Levél, amely visszatért a feladóhoz!
Levél, amely visszatért a feladóhoz!
Az emberek útjai sokszor keresztezi kegymást. Ki-be járkálunk egymás életében, mintha csak egy hatalmas város kisutcáiba sétálgatnánk. Életünk során sok embert ismerünk meg, vannak a rokonaink, az Élet apró összekötő vonalai, egy kis részt megad a kirakósból. Bármilyen hihetetlen az egész életünk olyan, mint egy hatalmas puzzle játék. Amit kirakva a saját önarcképünket kapjuk meg. Ennek a képnek a keretét adják a rokonok. Nem befolyásolják azt, hogy milyen arc néz majd vissza a képről, mégis egy támpontot adnak. Aztán ott vannak azok az emberek, akik a kirakós szélét adják, mégsem olyan lényegesek ők az ismerőseink. Bármennyire is tagadjuk, az egész életünk egy átjáróház. Az ismerőseink azok, akik néha bevágják az ajtót maguk után, hogy jelezzék, elhagyták az életünk színpadát. Na értök sohasem kár. Az ismerősök jönnek és mennek, nem ragaszkodunk túlságosan hozzájuk, de azért valamiféle emberi szimpátia van irántuk bennünk, és van valami, ami összeköt. Lehet ez akár egy közös téma, egy emlék vagy egy közös ismerős. Így lehet, hogy tulajdonképpen az életünk köszönések sorozata. Valakitől elköszönünk, míg másvalakinek „Isten hozott”-ot mondunk. Mindig építjük és építjük az életünk kirakósát. Aztán megállunk néha egy pillanatra és elgondolkodunk, lehet néhány darabot rossz helyre tettünk. Így távolodnak el egymástól a barátok, és így lesznek nagyon jó barátok idegenekből. Életünk oszlopait és az önarcképünk nagy részét a jó barátaink alkotják. Velük minden összefűz. Az emlékek, az idő az érzések és a titkok tartják össze a legszorosabb emberi kapcsolatokat. Vannak emberek, akiknek a kapcsolatai a pénzen, az érdeken és az üzleten alapulnak, na ők azok, akik a játék végére, valami olyan képet kapnak, ami egyáltalán nem hasonlít rájuk. A gondolkodásmódja, mely a legnagyobb tévedéseihez vezetett az életben, torz képet formáltak abból a gyermeki arcból, mely mindenkinek ugyanúgy igazságosan megadatott.
Amikor már azt hinnénk minden darab megvan a kirakóshoz, akkor jön egy hatalmas szélvihar és mindent jól megkavar, nehogy túl egyszerű dolgunk legyen. Elszakít tőlünk a sors olyan embereket, akiket megingathatatlan oszlopoknak hittünk. Csak az emlékek és az álmok maradtak, semmi más. Talán még az a kínzó üresség, melyet maga után hagy egy távozó ember. Az a bénító és néha elviselhetetlennek tűnő érzés, amely pillanatok alatt a földhöz vágja a legerősebb embert is, csak az marad, ha az emlékek is megfakulnak. Akkor iszonyatosan egyedül maradsz a gondolataiddal magadról és az életedről. Hiába keresnéd azt a valakit, aki lelki támaszod volt, már csak a visszaküldött levelet tarthatod a kezedben. Egy véletlen baleset elvette tőled, és már senki sem tudja visszahozni hozzád. Már nem tudja leírni mit kellene tenned, nem tud megszidni ha rosszul döntöttél és nem tud megölelni ha szeretetre van szükséged. Csak egy visszaküldött levelet tudott adni, melyben leírod az érzéseidet és segítséget kérsz. Most rajtad a sor. Segíts magadon. Legyen a visszatért levél egy szimbólum, mely örök tanulság neked, hogy az emberi kapcsolatok múlandóak, de mégsem szabad bezárnod a szíved kapuját. Egy leveled talán visszatért, de akinek írtad bízott abban, hogy amikor a kirakós játék véget ér, azt látod majd, amit ő szeretett volna, és amit te is szeretnél.