Levél az összetört szívekhez!

Levél az összetört szívekhez!

Sírj csak, zokogj, ordíts vagy csinálj bármit, amivel úgy érzed jobb lesz. Most még van okod sírni. Becsaptak átvertek és elhagytak. Összetörték a világodat, mit annyi keserves emlék és áldozat árán építettél fel. Csak ne a szíved lett volna a világod kapuja. Az ellenség ott támadott meg ahol a legsebezhetőbb voltál. És te még azt hitted, hogy kíméletes lesz veled. Tévedtél. Most ezért sírhatsz, csak ezért és semmi másért. Nem sírhatsz azért az emberért, aki ezt tette veled. Érte nem hullathatsz könnyeket, csakis magadért. Sírj csak, hogy megtanuld ne bízz olyan könnyedén az emberekben. Ez most jó lecke lesz neked. Hanyadszorra követted el ugyanazt a hibát? Negyedszerre, ötödszörre… vagy már magad sem tartod számon. Minden egyes történetnek ugyanaz a vége. Te zokogsz, miközben valaki távozik az életedből. Te ordítod, hogy nem tudsz nélküle élni, én pedig hallgatom ezeket a szavakat, és legszívesebben mondanám, hogy én megmondtam, de nem akarok én is beléd rúgni. Nekem ismét csak annyi a dolgom, hogy megnyugtassalak, és elmondjam, hogy ezt is túl fogod élni, mert erős vagy. Erősebb, mint gondolnád. Tudod, honnan tudom. A gyenge emberek ilyenkor pocskondiázzák és elhordják mindennek a másikat, akit valaha szerettek. Pedig ezzel önmagukat szidják, hiszen szerették azt a valakit, akit a világ legmocskosabb emberének tartanak abban a pillanatban. Ilyenkor szoktam én nevetni. Te mégis erős vagy. Nem szidod azt, aki összetört. Nem próbálod őt hibáztatni mindenért. Miután kizokogtad magadat, megnyugszol és tanulsz a hibádból. Mindezek után pedig hiszed, hogy nem kell többé csalódnod, hogy már eleget tanultál az életről és az emberekről, és én ilyenkor féltelek Téged. Hiszen pontosan tudom, és a saját bőrömön tapasztaltam, hogy soha nem lesz már olyan, hogy ne kelljen valamit tanulnod. Csak egy ponton elég erős leszel ahhoz, hogy ne vedd észre mennyire megvisel, ha összetörik a szívedet. Egy idő múlva már megszokottá válik, hogy mindig újra kell építened a szívedet és az egész életed. Azok az emberek, akik egykor padlóra küldtek már az emlékeidben is kedves ismerősök lesznek. Mosolyogva fogadod majd őket és megköszönöd, hogy annyi mindent tanítottak neked. Igen, hiszen azért vagy az az ember, aki vagy, mert ezek az emberek valaha összetörtek és elhagytak. Már nem akarsz revansot venni majd. A legtovább tartó érzések azokhoz az emberekhez fognak fűzni, akik becsaptak és összetörtek téged. Tudom, hogy furcsán hangzik, amit mondok, de az irántuk való keserűség tart majd a legtovább mely majd idővel egy furcsa belenyugvássá szelídül, és újra szeretni fogod ezeket, az embereket. Csodálatos módon, az évek hihetetlen történeteket produkálnak. Hallottál már azokról az emberekről, akik annyi év után újra találkoztak. Pedig nem is szelíd csendességben váltak el? Nekem is vannak ilyen ismerőseim, a múltam részei voltak, most még távol vannak tőlem, mert az érzéseimbe gázoltak, de én mégis visszavárom őket. Addig is élek. Nélkülük mégis teljes életet. Egyvalamit megtanultam a hosszú idők folyamán, melyet neked is útravalóul szánok. Futhatsz országhatárokon túl, egy másik kontinensre vagy akár egy másik világba, a fájdalom mindig benned marad. De ha itt maradsz tapasztalattá formáljuk a fájdalmadat.