Hatan pizsamában, avagy magunkon nevetni a legjobb!

Nincs ironikusabb dolog a világon, mint amikor olyan valamin röhögünk a színházban, amit velünk miközben nem vagyunk otthon megtörténik. Ez jutott először eszemben amikor elolvastam a szigorúan középre zárt ajánlást.
Soha nem volt még ennyire feltűnő az, hogy egyedül járok színházba, mint ma, amikor sorra érkeztek a párok. Valamikor csak egy pár jött, de hogy kínosabban érezzem magam valamikor kettő sőt három pár is belépett az ajtón. No de sebaj úgyis minden darabot egyedül nézek és a magánéletben is páratlan vagyok.
Rápillantva ismét a programajánlóra vagy szórólapra igazából tanácstalan vagyok, hogy mi a hivatalos neve, de gondolom mindenki tudja miről van szó. Szóval rápillantva eléggé megijjedtem amikor láttam, hogy a darabban van Bernard és Bertrand és ez még semmi de van kettő darab Brigitte is. Azt hiszem a magánéletbeli „páratlanságomnál” csak a névmemória zavarom a nagyobb. A legsúlyosabb eset amikor a Lacikat folyamatosan keverem a Zolikkal és fordítva. Ez odáig fajult, hogy amikor üzenetben beszélgetek valakivel és látom kiírva a nevét akkor is rossz nevet írok. No de mi ez ahhoz képest, hogy Dózsa Zoltán neve nem volt feltüntetve a műsorajánláson, és a kitett névsortáblán az ő neve nem középre hanem balra volt zárva. Azt hiszem kezdek kicsit bogaras lenni. Remélem érezhető volt a humor az utolsó pár mondatomban.
Be kell vallanom talán a legnagyobb dolog ami szemet szúrt nekem a darabban, hogy a fenékből alsónemű kihúzogatást a vígjátékban egy női karakter tulajdonsága lett, holott a való életben ezt a szokást a férfiak sokkal nagyobb arányban veszik fel, mint a nők. Persze ezeken mindig jókat derülök.
Nem érdekelt az, hogy hol játszódik a darab. Nem érdekeltek sem a nevek és az életkorbeli eltérések sem. Még az sem érdekelt, hogy volt olyan mondat ahol az alany a „spiné” volt (szleng kifejezés) kifejezés volt az állítmány pedig a „hálni” volt, mely szó egyértelműen régies. A kettő tökéletesen ütötte egymást de nem különösebben zavart. Miért? A darab bár elsősorban szórakoztatásra rendeltetett mégis tudott tanítani valamit. Egy mondat megragadta a figyelmemet és egyből fiatal lányok százait láttatta velem: „ Ruha mely úgy öltöztet mintha vetkőztetne!”
Azoknál a daraboknál melyeket lefordítanak sosem tudom kit szeressek az írót vagy a fordítót. Ilyen például Kosztolányi és Shakespeare esete. Ebben az esetben hatalmas dicséret illeti a fordítót Szántó Juditot és azokat a munkatársakat akik aktualizálták, mondjuk úgy magyarosították a darabban a poénos részeket.
A legdrámaibb részt a végére hagytam, melyen elég mosolyogni de aki szeretne elgondolkodhat rajta. Egy kétmondatos párbeszéd mely összefoglalja a darab tartalmat és tanító jellegét:
- Úgy látom lefekvéshez készülődnek!
- Igen, csak az nem dőlt el, hogy ki-kivel?!