HAJRÁ! PORTRÉ FRENKÓ ZSOLTRÓL
„2003. augusztus végén voltam először Indiában, ahol – pár nappal érkezésem után – vonattal utaztam a Gangesz partjára a fővárosból. Éjszaka, csoszogó hang hallatszott a kocsiban. Egy koldust láttam közeledni a folyosó padlóján, akinek egyetlen épp végtagja a jobb keze volt, amelyen húzta magát előre. Könyékig volt meg a bal keze, melyen támaszkodott. A lábai csonkolva voltak, bőr volt odadrótozva. Végighaladva a kocsin, néha föltámaszkodott és kért. Őszinte mosollyal tudta megköszönni a négy-öt rúpiát, amit tőlem kapott. Soha nem láttam olyan szempárt. Ezután már nem kéregetett tovább a vonaton, mert a vacsorájára gyűjtött és ebből meg tudta venni. Egy ilyen ember mosolya átírhat négy évtized alatt berögzült dolgokat. Akkor átértékeltem mindent.”
Pitypang Ő! „Virág is meg nem is, kedves is meg nem is. Furcsa dolog a pitypang. Olyan, mint egy megőszült virág. Reménykedem, hogy az én bűneimet is el lehet fújni, akárcsak a pitypang bibéit.”
Semmittevésben abszolút világbajnok lenne. Egy üres papírra mókuslekvárt rajzolna. Ha valamit megszüntethetne vagy kitilthatna a világból, a műanyag lenne az. Jelmezbálban színésznek öltözne, a zsákot tartja a legidétlenebb magyar szónak. Mesefigurák közül legjobban Hakapeszi Makira hasonlít. Ha állat lenne, akkor krokodil, ha tárgy, akkor pedig gyufa, mert az hasznos. Az egyfolytában végzett munkaórák számával kerülne be a Guinness-rekordok könyvébe. Minden embernek ételt adna a világon. A fedőneve titkos ügynökként a RIPP lenne, ugyanis így hívták az első kutyáját. „Hajrá!” – üzeni a jövő generációinak.
„Legnagyobb félelmem, hogy a szerencsejátékok főnyereménye nem ámítás, és egy napon véletlenül enyém lesz. Ha tudom, hogy a kilátásba helyezett összeg kétmilliárd fölött van, akkor nem játszom. Senkit nem láttam, akit a hirtelen jött (sok) pénz vagy hatalom ne rontott volna el. Ha csak egy ilyen embert mutatnának, akkor talán elgondolkodnék rajta.”
Arra a legbüszkébb, hogy talán tudott adni valamit az embereknek. A színházban a nézőknek, ha tanított a tanítványainak. Empatikus és szeret adni. Sokszor lusta és meggondolatlan egy kicsit. Rettenetes tériszonya van, amit mindig megpróbál legyőzni. „Ilyen alapon az is nagyon bátor, ha felmegyek egy festőlétrára.” Ennek ellenére mégis felment az Eiffel-toronyba. Amit igazán értékel magában az, hogy nagyon tud szeretni. Hiszi, hogy az emberiségnek békére és fegyvertelenségre lenne a legnagyobb szüksége.
„A boldogság számomra az az állapot, amire mindenki vágyik és közben senki sem tudja megfogalmazni, hogy mi az. Siker pedig az, amire én azt mondom, hogy rendben van, amivel elégedett vagyok. Soha nem voltak kedvenceim. Mindent szeretek, ami a maga műfajában jó.”
Rettenetesen rossz gyerek volt. A család elmondása szerint pusztítóan rossz. „Nem nagyon emlékszem, hogy rossz lettem volna. Bár azt mondják, hogy amíg anyám leugrott a boltba, ki kellett kötözni a radiátorhoz, különben lebontottam a szobát...” „Egyszer, öreg koromban, amikor még tudok, szívesen eljátszanám a Lear királyt.”
Zápor Ő! „Az sokféle tud lenni. Hirtelen és váratlan, amennyire rosszul érint, olyan hamar el is vonul. Közben frissítő is lehet, üdítő és átmossa az ember napját. Nem szoktam sokáig maradni egy helyen vagy egy-helyben. Az utazás nálam már nem hobbi, hanem betegség: függő vagyok.”
A portré lezárásához keresve sem találhattam volna jobb befejezést, mint ahogy Frenkó Zsolt lezárna egy mesét. „Szerintem nem az utolsó mondat a lényeg, hanem a téma és mondanivaló. A mese meséje a lényeg!” Zsolt(i).