünk volt. Abból a faluból, ahonnan ő származott rengeteg rokona volt annak a cuki elálló fülű srácnak, akivel felnőttem és akivel azt hitték egész középiskola alatt, hogy együtt járunk. F.M kosárlabdázott csak úgy, mint a bátyja. Mindenki csak Faterként ismerte mindkettőjüket. Emlékszem sokat ültünk a zsibongó padján s amikor már végzősök lettünk a fiatal kislányok rajongtak F.M-ért. Egyszer az egyikük odajött, hogy csinálnék-e közös képet róla és F.M-ről. Nagyon vicces volt a szituáció. Nem értettem miért rajonganak érte annyira, mert nekem a barátzónámban volt, azt hiszem erről még majd mesélek.

Egyszer F.M-nek megváltozott a telefonszáma. Éppen a vonaton ültünk és pötyögtem be a telefonomba, mikor is mondta, hogy nyugodtan beírhatom, hogy Fater. Olyan szúrós tekintettel, amilyennel csak tudtam ránéztem és mondtam, hogy én sosem fogok így hívni, ahhoz túl rég óta ismerem. Azt hiszem ő a legrégebbi barátom. Egyszer éppen a vonaton utaztunk, amikor is az egyik állomásnál felszállt egy fiú a vonatra. A mai napig nem tudom, hogy ki volt csak annyit, hogy iszonyatosan jó illata volt és én húsz percen keresztül csak erről beszéltem a bátyámnak és F.M-nek, akik annyit mondta rá, hogy menjek és üljek át hozzá és mondjam meg neki. Azt hiszem akkor találkoztam legelőször a feromonokkal, csak még nem ismertem őket.

De miért nem szólnak, hogy nagyon elkanyarodtam a témától? Igyekszem minden résznek egy címet találni és most a túl közel jutott eszembe. Tanár diák viszonynál nagyon necces, ahogyan pszichológus és páciens között is. Emlékeznek még, mondtam, hogy nem minden pszichológus tud személyiségzavaros pácienssel dolgozni. Kering egy történet egy pszichológusról, akihez egyszer elment egy lány s csak az ülés felénél közölte, hogy mi is a diagnózisa. Ő is bordis volt. Amint kimondta a pszichológus felállította és hazaküldte, még pénzt se kért el, csak menjen el. Mint utóbb kiderült volt egy bordis páciense, akivel sikerült túl közel kerülniük egymáshoz és a lány összetörte a szívét. Nekem is van egy ilyen történetem, ami valahol a túl közelségről szól és arról, hogy ha nem találja meg valaki az igazit, de van valaki, aki kitartóan ostromolja a szerelmével, akkor az illető beadja a derekát.

Technikumba jártam, amikor is elkezdtem levelezni az iskolapszichológussal. Nekem akkor már megvolt a diagnózisom az iskolapszichológus meg vonzó férfi volt. Persze nem akartam, hogy tudja ki vagyok így R2Re2 néven kezdtem el levelezni vele. Tudom nem értik miért ezen a néven. Hát angolból nem nagyon voltam jó és nem tudtam, hogy a kicsi robotot a Csillagok háborújából R2D2-nek hívját, így a magyaros kiejtés alapján én átkereszteltem R2Re2-nek. B a pszichológus sohasem szólt érte. Szóval egyszer eljött az ideje, hogy találkozzunk. Emlékszem egy diákkonferencián tartottam előadást a hazugságról. Meghívtam oda. Az előadás után és kimenekültem a teremből, de ő utánam jött. Akkor találkoztunk először annyi hónap levelezés után. Aztán elkezdtem felkeresni őt az irodában. Mondanom sem kell egy személyiségzavar nem egy iskolapszichológus asztala, de mi jól éreztük magunkat. Egyszer a suliújságnak írtam a diáknapi programokról s direkt magamnak kértem a baseball bemutatót, mert tudtam, hogy ő baseballedző és így mellette lehetek. Akkor mentette meg először az életemet, amikor is elkapott egy az arcom felé száguldozó baseballabdát. Azután rengeteg időt töltöttünk együtt. Édesanyám meg is fenyegette szegényt, hogy kirugatja, mert nem a munkáját végzi, hanem ide oda hívogat engem. Valamilyen szinten igaza volt, de egy bordis nem a józan ész szerint gondolkodik, hanem azt nézi, hogy jól érzi e magát valakivel vagy sem. B körül mindig ott legyeskedett egy anyuka, aki nagyon kedvesen bánt velem. Fogorvos volt és a férje elhagyta ő pedig ott maradt két gyerekkel, s a kisfiát baseballozni hordta. Aztán egy idő után már mindig B mellett volt. Hozott enni és innivalót a meccsekre, minden szabad idejét a csapattal töltötte. B persze nem vette észre, hogy mit szeretne az anyuka. Ő jól érezte magát, mert valaki körbe rajongta, s akárhányszor ültem le vele erről beszélni elmondta, hogy ő nem akar semmit E-től. E pedig, ahogyan a nagyobbik lányával beszélgetve kiderült tönkrement abban, hogy hiába próbálkozik B semmiért nem dicséri meg, vagy mutat különösebben nagyobb érdeklődést iránta. Pedig a kedvéért még le is fogyott. B semmit nem akart E től. Ez volt az alapfelállás, aztán eltűntem B életéből és mire visszatértem már egy pár voltak. B sosem találta meg a hozzá valót, de E mindig ott volt így az idő egy stabil és biztos kapcsolatot épített ki nagy szerelem nélkül.

