Levél egy névtelen ismerősnek!

2020.12.19 07:59

Levél egy névtelen ismerősnek!

 

Állj meg egy pillanatra, és gondolkodj el. Nézz mélyen magadba, és nézd meg mit látsz magad körül? Valóban ezt akartad? Mikor kicsi voltál erről álmodoztál? Valld be. Nézz a szemembe és mond, hogy boldog vagy így. Vagy tudod mit nem is kell a szemembe nézned, nekem úgyis könnyebben hazudsz, mint magadnak. Hazudj csak, ha akarsz, de ne nekem, hanem magadnak. Úgyis tudod, hogy képmutató vagy és szerencsétlen. Jobban mondva értéktelen. Körötted a világ változik, és te mégis az önsajnálat posványába merülten minden este alkoholba fojtod bánatod. Hát kérdem én, élet ez? Erről álmodoztál, amikor kiskorodban édesanyád betakart és finom jóét-puszit adott az arcodra, és megsimogatta a buksidat. Azt a buksit, melynek agysejtjeid szépen lassan eliszod. Te azokat az embereket nevezed a barátaidnak, akik nem mondják szemedbe az igazat, hogy mekkora csődtömeg lettél, pedig előtted még az egész élet. Arcod, mint egy 80 éves ember arca, aki jó munkában őszült és ráncosodott meg. De te, szégyellhetnéd magadat, hiszen ahelyett hogy küzdenél magadért és a céljaidért, ülsz egy büdös és homályos kocsmában, az éjszaka közepén és a pohár fenekét bámulod és magadat sajnálod. Szánalmas embernek tartalak. Mindenkinek vannak gondjai, még nagyobbak is, mint a tieid és te mégis azt várod, hogy mindenki értsen meg téged és támogassák, hogy azon az úton jársz, amelyik egyenesen a sírgödörbe visz. Múltkor leültem melléd, és nem ismertél meg ki vagyok. Annyi év után csak bámultál rám üres tekintettel és az Oh Happy Day-t dúdoltad hangosan. Megalázó volt. Még örültem is, hogy nem ismertél föl. Nem tudtam, hogy nevessek e rajtad, vagy inkább sírjak. Hová lett az életerős ember, akit megismertem, aki annyira barátságos volt velem annak idején, mikor még csak szárnyaimat próbálgató kismadár voltam. Pontosan olyanná váltál, mint azok az emberek, akiken annyit nevettünk, de nem csúfságolásból, csak nem értettük meg őket, miért szeretik magukat ennyire sajnálni. És ez tette őket annyira nevetségesen szánalmassá. Hidd el te is ugyanolyan, vagy mint ők. Egy fikarcnyit sem különb, talán csak szánalmasabb, hiszen te éltél ezelőtt. Mosolyogtál, vidám voltál és mindezt szeretted. Ma már csak a piát szereted és magadat. De még reménykedem. Elgondolkodtam mért épp azt a számot dúdoltad magadban. Ne hidd, hogy már számodra semmit sem tartogat az élet. Hiszen ez a hit, ami annyi álmot és vágyat megölt már. Bízz magadban és bízz a szebb napban. És kérlek, ha legközelebb találkozunk mosolyogj rám. És én annyi év után bemutatkozom neked.

 

Elérhetőség

Székely Sára Honlapja szekelysara94@gmail.com