Hogyan adjunk el egy színdarabot?

Ha Alföldi Róbertet kiállítanánk egy eldugott helyen lévő színház színpadàra, hogy két felvonáson keresztül mesélje el egy napját, a fejemet tenném rá, hogy a teltházas előadáson a nézők még szünetben is bent ülnének. Főleg ha a mélyen tisztelt színész Úr magával vinné a minden szerepre alkalmas Stohl András kollegájàt beszélgető partnerként. Hogy miért? Azért, mert az ő nevükkel minden eladható, de szó szerint minden. Egy színdarabtól kezdve a könyvön àt a coca-coláig.
Mindeközben fővárosi társulatok küzdenek minden erőbedobással azon, hogy fentmaradjanak, mert bàr nagy nevekkel nem rendelkeznek, mellyel el tudnának adni egy darabot, van tehetségük, szorgalmuk és kitartásuk minden egyes estére, amikor a nézőtéren csak barátok és rokonok lézengenek.
El sem tudnán képzelni, hogy hány ember munkája fekszik egy színdarab elkészítésében. Mégis mire a nézők kézhez kapják a műsorról szóló kis lapocskát, csupán néhány név van rajta. Mondjuk úgy a társulat tagjaié. De ha jobban bele gondolunk akkor rájöhetünk, hogy a társulat minden egyes előadáson többet takar mint azokat a színészeket akik a színpadra lépnek. Takarítók, világosítók, színpadepítők, nézőteresek, öltöztetők, ügyelők kemény munkája fekszik egy évad előadásaiban. Bár az ő munkajuk nem annyira nyilvános mondhatnánk, mégis mindezek ellenére még az is előfordul, hogy azokról akik a színpadon állnak, még azokrol sem nagyon veszünk tudomást.
Kezdő vagyok a színház világában, ezért is esett annyira jól, hogy egy kedves úriember egyik nap két eseményre hívott meg. Az egyikben ő maga is szerepel kórustagként, a másikra pedig ő is nézőként megy el. Mint ilyenkor szokás végignéztem a facebookos képeket, melyeken meg van jelölve, és meghökkenve vettem észre, hogy az előadás után, a meghajláskor készült képen a háttérben látható.
Valahogy az a valaki aki készítette a képeket elfeledkezett arról, hogy a mellékszereplőkről, legyenek azok kórustagok, tánccsoportok tagjai, néhány pillanatig feltűnőnszereplők, hogy róluk is egy közeli képet készítsen. Pedig mindenkinek aki egy este színpadra áll, mindenki érdeme az előadás sikere.
Én magam mondjuk úgy nem küzdök önértékelési gondokkal, ezért néha tapintatlanul tudok másokat nagyobb önbizalomra buzdítani. Most mégis elgondolkodtam, miután a kedves kórustag elutasította az interjú lehetőségét, hogy milyen érzés lehet úgy ott állni a színpadon, hogy annak ellenére, hogy a szíved-lelked kitetted egy darabért még csak meg sem említik a neved a műsor leírásában, és a fényképeken is a hátsó sorban állhatsz. Mindezek után nem meglepő ha egy sikeres előadás kórustagja azt mondja, hogy nem tett semmi olyat, ami miatt vele interjút lehessen készíteni, pedig pont ellenkezőleg. Ha ő és a többi kórustag nem lenne ott más lenne az előadás, teljesen màs. Igenis az érdem nem csak azoké az embereké akik nevévél eladnak egy előadást, hanem azoké is akik nevét talán nem olvashatjuk sehol, mégis ott voltak és beleadtak apait anyait, hogy mi jól érezzük magunkat tudva, hogy talán észre sem vették őket a nézők.
Ezzel a cikkel kívánok sok siker egy kedves kórustagnak a ma esti fellépéshez! Drukkolok Nektek!