Néhánysoros...

 

 

Színes fátyol

 

Szelíden színes fátyol, mi szemem előtt lebeg,
Arcod mosolyogni látom, de nem tudom a neved.
Mint költő a néhány órás múzsát úgy engedtelek,
Te mégis elmémben, szívemben itt maradtál Velem.
Most téged keres e földön minden érzelem és értelem.
Egy világ véget ért, de egy másik elkövetkezett.

 

 

Kósza gondolatok

 

Rólad suttognak a fák,
Valami különös történetet,
S mondják nemsokára itt a nyár.
Vajon mi lehet most Veled?

 

Rólad énekel vígan egy kismadár,
A hajnal dalos hírnöke rád figyel,
Újra érzem a felkelő nap sugarát,
Érted most nem cserélnék senkivel.

 

 

Az élet tudománya

 

Mondd a képletet, hogy boldogok legyünk,
Egy mértékegységet, mennyi hitet kérhetünk.
Mutass egy grafikont a megnyert-vesztett harcokról,
Egy műszaki rajzot méretezve a régi arcokról.
S ha mindez készen lesz én is s a világ is belátja,
Nincs gyűlölve szeretőbb, mint az élet tudománya.

 

Szökött napsugár

 

Lejött a Napsugár a Földre, 
Mikor eleredt az eső, 
Szó nélkül tűrte, amit látott, 
Egyszer járt emberek közt, 
Aztán örökre elkerülte e világot!

 

Amiért születtünk

 

Szíved első dobbanása, mikor először szeretsz, 
Egy kirakós utolsó darabja, mit a helyére tehetsz, 
Egy piciny gyermek édes kacaja, 
A felkelő nap első s a lemenő utolsó sugara,

A frissen vágott fű örök illata, 
Életed minden madarakkal érkező tavasza,
Egy öreg fa reád lehulló virága, 
Emlékeztet Téged, miért születtél erre a világra.

 

C'est la vie

 

Mint fáradt színész ki már csak pihenni vágyik,
Annyi felvonás után a vastapson át eljutni az ágyig.

Mint ki áll a színpadon a reflektorok között,
Ember, ki zsoldért egy másik ruhájába öltözött.

 

Mindenki várja, hangzatos szavait
Mik jól rejtik érzéseit, az igazit.

Néma csend ül most a színpad körül,
S annyi néző kíváncsian köré tömörül.

 

De egyik sem látja a könnyet csillogó szemében,
Mit letörölni fél, bár zsebkendője a zsebében.

Néhány szó osont ki remegő ajkain
Mit visszhangoznak azóta a színház falai.

 

Körötte néma csend, benne egy vihar tombolt
Ő csak ennyit mondott: C ‘est la vie, és meghajolt.

 

 

Tanulj meg barátom.

 

Tanulj meg barátom csalás nélkül élni,
Őszintén véteni, szeretni és félni,

Bánni a rosszat s érezni a jót
Tanuld meg elfogadni a keserédes valót.

 

 

Szívbe nyilalló gondolat (2016.07.21)

 

Nem adom a kezemet, 
nem adom a szívemet!
Nem a szerelemtől félek! 
De már nem vagyok elég erős,
elviselni az űrt s a néma csendet,
ami akkor marad köztünk,
ha a szerelem angolosan távozik!

 

 

Rózsaszirmok egy metrókocsiban

 

Voltam gyönyörű rózsa a kezedben,
Utaztunk együtt egy ócska metróban
Nem volt ki virított volna nálam szebben,
S ki illatával beleért volna a nyomomba.

Szerettem élni, mint törékeny virág,
Kit minden vésztől óvott oltalmazó kezed,
Én voltam néked s neked én a világ,
Egy rózsaszál keresztül az életen.

Nem vagyok már több, mint magam árnyéka,
Tompa illat egy koszos homályában
Rózsaszirmok, mint mindenki keresztül halad,
Mit felkap a szél és repül új hazát keresve a világban.

 

 

A csendről

 

Ujjaimmal csendre intelek,
Nem azért, mert halkan kell szólni,
Csak akarom, hogy engedd, 
Kettőnk közt csend legyen,
S e csöndben te önmagad,
S én is önmagam legyek.

 

Visszatérés

 

Magamhoz ölellek annyi év után,
Ugyanaz az érzés, mint azon a délután,
Mikor összebújva ázottan érkeztünk haza,
Oda hol nem pusztított az élet vihara.

Most újra érzem ugyanazt, mint rég
Mert visszaküldött hozzám az ég
Éltet az érzés, az illat, a tény maga
Hogy újra átölellek, így érkezve haza.

 

 

Egy szabály...örökké 
(One rule...forever)

Kerestem a térképen, de nem találtam,
Világom fenséges tetejét.
Életemben bárhol jártam,
Mindig Ő éltette bennem a reményt.

Egy holdvilágos éjszakán találtam rá,
Vagy talán ő akart végre engem látni,
Ki egész életet arra áldozta,
Hogy kész legyen egy napon rátalálni.

 

 

Egy szív gazdagsága 

 

Egy ősz öregúr állt előttem,
Valamit gyönge kezével keresgélt,
Majd remegő hangon szólt,
"Bocsánat, de a kenyeret mégse kérem."

 

Nem volt már egy árva fillérje sem,
Csupán fényképek tárcájában,
S boldog emberek minden képen,
Ő volt rajtuk fiatalabb korában.

 

Majd reám nézett s így szólt gyöngéden,
"Eltelt éveimért cserébe, csak emlékeket kértem.
S bár kezemnél nincs üresebb e világon, 
Szívem gazdagságát míg élek, meg nem bánom."

 

 

 

Könnyű szeretni

 

Könnyű szeretni este, ha hideg van,

A bajban, a rosszban, a nyomorban, a koszban,

Ha szomorú vagy, s melegségre vágysz,

Biztosan megszereted, ki melletted megáll.

De amikor minden jóra fordulni látszik,

Akkor tanuld meg szeretni azt, ki valóban a másik.

 

 

 

Testközelben

 

Miközben várod, hogy történjen az élet, 
Az ablakban a te arcod látható,
A magány szele fúj át az utcán,
Mintha rideg keringőt táncolna veled,
Nem tudom mi fáj jobban,
Hogy kegyetlen vagy, hogy szenvedélytelen.

 

 

 

Szürkék

 

Ha szürke a nap, és szürke az élet,
S te nem látsz mást csak egy szürke képet,
Nézzd meg jól, hogy egy szürke ember,
Miként szeret végtelen szeretettel.

 

 

Nem csak egy nap emlékezem

 

Nem szedek le virágot mit neked adok,
Légy a legélőbb élő s a leghalottabb halott,
Mert tudom, hogy nem szeretnéd ha miattad,
Egy apró élet végleg megszakadna.

 

Itt hagyom hát otthonában e virágot,
Mi azt jelenti néki, mit jelentettél te nekem,
Igazából semmit, csak az egész világot.

 

Számvetès 


Egyszer úgy is le kell írnod a leírhatatlant,

Egyszer úgyis ki kell bírnod a kibírhatatlant,
egyszer úgyis meg kell próbálnod a lehetetlent,
egyszer úgyis feledned kell a feledhetetlent.

 

Egyszer úgyis ki kell mondanod a kimondhatatlan,
egyszer úgyis meg kell bocsátanod a megbocsáthatatlant.
Egyszer úgyis el kell képzelned az elképzelhetetlent,
egyszer úgyis el kell engedned mi elengedhetetlen.

 

Egyszer úgyis remélned kell a remélhetetlent,
egyszer úgyis fel kell nőnöd a nagybetűs Élethez.