A tánc legyen a szenvedélyed!
Béla király (ur. 1235-1270), a „második honalapító”, aki az 1241-42. évi mongol pusztítás után hallatlan energiával építette újjá Magyarországot. Elnézést azt hiszem nem Béla királyról, hanem a Király Béláról kellene írnom. „Várpalotán születtem, Inota faluban nőttem fel és a nagyszülők neveltek. Kiskoromban szőke fürtös hajam volt, ezért mindig lánynak néztek. Egyszer egész nap az inotai búcsún voltam, amikor egy lány elkezdett velem vitatkozni, hogy én lány vagyok. Amikor már meguntam lehúztam a nadrágomat, ő meg elszaladt.”
Hogyan ugrik át hulla a kerítésen? (Hulla, hopp!)
Kiskorában mindig növényeket és téli tájat rajzolgatott. Ma már új projektek színpadképét, jelmezeket vagy ehhez kapcsolódó tervet rajzolna, ha kapna egy üres papírt. Egy olyan ünnepnapot vezetne be, melyen az emberek és a szakma nyitottabb lenne a másik fél. „Ne ítéljünk anélkül, hogy láttunk volna valamit vagy valakit. Engem nagyon sokan félreismernek. Ismerjük meg a másikat, aztán vonjuk le a következtetéseket. Nyissunk egymás felé, mert mindenből lehet tanulni.”
Kiskorában fodrász akart lenni, aztán az iskolában egy hónap után rájött, hogy mégsem. Leghálásabb az életben azért, hogy tizenkét éves korában a testnevelő tanárja, azt mondta, hogy kezdjen el sportolni, mert van benne valami. Arra a legbüszkébb, hogy egyedül odáig eljutott, ahol most van. Ha az élete film lenne a Ne próbálkozz, hanem küzdj címet kapná. Óvd és szeresd a szüleidet, amíg tudod!- üzeni a jövő generációjának.
Jelmezbálban valami kis gonosz karakter lenne. „Nagypapám szabómester volt. Farsangon voltam óriás pólyásbaba. Egy lánnyal beöltöztünk Rómeó és Júliának. Én voltam Júlia. Valami prózát is előadtunk. Jó bizonyos időre olyan karakterbe belebújni, ami nem én vagyok és lubickolni benne egy kicsit.... Az iskolában nagyon jó voltam, mindig hátratett kézzel ültem. Otthon voltak azért csínytevéseim. Mama az udvaron szárogatta a ruhákat, én voltam az, aki mindig locsolgatta a füvet. Néha ruhákat is lelocsoltam, a mama meg mindig csodálkozott, hogy nem száradtak meg, pedig sütött a nap. Én csak kacagtam magamban. Egyszer gödröt ástam a disznó ól elé, hogy aki arra megy elessen... Papa mindig lehuppant az ágyra. Egyszer felhajtottam az ágyneműtartót és a papa belehuppant. Ő meg a mamának mondta, hogy miért nem hajtotta le...Volt egy csirkém és kikötöztem a lábánál fogva.”
Mi az? Három hulla úszik vízen. (Holtverseny.)
Ha titkos ügynök lenne a kedves gyilkos fedőnevet választaná. Ha mesefigurához hasonlítanánk, akkor a hasonló sors miatt Aladinra esne a választásunk. Szerinte a legidétlenebb magyar kifejezés a több mint valószínű. „Igazából ez semmi. Egy megfoghatatlan valami, aminek nincs vége.” Ha nem táncos-koreográfus, akkor fotós lenne. Ha tárgy, akkor egy nagyon életvidám szobor. Ha minden embernek adni kellene valamit akkor szeretetet adna. „Sokan nem tudnak szeretetet adni, pedig minden embernek szüksége van rá és semmibe sem kerül.” Szuper képességként azt választaná, hogy élete végéig tanulhasson. Kitartásával kerülne be szívesen a Guinness-rekordok könyvébe. Az általa írt mese utolsó mondata: Minden legyen úgy, ahogy Isten akarja!
„Nagyon ragaszkodó típus vagyok és nehezen tudok elengedni....Szívesen élnék a reneszánszban. Semmiképpen sem uralkodó lennék, mert nem vagyok az a típus, de mindenképpen valami karakteres Móka Miki.” Egy lakatlan szigetre a párját és egy repülőt vinne, hogy ha valaki el akarna hozzá jönni meglátogatni akkor elmehessen, és egyszer biztosan kihívná az összes tanítványát. Majd elfelejtettem, mivel nagyon fél a kígyóktól így kígyóölő szerszám is lenne nála.
Kutya lenne ha állatot kellene választani. A kutya nagyon hűséges. Nem játssza meg magát, nem érdekből van valakivel. A kutya mindenkivel ön azonos tud lenni. A szegénynek és gazdagnak is ugyanazt tudja adni, nem ez alapján szelektál, hanem az érzései vezérlik. „Mindig is az önhiteles dolgokat támogattam. Én nem tudom megjátszani magam. Mindig minden kiül az arcomra. Én nem tudok egy sört meginni képmutatásból.”
Segítőkész, lelkis, érzékeny, önzetlen,néha makacs, kitartó, csupa szív. Ő a szétpakolás világbajnoka. „Ha van hat szabad szék, akkor mindre pakolok, ha csak egy van, akkor elég az is. Ha a cipőjét veszi fel, akkor leül a földre, de csak a színházban, otthon nem. Én egy nagy gyerek vagyok, soha nem fogok felnőni.Nagy harcos is vagyok. Egész életemben jönnek az akadályok, harcolnom és küzdenem kell, hogy bizonyítsam az embereknek, hogy jó amit csinálok. A kihívások és a kreatív dolgok mindig inspirálnak. Nehezebb feladatokból jobbat csinálok, ezt nem tudom miért van. Siker számomra az, amikor előadás után mosolyt látok a nézők és a tanítványaim arcán, mert az azt jelenti, hogy sikerült néhány percet szerezni anélkül, hogy bármilyen problémán gondolkodnának.”
Két majom ül a ketrecben. Mindkettő banánt eszik, de az egyik nem hámozza meg, hanem csak úgy eszi. A másik megszólal:- Te nem hámozod meg ? - Minek? Tudom mi van benne.
„Sosem érzem magam annyinak, amennyi vagyok. Mindig van célom és tervem. Emlékszem, a veszprémi színházba orosz kozákgyereket kerestek, aki nagyot tud ugrani. Itt fertőzött meg a tánc. Életem meghatározó eseménye még, amikor felkerültem Pestre és itt szinte kezdhettem mindent az elejéről. Hobbim a munkám, de igazából nincs munkám. Soha nem ejtem ki a számon, hogy megyek dolgozni, mert soha nem dolgozni megyek....Boldogság reggel felkelni, beleszagolni a friss levegőbe, azt csinálni amit a legjobban szeretsz. Boldogság az, amit nem feltétlenül kell megmagyarázni, csak egyszerűen élvezni.”
Ha most mindenki Béla keresésére indult, akkor megtaláljátok valahol a Margit-sziget bal oldalán a második stégen.
