Mary Poppins :D

A mai esős időjárásnak két előnye volt. Egyrészt lemosta a koszos trolikat, másrészt ráhangolódva a Mary Poppins-ra mindenkiesernyővel érkezett. Én egy kis délutáni készülés után a szereposztáson kattogtam, és egy kicsit feszült voltam, hogy mit fogok írni. Aztán az első jelenet után már nem volt kérdés. A darab igazi családi szórakoztató, önfeledt kacagtató musical, melyet a fények, a technika és a trükkök oly módon körülhálóznak, hogy nem engedik egy percre sem elkalandozni a nézőt. Kifelé jövet eljöttem egy kisfiú mellett, aki azt mondta, hogy éhes is és szomjas is de csak most vette észre. Ha egy darab ilyen hatást gyakorol egy gyermekre akkor az minden tapsot megér.
Bevallom furcsálltam, hogy egy darab szerepeit egyszerre több színésznek is kiadják, és alkalma válogatja, hogy mikor ki áll ki a színpadra, és melyik este játssza el a szerepét. Most, hogy láttam a darabot azt mondom nem bánom. Teljesen mindegy ki az aki viseli a jelmezt, mert nem az egyénisége a színésznek, hanem a rá szabott szerep volt a lényeg. Nem számít ki van a smink alatt, ha vissza tudja adni, amit a mű megkövetel tőle. Hiszen túl sok erkölcsi tanulsága és mondanivalója nemvolt a darabnak, vagy mondjuk úgy nem azzal a céllal mutatták be, hogy tanítsák a nézőket valamire és elgondolkodtassák őket. Egyszerűen a cél, visszarepíteni a nézőt a mesék világába, ahol minden lehetséges, és minden boldog véget ér. Ez a darab teljesen betöltötte ezt a célt. Néhány óráig mindenki újra gyermek lehetett, és ez az ami oly ritkán adódik meg az életben.
Míg el nem felejtem szeretném megköszönni a szövegírónak a : „Dicsérni jöttünk férjedet, nem temetni!” mondatot. Zseniális volt. A díszlet és-jelmeztervező összehangolt munkája párját ritkítja. Ugyanabban a korstílusban és ízlésvilágban alkottak,így nem húzták kétfelé a darabot, ami sajnos sok előadás buktatója. A világosítók munkája is nagyban hozzájárult az esthangulatához. A reflektorokkal csillagos égbolttá változtatni a termet ötlet, és a zakókra erősített lámpák, mind mind megtették a hatásukat.
Amai estén a hatás azokon az apró dolgokon múlt, melyek felett átsiklunk egy átlagos előadás során. A koreográfiaösszehangoltsága és a humor mellyel eltáncolták, az mosolyra derített minden morcos nézőt, aki talán azért morgolódott, mert nem volt elég hangos a színészek némelyike.
De hát egyik darab sem tökéletes, és hogy a kritika része is érvényes legyen, az egyik kéményseprő seprűjéről leszakadt a vége, de az egyik társa egy finom mozdulattal odébb rúgta így korrigálva a hibát. Aztán a falra mászós jelenet után Berti majdnem a hevederen maradt, melyet ráerősítettek, ugyanis kicsit bajosan lehetett lekapcsolni, de a végére mégiscsak sikerült, így a kritika részét is letudtam.
Kicsit komolyabbra fordítva a szót azért aki akart, az talált erkölcsi tanulságot a darabban, íme néhány mondat, melyek engem is megragadtak. „Egy nagyobbacska ásóval egy hegyet hordhatsz el.”,„A pénz világában az ember másodlagos.”, „Meg kell tanulnotok látni, nem csak nézni!”.
A mai nap is tanultam egy új szót, és várom az alkalmat, hogy megfelelő szövegkörnyezetben ki is mondjam:szuperfenofrenetikomaxikapitális. Hogy mit jelent? Pontosan azt jelenti, amit akarsz.
Én ezt a szót használnám a kéményseprők táncára, és arra a pillanatra, amikor a zenekari árokba nézve, olyan volt, mintha maga a karmester is sajátos módon táncolna. Hogy a mai nap is tanítsak valamit a színikritikámmal elárulom, hogy a VÁU GYÚRUNK és az ÚUGY VÁRUNK szavak ugyanazokból a betűkből rakhatóak ki.
Olyan volt ez a musical, minta néhány vígjáték legszerethetőbb és legviccesebb figuráit összehozták volna néhány órára. Ma a legek között a legesleg a Sánta László alakította Robertson Ay volt. De nagyon szerettem Brill néni aranyköpéseit, melyből a „nehogy már a rács rázza a majmot” volt a kedvencem.
Végül de nem utolsó sorban elárulok egy titkot. Pontosabban azt, hogy hogyan tud egy felnőtt ember szépen illedelmesen elkérni egy gyerekjátékot úgy, hogy ne keltsen feltűnést, és kicsit se tűnjön gyerekesnek és nevetségesnek. A varázsszavak: „Légyszi, légyszi, légyszi.” E szavakat a mai este Barabás Kis Zoltán szájából hallhattuk, akinek bár jól állt a bajusz, remélem nem szándékozik sajátot növeszteni.
A darabról megkönnyebbülten jöttem ki, mert tudtam, hogy ezeket a sorokat őszintén írhatom majd le. Ha túl nyálasnak és túlkozmetikázottnak tűnik, vagy akár túl szépnek, hogy igaz legyen, akkor Mary Poppins egy mondatával tudok reagálni az esetleges ilyesfajta felvetésekre:
„Először is tisztázzunk valamit. Én Soha nem magyarázok meg semmit.”