Nő a nőkről...

2016.03.25 20:50

A nők többsége élete során egy érzelmi hullámvasúton ül. Vannak mély pontok az életünkben. Ilyenkor magunkra zárjuk a szoba ajtaját, és egész nap bámuljuk a plafont, és számoljuk a szoba sarkait, ilyenkor nem tudunk mást tenni, csak megvárni míg jobban leszünk. Vannak ilyen időszakok is. De ezek tört része azoknak a napoknak, amikor bár semmi kedvünk még élni sem erőt veszünk magunkon, felállunk, rendbe szedjük magunkat és kilépünk a világ elé, üzenve mindenkinek „Itt vagyok! Erős vagyok!”

Mert ott van a munka, melyet ha szerencsénk van szeretünk, ha pedig nem akkor meg kell tanulnunk szeretni. Mert a nők máshogy működnek. Mindent meg tudunk szeretni, minden iránt képesek vagyunk érzéseket kialakítani táplálni. Kiskorom óta egyet tudok. Annyi munkát szeretnék kipróbálni amennyit csak tudok. Hogy miért? Mindegyik munka más. Talán ezért sem találtam kifejezetten olyan munkát, melyet egész életemben szívesen végeznék. És ezért is voltam már nagyon sok szerepben látható.

Voltam állatmenhelyen gondozó. Hogy miért? Minden nőnek kell valaki akiről gondoskodhat, akit szerethet és aki szereti őt. Aki nem rúg belé egyet ha szomorú, hanem gyengéden odabújik, gyönyörű szemeit rámereszti, és egész lényével azt üzeni: Ne félj minden rendben lesz. Ezért dolgoztam én az állatmenhelyen. Felszabadító volt egy állattal megosztani a gondolataimat, bár tudva, hogy nem fog válaszolni soha, de mégis úgy néz, mintha pontosan értené, hogy is érzed magad.

Voltam rádióban műsorvezető. Hogy miért? Leírhatatlan az az érzés, amikor hazafelé utazol, és rádiót hallgatva a saját hangodat hallod. Most nem az egoizmusról beszélek, hanem azt, hogy az emberek hallanak téged, tudják, hogy létezel, hogy van véleményed a világról, és hogy az őszintén meg is osztod velük. Szerettem megosztani az én nézőpontomat a világról. Jól esett, hogy ezt meghallgatják mások, és nem szakítanak félbe a második mondatom után, mondván, hogy én nem értek ehhez, mert én mivel nő vagyok, nem érthetek ehhez.

Voltam diákújságíró egy napilapnál. Hogy miért? Szerettem volna felhívni az emberek figyelmét, hogy néha olyan könnyen elmegyünk egy-egy dolog mellett, mintha csukott szemmel közlekednénk. Bevallom jóleső érzés volt a saját nevemet olvasni az újságban. Megtanított, hogy akkor is értékeljem magam, amikor mások talán semmibe sem néznek. Hogy bármi is legyen mások véleménye, igen is jogomban áll saját véleményt formálni a világról.

Voltam telefonos munkatárs egy telemarketinges cégnél. Hogy miért, Mert jó bulinak tartottam. Mindig érdekelt kik azok akik mindig felhívják anyukámat, hogy eladjanak valamit. Kíváncsi voltam milyen fejhallgatóval és számítógép előtt ülve telefonálni. Néha bizony minket nőket a kíváncsiság vezérel. És ebben bárki bármit mondjon nincsen semmi kivetnivaló.

Voltam pénztáros egy áruházláncban. Hogy miért? Tudni akartam milyen a dolgokat a másik oldalon lenni. A dolgokat a másik szemszögből vizsgálni. Ezt hívják talán empátiának. Talán viccesen hangzik, hogy mindezt egy pénztárgép mögött tanultam meg, de itt az ember kedvességet, humort és hatalmas türelmet tanul, főleg zárás előtt öt perccel.

Voltam magán tanár. Hogy miért? Szeretek tanítani. Szeretem megosztani másokkal azt amit tudok, ami érdekel a világból. Azt mondják akkor lehet hatékonyan tanulni ha másokat tanítasz. Tapasztalatból mondhatom ez így igaz. Voltam csapatépítő egy baseballcsapatnál. Hogy miért? Azt hiszem a sportból csak a csapatszellem érdekel. Tartozni egy közösséghez, értékes tagja lenni egy csapatnak. Olyan mintha egy összekicsinyített világban élnél. Alkalmazkodni, megszokni vagy megszökni, segíteni másoknak alkalmazkodni, megállítani másokat ha szöknének.

Sok minden voltam már életemben, pedig csak húsz éves vagyok, de bármit is dolgoztam mindvégig ugyanaz voltam: nő! Egy nő élete során elvégzi azokat a munkákat, melyeket én elvégeztem volt, hogy önkéntesen de volt, hogy fizetésért. De a legtöbb nő ezért nem kap fizetést. Nem az a valódi munka amit a munkahelyen 8-16ig végez egy nő, hanem az amit 0-24ig csinál. Szereti a körülötte lévő embereket, családot, barátokat, ismerősöket, még akkor is ha ők durvák, meggondolatlanok vagy faragatlanok. Megosztja a véleményét a világról, még ha ezt a férfiak nem mindig veszik jó néven, mondván, hogy csak egy nő. Tanítja a gyermekeit, háziállatait sőt akár a férjét is az életre, az illemre és a kultúrára. Egy nőnek mindenhez értenie kell. Mi vagyunk a legnagyobb ezer mesterek. Ha elszakadt meg kell varrni, ha nincs venni kell, ha éhes főzni kell, ha piszkos ki kell mosni, ha szomorú meg kell vigasztalni, ha álmos el kell altatni, ha lehetetlen meg kell oldani. És mindezt önkéntes alapon, hiszen ki fog fizetni egy édesanyának, egy feleségnek, vagy egy barátnőnek a takarításért, főzésért, vasalásért, vagy a sok túlóráért. Mindent összegezve elmondhatjuk, hogy kijár az a kézcsók, és az a kalapemelés a férfiaktól. Hogy miért? Azért mert nők vagyunk!