Mindenkiről könyvet lehetne írni, pláne róla...In medias res… 44 évvel ezelőtt a Budapesti Vas utcában megszületett egy kisfiú, akinek fogalma sincs, hogy az az utca a 8. vagy a 9. kerülete Budapestnek, de nem is nagyon érdekli. Főhősünkről annyit kell tudni, hogy minden nap megeszik két tábla csokit, zárójelben jegyzem meg, hogy ez nem látszik rajta, mint ahogy azt sem, hogy gyerekkora óta az alvásigénye 4 óra körül mozog.
Szóval a kisfiúcska focista akart lenni, de aztán hamar kiderült, hogy ez nem nagyon fog menni, amikor elvitték a Fradiba, ahol két hét után kiderült, hogy reménytelen eset, majd ezt megerősítette a Vasas is. Így lett hat éves korában jégkorongos, mely sportot egészen 18 éves koráig űzött, amikor is mivel már épp korosztályt kellett váltania, járt reggel 6 kor és este 6kor is a két korcsoport edzésére. De ez csak a duma része. Érdekes azonban, hogy mind a mai napig kijár a Fradi meccseire, persze az igényes helyre vesz jegyet.
Nem volt jó tanuló, de nagyon szerette a magyart és a történelmet. Mindig azt tanulta ami érdekelte. Középiskolában sosem volt se matek se fizika könyve, de még füzete sem.
Kemény kommunista időkben nőttem fel- meséli Gábor. Oroszt tanult, de amikor angolul látta a Keresztapát, mely filmért mind a mai napig odavan, mondhatni minden megváltozott. Ahogy az Al Pacino beszél, úgy akartam én is beszélni.- folytatja. De még volt valami más is. Megragadta a filmben a szín, a fények, és minden egyes elem a látványvilágnak. Csodák csodájára akkor jött a nagy lehetőség, hogy lehet angolul tanulni. Mivel oroszból jól teljesített, de magyarból csak hármas volt, így azt mondták, hogy sosem fog tudni megtanulni angolul. Sőt, soha nem lesz belőle senki. Meglepő szavak egy tanártól, Gábor azzal indokolta, hogy ő mindig megmondta amire gondolt, még óra közben is, ezért nem szerették a tanárok. Ha tudnák, hogy mire vitte.
Amikor katona volt, a társai nagy többségénél ugyanazt látta. Már ekkor tudtam, hogy ilyen soha nem akarok lenni- mondja. Elgondolkodtam, hogy legyek-e kameraman, de úgyse lesz a büdös életbe pénzünk kamerára. Miután leszereltem elkezdtem autodidakta módon angolt tanulni, egy év alatt a középfokú, majd rá egy fél évre a felsőfokú nyelvvizsgát tettem le. Beiratkoztam Debrecenbe, az angol-amerikai szakra.
Mintha mesében lennénk, jött a lehetőség, hogy két évet Angliában tanulhasson. A cambridge-i egyetemen szerzett nyelvész diplomát. Ott borult a nyelvészkedési bili. De volt ott valami nagyon buzgó amatőr filmes tanár- én is beszálltam… Oké, ott lediplomáztam meg mit tudom én. Volt egy ismerősöm aki ismert valakit New Yorkban a School of Visual Arts-nál. Felvettek oda is.- meséli, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy valakit felvesznek egy neves New York-i iskolába. Persze az ő kitartásával és szorgalmával, ez természetes volt. Nekem ez úgy volt szar, ahogy volt. Nem elégített ki.- folytatja. Ösztöndíjas volt, éjszakánként pedig egy mosodában dolgozott. Az egyetemen sok más tárgyat is felvett. Az éjszakai melóból, pedig már volt annyi pénze, hogy vegyen egy kamerát. „Azzal gyakoroltam éjjel-nappal.” Ott az egyetemen minden év végén kellet készíteni egy vizsgafilmet, amolyan látványanimációt. Az iskola szerződésben állt filmstúdiókkal. Akkor készített Gábor egy drámát egy kukacról, aki magányos volt és a végén bele is halt ebbe. Így kapott ajánlatot a Universaltól, és ahogy ő mondta : jól van persze, dolgozhatok ott. Bár a Universal nem New Yorkban van, hanem onnan a világ végén Los Angelesben. A Universal kifizette az ingázásomat. Egy hét ott, egy hét New Yorkban. Mégis a kamera volt a mániám nem ez.-zárja a szavait erről a részének az életéről. Aztán kezdi a következő még izgalmasabb fejezetet az életéből. Beiratkoztam a New York Film Academi cinematográfia szakára. Egy cinematográfus teljesen más mint a kameraman, pedig a magyarok mind a kettőt operatőrnek fordítják. Kameraman az aki semmit nem csinál a kamerával, csak beállítja és hadd menjen. Ő az aki Fradi meccset közvetít. Ott áll a pálya szélén a böhöm nagy kamerájával. A cinematográfus az, aki a filmekben úgy van feltüntetve, hogy fényképezte (Director of Photography).
