KÖRHINTA Amikor színpadra lép egy régi érzés

Vannak dolgok, amik hozzátartoznak az alapműveltséghez. Ezekben a dolgokban és fontosságukban az emberek nagy része egyet ért. De még így is vannak olyan dolgok amikor egyesek szerint hozzátartozik, mások szerint nem igazán alapműveltségi dolog. És a kérdés a következő: Tudni azt, hogy ki az a Törőcsik Mari, vajon alapműveltségi kérdés-e? Ezt mindenki döntse el magának, de az biztos, hogy ez az ismeret és az érzés, amivel a Körhinta című színházi darab megtekintése után erre a névre, és erre az emberre gondolunk nem mindennapi dolog.
A körhinta név a legtöbb ismerősömnek sokat mondott, de nekem fogalmam sem volt, hogy miről is szólhat. A cím alapján sejtéseim voltak, de a filmről és a filmmel kapcsolatban Törőcsik Mariról nem hallottam még.
A darabra nagy lelkesedéssel mentem be, és ugyanolyannal sőt még nagyobbal távoztam is, persze csak az előadás után. Erre az előadásra pótszékes jegyet sikerült szereznem. Egyszer mindenkinek ki kell próbálni, a pótszéket, vagy a párnákat a lépcsőn, hihetetlenül más érzés így nézni egy színdarabot, mintha csak a szomszédban néznéd a történéseket. Közelibbé hozza a történetet főként egy Körhinta esetében. Ha az egész darabot egy szóban szeretném összefoglalni az „emberi”szót választanám. Nekem a gyerekkoromat juttatta eszembe, a majálisokat, nagypapámat és a családi összejöveteleket. Persze azt el sem tudtam képzelni, hogy milyen lenne ha nekem is a szüleim választanának jövendőbelit, csak azért, mert velük is ezt tették a szüleik.
Nagyon tetszettek az akkori kor erkölcsösségét bemutató momentumok, a korhű mégsem ósdi ruházat, az akkori játékok, mely ugyanolyan élvezetesek lehettek, sőt még talán jobban összekovácsolta az akkori embereket, mint a mai közösségi játékok. Persze a falusi virtushoz a csattogós ostor, bőrszíj, lacikonyha mellett a pipázás is hozzátartozik. Viszonylag sok színdarabban gyújtanak rá a szereplők. Ilyenkor vajon azon gondolkodom, hogy vajon tényleg dohányzik-e a színész, vagy csak a szerep kedvéért játssza el, és hogy vajon a próbákon a cigarettázást is elpróbálják, és hogy ilyenkor és a tűzet igénylő jeleneteknél vajon kikapcsolják a tűzjelzőt? Sok-sok kérdés, mely talán csak az én fejemben fordulnak meg, de nem vagyunk egyformák hála a jó Istennek, hogy Sas József egyik kabaréját idézzem.
Visszatérve a darab megnézése után elkezdtem a filmet nézni, számomra a színház emberközelibb volt, de azt mondják, hogy mindig az marad a tiéd egy történetből igazán, amit először észreveszel benne. Ezen esetben most a színházi előadás marad meg bennem ha legközelebb a Körhintáról esik majd szó. És az a csodálatos pillanat, amikor Törőcsik Mari a befejező percekben színpadra lépett megtisztelve a közönséget. Talán számára is egy kis nosztalgia volt, újra látni a körhintát, hová amikor először beült a színészet útjára repítette.
A Körhinta az a mű, ahol a jelen és a múlt találkozik, megtanítva azt, hogy egy történetnek mindig van valami mondanivalója, legyünk akár a huszadik, huszonegyet, vagy huszonkettedik században.