Levél a kétarcú emberekhez!

Levél a kétarcú emberekhez!

Van az a pont, amikor már magad sem tudod eldönteni, hogy ki vagy valójában. Van az a pont, amikor a szerep, amit játszottál annyi időn át a személyiséged részévé válik és van az a pont, amikor életed egy részét elveszíted, csak rajtad múlik melyik felét választod. Már kiskorunktól fogva alkalmazkodunk. Az óvodában mindenki a menő játékokkal szeretne játszani és a menő emberekkel. Igen így van, már az óvodában eldől, hogy ki milyen mentalitású felnőtt lesz. Vannak a menők, a népszerű gyermekek, akiknek minden kívánságát lesik és megszokottá válik ezáltal számukra, hogy mindent megkapnak. Aztán vannak a vagányok, akik bármit bevállalnak, hogy a többiek bátornak tartsák őket és felnézzenek rájuk. Aztán ott vannak az okosak, akik a homokozóban a békát vizsgálgatják és felnőttkorukban nagy doktorok szeretnének lenni. Aztán ott vannak a visszahúzódó típusok, akik nem annyira vágynak mások társaságába mégis élvezik az időt, amit a természetben a saját kis világukban tölthetnek. Aztán ott vannak azok, akik mindenkivel nagyon jól elvannak, de még sincsenek szoros kapcsolatban senkivel, belőlük lesznek az óvatos és legkevésbé csalódott emberek. Sorolhatnám tovább és tovább. Én személy szerint eleven gyerek voltam. Fakanállal verekedtem egyszer és megharaptam az egyik ovis társamat, érdekes pedig a szüleink nagyon jóban voltak. Végül is mindegyik típusú gyerekhez volt már szerencsém. Ugyanez a séma marad meg az általános iskolában, a középiskolában, és végig az életünk folyamán. Érdekes, hogy menő szülőknek a gyermekük inkább lesz okos, mint menő, míg okos szülőknek a gyermekük inkább menő lesz vagy vagány, mintsem hogy a szülei nyomdokaiba lépjen. Akárhogy is van, mi emberek klikkesedünk. Mindig megtaláljuk azokat az embereket, akik hasonlítanak ránk és azokkal ápolunk szoros kapcsolatot. Mondhatjuk az így is van rendjén. Mégis valami furcsa dologra jöttem rá az évek során. Valamelyik nap éppen hazafelé tartottam a vonaton, mikor is egy szépen kifestett hölgy, mint aki most lépett ki a legmenőbb divatmagazin címlapjáról, leült velem szembe. Szorosan összefogott haját kiengedte, a magas sarkú cipőjét sportcipőre cserélte, letörölgette az erős sminket az arcáról és elővett egy keresztrejtvény újságot. Maga alá húzta a lábát és ráült, majd pedig elővett a táskájából egy zacskó chipset és vidáman kezdte falatozni. Mintha egy teljes átalakulásnak lehettem volna szemtanúja. Bevallom nekem sokkal szimpatikusabb volt az a lány, aki végig velem szembe ölt, mint az, aki a hatalmas magas sarkújával agyonfestve betipegett. Meglepődtem egy kicsit, majd rájöttem. Nagyon sok ember valamiféle kétlaki életet él. Talán mondhatjuk, hogy mindegyikőnknek van egy másik arca. Nap, mint nap munkába tanulni járunk, emberek között vagyunk és élünk, mégis valahogy mintha egy másik ember érkezne haza. Talán így van rendjén, ezt hívják illemnek. De vigyázz jól, kétarcú embertársam, ne engedd, hogy olyannyira különbözzön a két arcod egymástól, hogy már magad se tudd melyik is vagy valójában. Tanulj a világban illemet, emberséget, tisztességet és bármit, ami építi a belső emberedet, hogy minden nap gazdagabban térj haza. Soha ne engedd, hogy olyasmire tanítsanak, ami nem te vagy, ami lealacsonyít és kimozdít emberi mivoltodból. Ne engedd, hogy az ember, aki odakint a világban vagy szégyent hozzon arra az emberre, akivé hazaérve változol. Mindig emlékezz arra, aki az óvodában voltál. Ott nincsenek rossz gyerekek. Gyerekek vannak, akik bármilyenek is legyen a másik, elfogadják egymást. Soha ne feledd, akik elvárják tőled, hogy megváltozz gondolkodásban, öltözködésben és mentalitásban, csak azért, hogy rájuk hasonlíts, nem téged, hanem önmagukat szeretik. Hagyd őket, hadd élvezzék a saját társaságukat, te ennél sokkal többet érsz. Mindenki megérdemli, hogy olyan barátai legyenek, akik jobb emberré teszik. Te is megérdemled.