Ezen a szakon egy magyarnak arany élete van, Gábor elmondása alapján, hiszen a világ legnagyobb cinematográfusa Zsigmond Vilmos is magyar. Megközelítőleg 80 hollywoodi filmet csinált ő, csak kevesen tudják róla Magyarországon. Mellesleg Maryl Streep kedvenc cinematográfusa Koltay Lajos is magyar. Szóval miközben aranyélete volt vizuális effektek készítésével foglalkozott. De mivel általában mindenki meghalt ezekben és minden füstölt valahogy úgy érezte, hogy messze van ez a Keresztapától. Nehezen tudtam ettől a munkától szabadulni. Be voltam kategorizálva, mint vizuális effektes...sőt mind a mai napig odakint ebben a tudatban élek-meséli. Az iskolának vége lett és eljött a Universaltól.
Mégis keresett annyi pénzt, hogy meg tudta venni a világ egyik legjobb „cuccát”. Egy ismerőse révén átkerült a Paramounthoz, ahol már voltak kamerás munkák, de a megélhetést még mindig a vizuális munka hozta. Néhány gondolat a cinematográfusokról: Mindegy, hogy jó vagy e vagy kevésbé, itt komolyan veszik az életkort. Negyven felett elkezdenek rád figyelni. Akik nagyon nagy dolgokon dolgoznak biztosan elmúltak már 45 évesek. A cinematográfus az egyetlen ember akire a rendező hallgat.
Aztán amikor már ideje volt hazatérni: Megállapodtam a Paramounttal és a Universallal, hogy csinálhatom a dolgokat megbízásos alapon. Néha vissza jövök, de most nem érzem jól magam. Én nem vagyok amerikai nekem más a felfogásom a dolgokhoz.- valami hasonlóval indokolta akkor. Mit talált amikor hazajött? Azt hittem egyszerű dolgom lesz hazatérve, hiszen hazajön a hollywoodi hülyegyerek. Rájöttem, hogy Magyarországon fölösleges igazi filmes céget nyitni, mert semmi értelme sincs. Még két olyan cég van, akinek olyan minőségű cucca van mint nekem, és nagyon mérges vagyok a konkurencia 4-5 cégére, aki amatőr, olcsó felszereléssel dolgozik és ezzel lealacsonyítják a szakmát.
Itthon alig ismerik a céget, melyet Olaszországból, Spanyolországból, Angliából az Egyesült Államokból folyamatosan keresnek, mint reklámfilmes csapatot. Itt áll mögöttem egy csomó ember és szenvednek.- fejezi ki egyetlen mondatban a helyzet jelenlegi állását.
Amikor hazatért sokan nagyon kedvesen fogadták, vajon miért? Amikor kiderült, hogy nem tudok kivinni mindenkit Amerikába, hiszen mire föl, először bizonyítani kell, akkor már nem voltam haver. Ennek ellenére még mindig jobban szeretem a magyarokat mint az amerikaiakat, hiszen a magyarok okosabbak. Bár Amerikában még a konkurencia is fog segíteni ha valami gond van. Itthon az az első, hogy tegyél először te valamit, de az összes többi mentalitásból jobban tetszik a magyar.
Minden tiszteletem az övé. Hogy miért? Ezért…: Nem szeretek vásárolni, ha ketten állnak a sorban, akkor nem állok be. Ha ruhát veszek nem próbálom fel, csak a cipőt. A franc fogja húzni ezzel az időt, időpocséklás. Tudom a méretemet, aztán vagy jó lesz vagy nem...Nem nagyon alszom, így mindenre van időm. Ezen kívül két dologra mindig szakítok időt: a Fradi és a Manchester United meccs…Én úgy nézek egy filmet mint egy sorozatot, nem nézem meg egyszerre az egészet, hanem darabokban, több napon keresztül. És ha ez még mind nem elég, lássuk a kapcsolatot közte és a színház világa között. Nem értem a balettet. Az első igazi barátnőm, 16 éves koromban elvitt balettelőadásra. Neki és az egyik barátnőjének volt bérlete. Két előadást láttam: A hattyúk tavát és a Diótörőt. Mindenki ugyanúgy nézett ki és ugyanúgy mozgott. Amikor a barátnőm mondta, hogy nézzem most haldoklik a hattyú, én azt mondtam erre, hogy melyik az? Mindezt annak ellenére, hogy kaptunk kis füzetet, tehát ismertem a sztorit.
A legkifejezőbb mondat a cinematográfus énjéről talán ez volt a beszélgetésünk alatt: A Napfény íze című filmet időről időre megnézem és jegyzetelek. Mindig felírok valami újdonságot, mert a cinematográfia olyan, amit soha nem lehet megtanulni. A legjobb tanulás valami reprodukálása. Én is minden nap 2-3 órát gyakorlok a kameráimmal.
Most hova tovább? Vannak tervek. Egyszer majd ha lesz rá elég időm és eleget gyakorlok szeretnék elfogadható fotós is lenni. Aztán szeretnék a cégemből rendes céget csinálni olyat, ami megismerteti itthon is, hogy mi az igazi modern, vizuális marketing egy cégnek.
Íme valaki aki élete egyik felét Magyarországon a másikat Amerikában élte le. És hogy van e akcentusa? A válasz olyan tipikus Felföldi Gáboros: A nagyszüleim meg is öltek volna ha hazajövök és elkezdek egy idegenből szakadt hazámfia módjára beszélni.
Végezetül egyetlen titkot azért elárult Gábor, amin már régóta töprengtem én is. Az élet nagy kérdéseinek egyike: miért olyan hosszú a stáblista. Zárszóként, íme a válasz: Van aki kávét főz mindenkinek, van aki csak a rendezőnek főz kávét, és olyan is van aki csak a sminkeseknek, és így tovább!
