Korház után
Sírva mentem a korház felé. Három hete halogattam, mert azt hittem jobb lesz. Tudtam, hogy vagy rendbe hoznak most vagy meghalok. Szó szerint, mert én már nem bírom amit érzek és amilyen gondolataim vannak. Bár féltem mi vár rám, mert legutóbb áttanácsoltak egy terápiás részlegre, de azóta becsületesen jártam pszichoterápiára de semmi nem változott. Mondta az ápoló, hogy szól az orvosnak. Az a fiatal orvos volt, akivel egyszer nagyon csúnyán összevesztem egy barátom miatt, aki 8 hónapja meghalt. Aranyos volt felvett az osztályra. Bár leadott mint beteget, egy nagyon kedves doktornőt kaptam, aztán elszaladt 12 nap, mire teljesen összetörtem. A kényszergondolatok a sajátommá váltak és elhatároztam, hogy ha hazamegyek beszedem az összes gyógyszerem mert már nem bírom, ami velem történik. Mindent értéktelennek és érdektelennek találtam az életembe. Még a „kedvenc emberem” ott léte sem tudott kihozni a gödörből. Egy vasárnap hosszú perceken keresztül zokogtam. Aztán hétfőn új gyógyszereket kaptam ezúttal depresszióra. Másnap nem tudtam nem mosolyogni. Rá következő nap hazaengedtek s akkor jött a fekete leves.
Annyira hiányzott a kutyám, aki 4 éve szó szerint mindenhova követ, de amikor hazaértem nem éreztem semmit. Hosszan néztem őt, de nem éreztem, hogy szeretném. Azt éreztem fáradt vagyok és aludni akarok. Bár majd 3 hetet töltöttem a korházban a világ hidegzuhany volt nekem. Gyorsan körbe kérdeztem a volt betegtársaimat s ők sem voltak jobban sőt( ...) Egy steril környezetből visszakerülni a világban rettenetesen ijesztő dolog. Nekem itt az írás, ami segít mert elmondhatom mit érzek. De nagyon nehéz. Azóta többször sírtam, mint előtte, bár azt megjegyezném, hogy azelőtt nem engedtek a gyógyszerek sírni. Azt hiszem amikor az újszülött felsír, amikor világra érkezik én is úgy sírtam, hogy a steril és biztonságos korházi környezetből vissza kellett csöppenni a való világba.
Rettenetesen idegesítenek az emberek, kimondhatatlanul. S legszívesebben egész nap aludnék. Most már tudom miért vagyok annyira rosszul. Így valamilyen szinten előrébb vagyok, de nem vagyok kint a gödörből. Hiányzik a párizsis zsömle, amit felkelés után ettem, a menza a korházból és a foglalkozások. A kedvenc dokimat sem látom, talán nem hiszitek el, de az, hogy láttam minden nap sokkal többet ért mint akármennyi gyógyszer.