Mire odanéztem

Mire oda néztem eltűntél mellőlem. Egész nap mellettem voltál vagyis az emléked, az aminek megőriztelek az elmémben, mely bár beteg még nem temette el a közös emlékeket. S ha rajtam múlik nem is fogja. Ennyi maradt belőled nekem. Már mások vannak ott, ahol egykor mi voltunk, mások élik át azt, amit mi éltünk, s mások érzik azt, amit mi éreztünk. Nekünk ennyi jutott. Igazságtalan? Az. Kegyetlen? Az. Elmúló? Az. De megmarad mindaz, amit tökéletlen elmével meg tudtam tartani s ma rájöttem, hogy akárhányszor csukom is be a szemem te ott vagy mellettem. Ma találkoztam valakivel s azt mondtam neki, hogy bírnád. Nem tudom miért, de azt hiszem itt hagytad nekem az ízlésedet, bár mindig is pocsék volt, mégis imádtam minden percet, amit együtt töltöttünk, ketten a világ ellen. Hónapok teltek el, évek és én még mindig dühös vagyok rád, s még mindig azt akarok, hogy besétálj azon az átkozott ajtón. Mit akarom? Követelem, akár egy hisztis gyerek, de nem holmi kacatért hanem szeretetért sír, megbecsülésért és azért, hogy valakit érdekeljen, hogy a világon van. Téged érdekelt a világom, s most én igyekszem itt tartani téged, az emlékedet. Kapaszkodom minden szóba, emlékfoszlányba, helybe, s pillanatba, ami a miénk volt, csak a miénk. 

Hosszú a veszteséglista, s vannak páran, akik mellém szegődtek az úton, az utamon, volt ki mesterem lett, míg más elrettentő példám, de mindenki hozzám tett valamit. Különös, te nem akartál hozzám tenni, csak lefejteni azt a sok réteget, melyek alatt valahol ott voltam Én. S most itt vagyok. Titkok, játszmák és burkok nélkül a sírod fölött járnak gondolataim. Csupa homok. Állapítom meg nagy bölcsen s elképzelem, ahogy mondod. - Miért mit vártál egy temetőben? Tán aranyat?- 

Olvass tovább: https://szekelysara.webnode.hu/