Naplóbejegyzés 2016.03.25 20:47

Tegnap minden dolgomat (leszámítva a ruháimat, Sanyit a táblagépemet és a munkámhoz szükséges papírokat) megfogtam, összecsomagoltam egy hatalmas táskába és elvittem az adománygyűjtőbe. Az egész múltamat odaadtam. Nem kímélve semmit csak pakoltam be sorban a dolgokat. Téptem sorba össze a fényképeket és dobáltam ki a szemetet. Mindezek után felhívtam a pszichológus barátomat, hogy ezt elmeséljem neki.

Talán egyik legnagyobb hibám, hogy jobban ragaszkodom tárgyakhoz, mint emberekhez. A tárgyak nem bántanak és nem tűnnek el hirtelen mellőled és nem utolsósorban nem tudod megbántani őket.

Húsz éve tárgyak sokaságából építettem fel magamat. Mind a mai napig elnézést mind a tegnapi napig megvolt az óvodáskori táskám, a gyerekkori macim, a ballagási ajándékaim és még sok más apró tárgy, amihez emlékek és érzések fűztek.

Tegnap három riportot kellett volna csinálnom. Egyik sem jött össze, ezért elmentem vásárolni. Vettem új telefont, táskát és új „biztosítékkivágó” fülbevalókat is. Tegnap meglepően vidám napom volt. Reggel twisteltem és táncoltam mindenféle zenére, és egész nap idiótán mosolyogtam. Szóval fura nap volt a tegnapi, amit pingvines pólóban nyomtam le. Szóval vásárlásból hazaérve az új dolgok szerezte öröm tettekre ösztönzött. Először csak a fülbevalóimat akartam odaadni, de ahogy körülnéztem szépen lassan a játékok, dvd-k, könyvek, plüssfigurák, tanszerek, régi fényképezőgépek, festmények, ajándéktárgyak kerültek bele egy dobozba. Talán a legfurcsább az volt, hogy egy percig sem kételkedtem abban, hogy jól cselekszem e. Íróként sokat merítettem a szerelmekből, csalódásokból, barátságokból, nézeteltérésekből. Húsz év alatt bőven volt ihletforrás. Itt volt az ideje egy pontot tenni oda ahová már sok-sok zárójelet és idézőjelet tettem.

Már hat éve hordtam egy órát, melyet egy kedves erdélyi barátomtól kaptam. Hat éve minden nap a kezemen volt. Amikor lezártam a dobozt ránézve az órára, mint író egy dolog ugrott be: Itt az ideje elengedni a múltamat!

Naplóbejegyzés vége
 

Egy hasonló helyzet alakult ki, amikor a divatiparban dolgoztam. Az egész azzal kezdődött, hogy elkezdtem portékat írni híres emberekről. Akkor tanultam meg, hogy a csillogás, ami a celebvilágot jellemzi puszta képmutatás. Annyi ember akar híres lenni, de nem tudják mekkora árat fizethet valaki a hírnévért. Hazugságok, megcsalások, árulások. Ez volt a színfalak és az álarcok mögött. Valahogy mégis vonzza az embert. Akkoriban nem igazán jártam be egyetemre, mert ugyan nem mondtam, de mérnöknek tanultam egy ideig. Így kerültem bele a divat világába.

 

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja Számlaszám: 11773449-01635746
OTP Bank, Székely Sára
szekelysara94@gmail.com