Never alone!

Never alone!

Hajnal van. A hó bevilágít az elsötétített ablakokon. Az egyik ház emeleti szobájában egy nő ül az ágya szélén és mosolyog. Néhány pillanattal ezelőtt még békésen aludt. Valami furcsán hátborzongatót találunk a szobában, ha közelebb megyünk. A kétszemélyes ágy egyik felén egy férfi pizsama van előkészítve, pontosan úgy kirakva, mintha valaki nemsokára felvenné. Pár másodperccel korábban a hölgy békésen aludt, most azonban felébreT s az ágy szélére ül majd a szoba egy üres pontjára mosolyog, mintha csak állna ott valaki.

Reggel van. Az asztalon két teríték. Mindkettőben étel van. A hölgy elegánsan felöltözve, hozzákészül a napi teendőkhöz s olyan vidáman mesél a másik teríték mögötti széken ülő férfihoz, mintha létezne, pedig nem létezik, nincs ott senki.

Nappal van. A nő elindul a garázs felé és elhajt. A belvárosban megáll, kinyitja az ajtót, mintha szállna ki valaki, majd visszaszáll a kocsiba, dudál és integet a senkinek. Kiszállva a kocsijából a park felé veszi az irányt. Sétálni készül, bár egyedül van, úgy tesz mintha valakinek fogná a kezét. Mosolyog, látszik, hogy boldog. Mesél mindenről, ami tetszik neki, mutogat a jobb kezével, míg a balt nem emeli fel, mintha erősen szorítaná valaki kezét.

Este van. A nő keringőt táncol egyedül a táncparkett közepén. Mindenki szörnyülködve nézi azt, ami történik. Nem akarja tovább a megvető tekinteteket így inkább elindul haza a sötét utcákon keresztül. Senkivel kézen fogva sétál haza a téli hóesésben. Az utca lámpái megvilágítják a könnyes szemét. Mégis valami furcsa dolog történik. Bár egyedül sétál kézen fogva egy nem létező emberrel mégis két ember árnyéka látszik mögötte.

Éjszaka van.  A nő lefekszik aludni. Éppen a villanyt kapcsolja le, amikor is egy kéz megsimogatja a fejét és egy puszit nyom a homlokára.

VÉGE