Hegedűs a háztetőn- no de hogy hozzuk le onnan?

Soha nem vettem még interneten színházjegyet. Ma mégis úgy alakult, hogy olcsóbban hozzá tudtam jutni az interneten néhány jegyhez. A nővérem ajánlotta figyelmünkbe a maesteszinhaz.hu weboldalt, ahol az eredeti árhoz képest olcsóbban lehet hozzájutni a még fent maradt helyekhez.

Bár azt hiszem elég sokan választották erre az előadásra az internetes jegyelővételt, mert mindenki a megszokott keménykötésű színházjegy helyett, nyomtatott papírokkal szaladgált.

Csak egy kis sétával máris a kezemben tartottam a színházjegyeket, amivel én, anyukám és két barátnője elindulhattunk a Vígszínházba megnézni a Hegedűst a háztetőn-t. Anya középiskolás korában látta utoljára ezt a darabot, ezért esett erre a darabra a választás. A színház előtt várakozva csak egy stílusos belépő mondat jutott eszembe: Na gyorsan szedjük le a tetőről azt a hegedűst és menjünk haza.
Sok darabnak van jellegzetes betétdala, kis híján azt hiszem mindenki ismeri a Ha én gazdag volnék kezdetű nótát. Soha nem láttam a darabot amikor rákerestem az interneten erre a számra, és egy teljes színházi előadást találtam, de mivel akkor számomra túl hosszú és unalmas volt, csak egy órát láttam belőle. De ismerve a tartalmát, nagy izgalommal vártam az előadást. A tanulság ebből, hogy ha színdarabot szeretnénk nézni azt ne interneten tegyük, mert megöli a varázst és egy életre elveheti a kedvet a színháztól.
Különös módon ezt a darabot mondhatni egyedül néztem, mert míg a három velem lévő hölgynek a jobb 2. páholyba foglaltam helyet, magamnak a legszélső páholy 4. székét szemeltem ki gondolva, hogy úgysem ül oda senki, és igazam lett. Egy kicsit azért megijedtem amikor a „páholyomba” egy fiatal pár, na jó inkább középkorúak voltak nagy hévvel bejött és megkértek, hogy bár látják, hogy jó szomszédságba vagyok a mellettünk lévő páhollyal, üljek arrébb, mert az ő helyükön ülök. Na végül is arrébb ültem, de azért megkértem, hogy mutassák meg a jegyeiket, mire kiderült, hogy egy emelettel lentebbre szól a jegyük. Ezúton is üzenem nekik, hogy nem árt néha elolvasni, hogy mit írtak a jegyre.

Így végtére is egyedül ültem egy páholyban, de elég közel, hogy a mellettem ülő páholyszéli barátnőmmel kapcsolatot tudjak tartani az előadás alatt. Teljesen más szemlélni egy darabot egy üres páholyból ahol tükör és külön fogas is van, mint a nézőtér egyéb pontjáról. Főleg, hogy nem kell kétszáz kemény magyar forintot fizetnem azért, hogy a kabátomat megőrizzék. Egyszer azt hiszem ki kellene számolnom, hogy mennyi bevétele van egy színháznak a ruhatári díjból.

De nagyon eltértem a témától, szóval senkit nem zavart, hogy a cipőt, ami időközben eltörte a lábamat lehúztam, néha felálltam, hogy jobban lássak, és azért sem szóltak, ha olyanon kuncogtam ami csak nekem volt vicces.
A darab fantasztikus volt. Nekem aki mondhatjuk, hogy jobban ismerem a Bibliát mint kötelező irodalmi törzsanyagot, a poénok egetrengetőek voltak. Ahogyan néhány karakter is, bár ebbe na darabban inkább a történeten volt a hangsúly, mintsem a karaktereken
A közönség minden jelenet után tapsolt. A tapsban volt egy kis illemszerű is, de egyes jeleneteknél érződött, hogy a darab heve készteti tapsra a közönséget. Bevallom engem a szereposztás soha nem érdekel, de még a rendező kiléte sem, csak abból ítélkezem amit látok.

Mivel a történet valós lapokon nyugszik, nem volt túl sok lehetőség a végszó kialakítására. Ahogy figyeltem az eseményeket a második felvonásban talán kicsit túl gyorsan történt minden, míg az első felvonásban a tempó lehetővé tette, hogy gondolatban át tudjuk rágni az egészet. A második felvonás az első pozitív hangulata után, kicsit hidegzuhany volt számomra. A mondanivaló valahogy az elején ködbe veszett míg a végére olyannyira közelinek érezhettük, hogy majdhogynem arcon csapott. Talán ennek köszönhető az a kissé sokkos állapot, ahogyan mindenki kijött az előadásról, de az is lehet, hogy egyszerűen túl késő volt már. Számomra, aki sokszor megfordul a Nemzeti Színházban, kicsit zavaró, hogy nincs feltüntetve a műsorismertetőn a játékidő, de ez csak egy apró dolog. De ha másik szemszögből nézzük, legalább nem nézeget az órámat folyamatosan, számolva a perceket, hogy mikor lesz vége, hanem hagyom had sodorjon a darab.

Ha meg kellene fogalmaznom milyen érzés fogott el a darab közben, azt mondanám olyan mint siklórepülés közben. Erős felszállás, megfelelő széliránnyal, mégis döcögős és kissé felkavaró földet érés.

A darab sok évszázadok óta megválaszolatlanul maradt kérdést boncolgat. Hazafelé utazva a trollin kicsit szóváltásba is keveredtünk mi négyen, de hamar megvolt a témaváltás, és ekkor úgy döntöttem ideje elkezdenem megírnom ezt a cikket, amíg még frissek bennem az emlékek.

Ha legközelebb színházba jártok javaslom a páholyokat, és hogy mosdóba valamint büfébe, az előadás előtt vagy után menjetek, mert szünetben akkora sor áll mindkettő előtt, mintha valamit ingyen osztogatnának.

Ma egyetlen dolgot kaphattunk ingyen, a páholy fogasán kívül, a gondolkodás és a megválaszolás esélyét, mikor is rájöttünk arra, hogy a hegedűs a háztetőn, mi magunk vagyunk.