Levél egy ünnepelt színésznek!
Levél egy ünnepelt színésznek!
Milyen érzés a hatalmas színpad közepén reflektorfényben állni? Milyen érzés hallani, hogy nevetnek a játékodon? Milyen érzés tömegek előtt meghajolni? Milyen érzés, amikor a taps neked szól? Milyen érzés a csillogó világ része lenni? Milyen érzés színésznek lenni? Ugye jó. Egyik este én is ott voltam a nézőtéren és figyeltelek. Tudod mit láttam? Végtelen űrt, de nem a színpadon, hanem a szívedben. Mi tagadás a játékod nagyon hiteles volt, jó színész lettél, de tedd fel magadnak a kérdést, miért játszod színpadon kívül is a rád szabott szerepet? Olyanná váltál, mint egy tökéletesen megformált ember. Boldog kiegyensúlyozott és hamis. Ne érts félre nem a hangodra gondoltam, az úgy csilingelt mintha tündérek táncoltak volna az ősszel hulló faleveleken. Te magad vagy hamis. Kérdem én, ezt akartad? Olyan lettél, mint egy hatalmas szépen becsomagolt ajándékdoboz. Semmi nincs már benned. Néha-néha becsomagolnak egyet Shakespeare királyai közül, aztán Anyegin leszel, majd egy szegény matróz, aztán Ádám…… most éppen ki vagy? Két színdarab között csupán egy szépen becsomagolt doboz vagy tartalom nélkül, majd felgyulladnak a fények és megtelik a nézőtér és te leszel a tökéletes ember. Mond milyen érzés ha lekapcsolják a reflektorokat? Milyen, amikor már nem kell a szereped játszanod? Milyen, amikor a fájdalomtól görnyedsz össze, nem azért, hogy meghajolj a nézők előtt? Milyen érzés az üres teremben egyedül maradni az érzéseiddel? Milyen érzés színésznek lenni?
Ott maradtam azon az este, amikor játszani láttalak. Az utolsó sorban ültem a reflektor alatt. Néztelek téged, ahogy a színpad szélén ülsz és lógatod lefelé a lábad, mint ahogy kiskorunkban a hintát próbáltuk lendíteni a láblógatásunkkal. Szörnyű látvány voltál, mint aki nem tudja hova tovább. Tudtad egyáltalán, hová fogsz hazamenni? Miért éltél abban a pillanatban? Sokáig néztelek, ahogy a gyönyörű tündértánchoz hasonló hangod elcsuklott, és némán folytak a könnyeid végig az arcodon, míg végül a színpad poros deszkáira este. Az üres teremben mintha mennydörgés lett volna, úgy hangzott a könnyhullásod. Ezek nem műkönnyek voltak, tudod olyanok, mint amiket a szerep kedvéért produkáltál. Mintha a fájdalom így akart volna kitörni belőled. Már csak te maradtál. Végtelenül elhagyatott és borzasztó látvány voltál. Felálltam, hogy odamegyek és letörlöm a könnyeidet, de te a zsebedbe nyúltál. Azt hittem, hogy zsebkendőt keresel, hogy letöröld a sminket, mely legnagyobb palástja volt üres életednek. Te csak vettél egy nagy levegőt és előhúztad az előre megtöltött cigidet és a gyújtót. Ekkor még szerencse, hogy nem vettél észre, megtántorodtam és elmentem. Már az utcán jártam, mikor a színház erkélyén megpillantottalak. Nagy slukkokkal szívtad a cigarettádat és az új szövegkönyvet olvastad. Mindössze csak néhány percig voltál önmagad, és én segíteni szerettem volna. Rá kellet jönnöm, ez a te életed. Gratulálok az új szerepedhez. Nyugodj meg azon az estén az előadás után megtapsoltalak, briliáns színész lettél.